Augusztus 5-én a Hooligans csap a húrok közé a PLÁZSon. Az idén 20 éves csapat eddigi slágerei mellett a nemrég megjelent, máris platinalemezzé vált Igaz Történet című album dalait is elhozza a magyar tenger partjára. De a PLÁZS ezen a hétvégén nem csak a zene szól: jön az 5. Scitec Muscle Beach hazai és nemzetközi sztárokkal, és együtt nézhetjük végig a PLÁZS óriáskivetítőjén az Olimpia nyitó…
Újra igénybe vehetnek szociálishozzájárulásiadó-kedvezményt a munkáltatók a közszférából érkező munkavállalók után az augusztus 1-jén hatályba lépett törvénymódosítás nyomán. Kedvezőtlen változás ugyanakkor, hogy az eddigi 6 hónapról 24 hónapra emelkedett az az időtartam, amíg csak sürgősségi ellátásra jogosultak azok a magánszemélyek, akik egészségügyi szolgáltatási megállapodást kötnek.
Míg 2008-ban Pekingben csaknem nyolcvanan, 2012-ben Londonban mintegy hetvenen voltak, addig idén körülbelül negyvenöt állam- és kormányfő vesz részt a Rio de Janeiró-i nyári olimpiai játékok ünnepélyes megnyitóján. Az utolsó pillanatban fogműtétre hivatkozva lemondta riói látogatását Joachim Gauck német államfő.
A korábbi játékokon tapasztaltaknál valamivel több a probléma az olimpiai faluban, ám összességében a magyarok jól érzik magukat a pénteken kezdődő riói olimpia versenyzőinek szállást adó, 18 emeletes toronyházak sokaságából álló lakóparkban.
Az eredeti terveknél 25 százalékkal, körülbelül 750 millió dollárral többet számláztak a mintegy 3 milliárd dollár értékű, Rio de Janeiró-i metróbővítési projektben, amelyet az egyik legfőbb, hosszú távra szóló olimpiai beruházásként indított el Brazília - derül ki a brazil állami számvevőszék jelentéséből.
Tíz százalékkal alacsonyabb, 160,1 milliárd forint tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) ért el a Mol-csoport 2016 második negyedévben az előző év azonos időszakához képest, de még így is felülmúlta az elemzői várakozásokat - derül ki a társaság által a Budapesti Értéktőzsde honlapján pénteken közölt adatokból.
Jogorvoslati kérelmet nyújtott be a Magyar Mérnöki Kamara a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz egy összesen 2,5 milliárd forintnyi értékre becsült, víziközmű-beruházásokra vonatkozó tervezői közbeszerzési eljárás miatt - számolt be pénteki számában a Világgazdaság.
Agresszíven és minden fronton folytatni fogja az Egyesült Államok az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet elleni harcot - jelentette ki helyi idő szerint csütörtökön a Pentagonban tartott, nyári szabadsága előtti utolsó sajtótájékoztatóján Barack Obama amerikai elnök.
Mintegy százhúsz dolgozó hiányzik a Bonafarm Zrt. mohácsi vágóhídjáról, ahol a tervek szerint szeptemberben indulna a próbaüzem - mondta a Népszabadságnak a társaság HR-vezetője.
Pristina - Robbanószerkezetet dobtak a koszovói parlament épületére csütörtökön késő este - értesült a helyi média egy rendőr beszámolója alapján. Az incidensben senki sem sebesült meg.
Ha már a hazai piacon nem terem babér, külföld felé kacsintgat Hajdú Péter. A Frizbi Entertainment Kft.-nek ugyanis egy Ukrajnában élő nő lett a társügyvezetője, aki megduplázta a cég értékét.
Az életpályamodell bevezetését követően pénteken kapják kézhez először a megemelt fizetésüket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dolgozói - mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára.
Vasárnap éjfélig jelentkezhetnek pótfelvételire azok a diákok, akik a rendes eljárásban nem kerültek be felsőoktatási intézménybe vagy az idén nem nyújtottak be kérelmet.
