Több tanulsággal is járt az amerikaiak részére az Egyesült Államok elleni 2001. szeptember 11-ei terrortámadás, azóta sok minden megváltozott Magyarics Tamás Amerika-szakértő szerint, aki az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában fejtette ki véleményét.
Egyelőre nem tudni, mi okozta a németországi balesetet. A Budapestre tartó szállodahajón 181 utas és 49 fős legénység utazott, az áldozatok matrózok voltak, a parancsnoki kabinban tartózkodtak.
Nem nagyon van olyan ember, aki nem emlékszik arra, hogy hol volt mikor becsapódtak a repülőgépek az ikertornyokba. Tizenöt éve volt minden idők egyik legsúlyosabb terrortámadása. Bár az akkor összeomló World Trade Center nyomait már csak a Ground Zero emlékmű őrzi, ezek az események alapvetően alakították át a világ és Amerika hozzáállását a terrorizmushoz.
Az Európai Bizottság tanulmánya szerint Magyarországon egy év alatt - 2013-ról 2014-re - több mint négy százalékponttal csökkent az áfaadórés, ami azt jelenti, hogy mérséklődött az adóelkerülés - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vasárnap az MTI-vel
Az Országgyűlés hétfőn kezdi meg őszi ülésszakát. Az első, négynapos ülés Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődik, majd két új ellenzéki képviselő teheti le esküjét, a korrupcióval gyanúsított fideszes Mengyi Roland mentelmi jogát pedig felfüggesztheti a parlament.
Biztosan tapasztaltál már recsegést vagy csikorgó hangot a nyakad mozgatásakor. A crepitus néven is ismert zaj általában fájdalommentes, és jellemzően nem jelent semmi komolyat, ám ha fájdalom,...
80 dkg friss szardínia (nem konzerv) 50 dkg római kapor (vad édeskömény) só 1 fej hagyma 1/2 pohár extra szűz olívaolaj 3 db sózott ajóka (szardella) 2 ek fenyőmag 2 ek mazsola száraz fehérbor bors 40 dkg tészta (csőtészta vagy penne)
Elhunyt Tóth Károly, a Fórum Kisebbségkutató Intézet igazgatója, korábban irodalomkritikusként, tudományszervezőként, szerkesztőként, politikusként is tevékenykedett.
Egy férfi éppen feleségével és gyerekeivel tartott hazafele, amikor borzasztó baleset történt, így saját szemével nézhettte végig, ahogy meghal a családja.
A bevándorlás okozta terrorveszély elhárítása érdekében mindent meg kell tenni, az egyik legfontosabb eszköz az október 2-i kvótanépszavazás - mondta a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján
A bevándorlás okozta terrorveszély elhárítása érdekében mindent meg kell tenni, az egyik legfontosabb eszköz az október 2-i kvótanépszavazás - mondta a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.
Egy szervezett bűnözés elleni nagyszabású rendőrségi akció keretében 66 embert fogott el a szerb rendőrség vasárnap - közölte Nebojsa Stefanovic belügyminiszter
Egy szervezett bűnözés elleni nagyszabású rendőrségi akció keretében 66 embert fogott el a szerb rendőrség vasárnap - közölte Nebojsa Stefanovic belügyminiszter.
Hídnak ütközött vasárnapra virradóra Bajorországban a Duna-Rajna-Majna csatornán egy szállodahajó, a bajor rendőrség szóvivője szerint a balesetben két ember meghalt, és mindketten magyar állampolgárok voltak
Egy majdnem négyórás hosszú, fekete-fehér Fülöp-szigeteki filmdrámának ítélte oda a zsűri a legjobb alkotásnak járó díjat a 73. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon. Lav Diaz rendező Ang Babaeng Humajo (A nő, aki elment) című filmje az első Fülöp-szigeteki alkotás, amely elnyerte a fesztivál fődíját.
Hat év alatt megfeleződött az óvodákban, általános iskolákban és középiskolákban a hátrányos helyzetű gyermekek száma - közölte Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára az MTI-vel.
Nem sokan váltották ki eddig árfolyamgátas hitelüket más konstrukcióval, vagy vállalták a magasabb törlesztőrészlet fizetését az árfolyamgát jövő évtől esedékes lejárta előtt. Az MTI-nek nyilatkozó...
A tojásról már sokszor lehetett hallani, hogy egészséges vagy éppen ellenkezőleg, nincs jó hatással az egészségre, de most kiderült, mennyit is szabad belőle fogyasztani egy héten.
A cél egy olyan technológia, amellyel 15 perc alatt el lehet érni az akkumulátorok 80 százalékos töltöttségét - idézi a Bild am Sonntag lap a konszern vezérigazgatóját, Matthias Müllert.
Valószínűleg 2008 óta nem fordult elő, hogy az első félévben az összes magyar nagybank nyereséges lett volna. 2016 első fele viszont szerencsés fordulatot hozott. Utolsóként a héten a K&H is...