Pozitív hangulatban indult a kereskedés a Wall Streeten, a Dow Jones index a 18 ezer pontos lélektani határt is átlépte a nap első felében. A befektetők elsősorban a vártnál kedvezőbb...
Marseille – Egészen elképesztő sikert ért el a francia labdarúgó-válogatott a németek elleni (2-0) Eb-elődöntőjén, és így a házigazdák játszhatnak a portugálok ellen a torna fináléjában.
Manuel Barroso, az Európai Bizottság volt vezetője a Goldman Sachs nemzetközi üzletágának tanácsadója lesz, valamint a nem operatív feladatokkal megbízott igazgatósági elnöke - jelentette be az amerikai beruházási bank pénteken
London - Az utóbbi hetekben egyre több bejelentés érkezik az Egyesült Királyságban olyan gyűlölet-bűncselekményekről melyek a bevándorlókra irányulnak. Az incidensek többségben verbális támadással, köpködéssel kezdődnek, fizikai bántalmazással végződnek, és többségben a muszlimokra irányulnak.
Teljes körűen felújítják a főváros XXIII. kerületében a Grassalkovich út-Ócsai út-Haraszti út csomópontjánál található felüljárót hétfőtől, korlátozzák a forgalmat - közölte a Budapesti Közlekedési Központ csütörtökön az MTI-vel.
Azonnali Puskás-díjat érdemel az FC Wichita skót kapusa, Mark Weir. A hálóőr egész pályáról küldte az ellenfél kapujába a labdát, így csapata 3-0-ra nyert.
Ibiza – Napfény, tengerpart, luxushajó: kell ennél több ahhoz, hogy egy futballista tökéletesen töltse a nyári szünetét? Nos, a spanyol labdarúgó-válogatott és a Chelsea középpályása, Cesc Fábregas (29) megadta a módját a jól megérdemelt vakációjának. A futballista a gyerekeivel és a feleségével, Daniella Semaannal egészen káprázatos környezetben pihenik ki az idei szezon fáradalmait.
Őrizetbe vették Rotterdamban a brüsszeli és párizsi terrorcselekmények feltételezett segítőjét, akik a gyanú szerint lőszert adtak "egy terrorista szervezetnek" - közölte pénteken a holland ügyészég.
Hatalmas a boldogság a Hilton famíliában, ugyanis megszületett Nicky Hilton első kislánya, Lily Grace, akinek a botrányairól híres Paris a nagynénje és a keresztanyja is egyben.
Az MNB azonnali hatállyal megtiltotta az Excellent Partnership Hungary Kft.-nek, hogy jogosulatlanul bármely, a jegybank engedélyéhez vagy bejelentéshez kötött tevékenységet végezzen. Az MNB piacfelügyeleti eljárást folytat a társaságnál.
Szilárd és hatékony a megerősített magyar határőrizet, az embercsempészek mindeddig nem találtak lehetőséget a kijátszására, megkerülésére - mondta Bakondi György péntek este az M1 aktuális csatorna műsorában
Júniusban a fogyasztói árak átlagosan 0,2 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint egy évvel korábban, májushoz viszonyítva pedig átlagosan 0,2 százalékkal emelkedtek - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
Bizonyára sokan eljátszottunk már a gondolattal – én biztosan –, hogy milyen lehet egy igazi szuperautót birtokolni: vajon lenne merszünk napi szinten használni, esetleg csak egy-egy pályanapot látogatnánk meg vele, vagy hét lakat alatt tartanánk, hogy nehogy valami baja essen? A tulajdonosok közül sajnos sokan utóbbit választják, de ha valaki használja is, akkor is inkább a versenypályás megoldás…
Újabb atrocitás történt a kiskunhalasi menekültügyi őrzött befogadóközpontban - mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 Ma este című műsorában
Milos Raonic után Andy Murray is bejutott a wimbledoni döntőbe. A skót játékos a cseh Tomas Berdychet verte simán, három játszmában a második elődöntőben.
A különböző koncepció- és tanulmányautók esetében a gyártók már hosszú évek óta helyettesítik a formatervezők szemszögéből zavaró tényezőként jelen lévő visszapillantó tükröket aprócska kamerákkal, melyek sokkal szabadabb kezet engednek a mérnököknek. A szériagyártásra azonban eddig nem került sor, és bár sokan azt gondolták, hogy csak a technológia bonyolultsága, vagy éppen ára miatt van ez így,…
A karbon egy kifejezetten erős és könnyű anyag, azonban egyáltalán nem olcsó: nem véletlen hát, hogy a négykerekűek körében leghamarabb a méregdrága sportautók körében terjedt el, amik mostanra már rengeteg szénszálas alkatrészt tartalmaznak, kezdve a karosszériától, a felfüggesztésen át egészen a keréktárcsákig. A Lamborghini pedig még tovább menne a különleges anyag felhasználásával.
Azt már eddig is tudtuk, hogy a Volkswagen Tiguan és a Seat Ateca nagytestvéreként porondra lépő Škoda SUV neve Kodiaq lesz, azonban túl sok részletet eddig nem árultak el a csehek – vagy inkább németek – az autóról. Ezúttal azonban egy egész kis galériát, és egy videót is közzétettek néhány érdekes információval karöltve, igaz, ezeken csak egy jócskán álcázott példányt vizsgálgathatunk.
