Nem bonthatta volna fel egyoldalúan a szerződést, a hirdetőoszlopokat pedig nem bonthatta volna el önhatalmúlag a fővárosi önkormányzat, így döntött első fokon a bíróság.
Több tartományi befogadó helyen rengeteg férőhely van, míg Bécsben túlzsúfoltak a menekültszállások, ezért új elosztási rendszerre lenne igény - jelentette az osztrák közszolgálati Ö1 rádióállomás csütörtökön
Hét és fél kilométeren torlódnak a teherautók az M1-es autópályán a hegyeshalmi határátlépési pontnál csütörtök kora délután - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t
Amerikához hasonlóan Európában is bizonytalan a hangulat a tőzsdéken, ami a közelgő jegybanki kamatdöntések, valamint az olajár mélyrepülése okoz elsősorban.Szárnyal a Siemens 2016.09.15...
Brüsszeli látogatása után félreértették, amit mondott, de pártja továbbra is egyértelműen fogalmaz a népszavazás kérdésében – mondta el az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Molnár Gyula, az MSZP elnöke, aki Kálmán Olga ötletére reagálva elismerte hogyan tervezik a pozsonyi uniós csúcs után megtorpedózni a kvóta-referendumot.
Jó iránynak tartja a belengetett járulékcsökkentést Csaba László közgazdász, viszont arra is figyelmeztet, hogy ezzel párhuzamosan az állami kiadásokat érdemben kellene csökkenteni. A Magyar...
A hivatalos menetrend szerint 13:30-kor kezdődik a 62. kormányinfó, melyen Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter egy hetes kihagyás után újra beszámol a kormányzati munka legújabb...
Kemény fából faragták azt a fiatal hölgyet, akit kétszer is zaklatni próbált egy liftben a vele utazó férfi, olvasson tovább, ez a történet happy end-del végződik!
Pályázatot hirdetett a nemzetgazdasági miniszter az önkormányzati adatszolgáltatások minőségének javítására, a pályázat idei keretösszege 550 millió forint - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kincstárért felelős helyettes államtitkára csütörtökön az MTI-vel.
Kulcsár Edinának nemrég sikerült túltennie magát egy fájdalmas szakításon, de most ismét rátalált a szerelem és párjával már a gyermeken is gondolkoznak.
Budapest - Hajdú Péterről, a népszerű műsorvezetőről mostanában nem csak magánéleti problémái kapcsán hallunk, hanem szakmai élete is igen viharos, ugyanis a TV2-től való távozása után szinte azonnal megállapodást kötött az ATV-vel.
Hat egyszerű, de markáns kérdést tettünk fel alapkezelőknek azokban a témákban, amik a befektetőket leginkább foglalkoztatják: Fed-kamatemelés, amerikai elnökválasztás, amerikai és magyar...
Lányaim mostanában gyakran kérik, hogy lefekvés előtt olvassam nekik a répáról szóló klasszikus orosz mesét. Tudják, amelyben az egész család a nagypapától az unokáig, és minden élőlény, aki a ház...
New York - 5,8 millió! Forintban kifejezve, ennyi pénzt tartott bronxi lakásában az a 70 éves amerikai férfi, aki csodával határos módon riasztotta a rendőröket.
17 egyházi vezetőt kérdezett meg a Heti Válasz arról, elmennek-e és ha igen, hogyan voksolnak a migránskvótáról. Az összeállításból kiderül, hogy olyan személyiségek is nemmel szavaznak majd – köztük Böjte Csaba erdélyi szerzetes és Beer Miklós váci püspök –, akiket sokan Ferenc pápa „magyar hangjaként” emlegetnek.
Az UNESCO Veszélyeztetett Világörökségi Helyszínek Listájára kerülhet Európa legnagyobb kiterjedésű természetvédelmi területe, a dél-spanyolországi Donana Nemzeti Park a Természetvédelmi Világalap (WWF) friss jelentése szerint.
A Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) szerint azok a civil szervezetek, amelyek a migránsok betelepítését elutasító népszavazás ellen lépnek fel, csapdát állítanak a magyar polgároknak
A Dunába esett két ember egy csónakból Szigetbecsénél, a Duna sor közelében csütörtökön kora délután; egyikük meghalt, a társát még keresik - tájékoztatta a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-t.
London - Csütörtök hajnalban brutális mészárlás helyszíne volt Anny Ekofo (†52) londoni lakása, ahová öt fegyveres rontott be, és szinte rögtön agyonlőtték a hölgy unokaöcsét, a 23 esztendős Beverly Ekofót. Ezek után a támadók a kilenc gyermeket nevelő nőre emelték a fegyvert, és őt is agyonlőtték, majd sietve távoztak.
Lázár János a 62. Kormányinfón elismerte, hogy van mozgástér a költségvetésben, és konkrétan megemlítette, hogy a munkaadó járulékok csökkentése jöhet szóba. Az őszre ígért gazdaságélénkítő csomagról...
Tandíjjal, lakbérrel és minden egyéb kiadással számolva évente több millió forintra rúghat a kiadása annak az egyetemi és főiskolai hallgatók, aki most szeptemberben kezdik meg tanulmányait. Ugyanakkor ez az összeg az infláció mértékének többszörösével is nőhet évente a tandíjak és az albérletárak ugrásszerű növekedése miatt.
Bemutatta első hazai hordozható online pénztárgépet a Micra-Metripond Kft. a cég 25 éves születésnapja alkalmából rendezett siófoki konferencián. A piacvezető pénztárgép-forgalmazónál fejlesztés alatt áll az online taxióra is, amely egy pénztárgép és taxaméter kombinációja, és az év végén kezdik meg a tesztelését.
Berlin – Orbán Viktort bírálta az Európai Parlament elnöke. Martin Schulz szerint a magyar miniszterelnök elzárkózik a menekültválság közös, európai uniós