Akkor lesz baj szerinte, ha az ország vezetői civilizációk közti háborúnak állítják be a terroristákkal vívott küzdelmet. Fel kell készülni újabb merényletekre.
Vasárnap éjfélig jelentkezhetnek pótfelvételire azok a diákok, akik a rendes eljárásban nem kerültek be felsőoktatási intézménybe vagy az idén nem nyújtottak be kérelmet.
Magyarország - Napsütés, 35 fok, tiszta égbolt - élvezze a nyári időjárást, estére ugyanis eléri hazánkat egy északnyugat felől érkező hidegfront, amely záporokkal, zivatarokkal érkezik a Dunántúlra jelentős lehűlést hozva.
Eddig tizenhárom holttestet találtak a minapi kelet-indiai hídomlás környékén, de a hatóságok legfrissebb összesítésé szerint 42 embernek veszett nyoma.
Az adatvédelmi hatóság elnöke szerint nem alkotmányellenes a nemrég hatályba lépett terrorellenes csomag. Ennek részeként már három hete bármilyen elektronikus kommunikációt megfigyelhetnek a magyar titkosszolgálatok. A szakemberek, és az ellenzék szerint azonban a jogszabály lehetőséget adhat a visszaélésre. A magyar titkosszolgálatok megfigyelési gyakorlatát nemrég az Emberi Jogok Európai…
Nőtt a feszültség Európa és Törökország között a július közepén végrehajtott törökországi puccskísérlet óta. Európai politikusok eltúlzottnak tartják az ankarai kormány válaszlépéseit, és a hetek óta tartó politikai tisztogatást. A török elnök viszont terroristaként kezeli a puccsistákat, és szerinte a nyugat inkább őket támogatja a kormánya helyett.
Magyarország - Új útvonalat találtak a migránsok, hogy hazánkba jussanak. Legutóbb Románia területéről, Battonyánál érkeztek határsértők Magyarországra, az elkapottak legtöbbje pakisztáni, de vannak köztük afgánok és szírek is.
Nem változott a munkanélküliségi ráta Görögországban májusban: a görög statisztikai hivatal (ELSTAT) csütörtökön kiadott jelentése szerint az áprilisi - felülvizsgált és felfelé módosított - 23,5 százalékkal azonos szinten maradt a szezonálisan kiigazított munkanélküliségi ráta. Tavaly májusban még 25,0 százalékon állt a mutató.
Kínában 710 millió internet használó volt június végén, több mint 90 százalékuk mobil eszközről böngészi a világhálót - derült ki a Pekingben közzétett legfrissebb ágazati statisztikákból.
13-14 éves fiúkat leptek meg ezzel. A rendőrség szerint „a táncoslányok műsora társadalmilag ugyan aggályos, a műsort megtekintő fiatalokban inkább élményt, mintsem érzelmi törést okozott”. A református egyház hallgat.
45 államfő, 78 ezer néző, 6 ezer táncos, 206 ország sportolói lesznek ott a megnyitón. Állítólag tizedéből kihozzák a parádét, mint amennyi Londonban volt.
Ahogy július 14-én már előre jelezte, történetének legmagasabb nettó eredményéről adott számot ma reggel az Erste Group. Néhány fontosabb részlet:a nem teljesítő hitelek volumene soha nem látott,...
Míg 2008-ban Pekingben csaknem nyolcvan, 2012-ben Londonban mintegy hetven, addig idén körülbelül negyvenöt állam- és kormányfő vesz részt a Rio de Janeiró-i nyári olimpiai játékok pénteki ünnepélyes megnyitóján. Az utolsó pillanatban fogműtétre hivatkozva lemondta riói látogatását Joachim Gauck német államfő.
Most tervezi elindítani a vállalkozását, vagy már régóta a saját cégét igazgatja? Bármelyik is legyen igaz Önre, a siker egyik kulcsa, hogy mindig naprakész legyen. Ebben segíthet Önnek a Samsung legújabb Galaxy Note7 okostelefonja, amely jegyzettömb, szórakoztató központ és stílusos kiegészítő egyben. Vagyis mindaz, amire csak szüksége lehet!