A Toyota bejelentette, hogy az amerikai modellek frissítése után a többi piacra szánt GT86-okat is kezelésbe veszi. Komoly fejlődésre nem kell számítanunk, azonban a Japánok számos apró változtatás segítségével teszik még jobbá, és főként még élvezetesebben vezethetővé a sportkupét.
A Škoda marketingcsapatának tagjainál minden bizonnyal kissé elgurult a gyógyszer, amikor az új Superb csúcsmodelljének relámfilmjét próbálták megálmodni, de annyi bizonyos, hogy kreativitásból nem szenvednek hiányt az illetékesek.
Az autó luxustermék, amelynek birtoklása pénzbe kerül. Az esetek 99 százalékában az állítás teljesen igaz, végtére semmi sincs ingyen, de van az a bizonyos egy százalék, amikor a dolgok a fejük tetejére állnak, és autónk hirtelen pénzt kezd fialni nekünk. Megnéztük, hogy 10 millió alatt melyik négykerekű jelenthet jó befektetést.
Egyesült Királyság - Házassági évfordulót ünnepelni sokféleképpen lehet. Együtt, romantikus vacsorával, drága ajándékokkal, külön, sérelmekkel tele vagy éppen csendesen, filmet nézve egy hatalmas tál sült csirkével a kanapén. Mindegyiknek megvan a maga varázsa. Attól függ, honnan nézzük. Andrew Sealy (39) feleségének mindenesetre egy egészen rendhagyó évforduló jutott.
Tíz éve még ilyen autó nem létezhetett volna. Már azonban a technológiai fejlődés lehetővé tette: magabiztosságot sugárzó nagy SUV egy kupé vonalaival, 381 lóerővel, ám mégis hatékony, háromliteres dízelmotorral. Mindezt sportos, már-már karikatúraszerűen túlzó kiegészítők teszik kerekké, és Lamborghini-nek is becsületére váló kerekek próbálják úton tartani. Egy hihetetlen technikai vívmány. De…
Egy rendőr életét vesztette, 25-en pedig megsebesültek pénteken, amikor az északnyugat-venezuelai Portuguesa állam egyik rendőrőrsének épületébe két, motoron érkező elkövető gránátokat hajított.
Az idei év első hat hónapjában 38 befektetési projekt kapcsán született pozitív döntés a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) támogatásával, ami 27%-os növekedést jelent 2015 azonos időszakához képest. A sikeresen végigtárgyalt projektek eredményeként 8529 új munkahely jön létre és 1,33 milliárd eurónyi külföldi tőke érkezik az országba, ami megközelíti a 2015-ös egész éves 1,4 milliárd eurós…
A Sky piszok sokra tartja Nagy Ádámot. A Ferencváros középpályását az angol orgánum az Eb legígéretesebb fiatal játékosai közé sorolta, olyan játékosok mellett, mint a világbajnok Julian Draxler.
A demokrata párti elnökjelöltségi versenyben második helyre került Bernie Sanders hívei húzzák ugyan az orrukat, de a riválisra, Hillary Clintonra szavaznak majd - írja pénteken a The Washington Post, a Pew közvélemény-kutató intézet felmérésére hivatkozva.
Július 7-én lemondtak tisztségükről a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezetének (SZHISZ) igazgatósági és felügyelőbizottsági tagjai, ezt a szervezet pénteki közgyűlésén jelentették be.
Pozitív hangulatban telt a kereskedés a Wall Streeten, a Dow Jones index a 18 ezer pontos lélektani határt is átlépte a. A befektetők elsősorban a vártnál kedvezőbb foglalkoztatottsági adatoknak...
Az idei első negyedéves stagnálás után folytatódott a 2014-ben elindult ingatlan-áremelkedés a második negyedévben, míg tavaly júniusban 217 ezer forint volt az országos átlagos négyzetméterár, az idén júniusra 250 ezer forintra emelkedett - közölte a Duna House (DH) ingatlan franchise hálózat saját adatain alapuló felmérése alapján pénteken az MTI-vel.
Országossá terjesztik ki a vastagbélszűrést, a jövő év közepén induló program keretében két és fél millió 50-70 éves férfit és nőt szólítanának meg - közölték szakemberek a témában tartott pénteki budapesti sajtótájékoztatón. A szűrésekre több mint hétmilliárd forint áll rendelkezésre.
Nem változtatott a Ba1-es magyar adósbesoroláson a Moody's pénteken - derül ki a hitelminősítő honlapján megjelent rövid közleményből. Így Magyarország továbbra is csak a Fitchnél van a befektetésre...
Erősödnek Magyarország és Kína turisztikai kapcsolatai, tavaly közel 40 százalékkal bővült a kínai vendégéjszakák száma, és a kedvező tendencia idén is folytatódott, az év első négy hónapjában a növekedés meghaladta a 70 százalékot az előző év azonos időszakához képest - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) pénteken az MTI-vel.
A pozitív várakozásokkal ellentétben nem minősítette fel Magyarországot a Moody's, azonban késő este nem reagált erre a forint. A jövő hét elején persze jöhet egy kis kiábrándulás, hiszen ma részben...
Őrizetbe vették Rotterdamban a brüsszeli és párizsi terrorcselekmények feltételezett segítőjét, akik a gyanú szerint lőszert adtak "egy terrorista szervezetnek" - közölte pénteken a holland ügyészég
Nem vizsgálta Magyarország államadós-besorolását a Moody's Investors Service, így nem is jelentett be osztályzatmódosítást a péntek éjszakára kitűzött időpontban