Ma hajnalban tette közzé az idei második negyedévre vonatkozó eredménybeszámolóját a Mol, mely a legfontosabb eredménysorokon felülmúlta az elemzői várakozásokat. A legfontosabb eredménytermelő...
Egy olyan ország, amelyben a titkosszolgálatokat is bevonják az állami tisztségviselők és igazságszolgáltatási vezetők kinevezésébe, nem nevezhető működő jogállamnak - szögezte le a Romániai Bírák Országos Szövetsége (UNJR) Klaus Iohannis államfőhöz intézett, csütörtökön közzétett nyílt levélben.
Az utóbbi másfél év a menekültválságról szólt Európában, azonban a folyamat gazdasági hatásairól eddig kevés konkrétum jelent meg. Az Európai Bizottság a közelmúltban publikált egy tanulmányt, mely...
Hiába drágul a kötelező biztosítás évről évre, így is veszteséges az ágazat. A személyautókkal okozott károk mind drágábbak a biztosítóknak. Ehhez hozzájárul, hogy nagyobb autó nagyobb balesetet okoz, márpedig egyre több a nagyobb kategóriájú kocsik az utakon.
Még a héten jelentkezhetnek pótfelvételire azok a diákok, akik a rendes eljárásban nem kerültek be felsőoktatási intézménybe vagy az idén nem nyújtottak be kérelmet.
Az Ipsos 16 országban végzett felmérése szerint a megkérdezettek többsége úgy véli, rossz döntés volt Nagy-Britannia részéről, hogy kilép az Európai Unióból.
Kétségbeesett lépésre szánta el magát az angol jegybank: 2009 márciusa óta először kamatot csökkentett, emellett az EKB-hoz hasonlóan eszközvásárlási programot folytat. A népszavazási döntés gazdasági hatása sokkal kedvezetlenebb, mint az eleinte gondolták, így a jegybank oltaná a tüzet.
A fogyás legfontosabb alapelveit mind ismerjük, a hétköznapokban azonban sokszor elbizonytalanodunk: vajon mindent jól csinálunk? Vajon jól tettük, hogy brokkolit vettünk vagy karfiolt kellett volna? Melyikben van kevesebb kalória? Segítünk!
Az életpályamodell bevezetését követően pénteken kapják kézhez először a megemelt fizetésüket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dolgozói - mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára az MTI-nek.
A KDNP alelnöke szerint a bankok nem segítik az adósokat, kevés információt adnak a csődvédelemről érdeklődő ügyfeleknek, ez pedig gátolja annak terjedését.