Sokan mondják, hogy a multik és a globalizáció korában Magyarországon is több területen jelenik meg a döntően az Egyesült Államokból eredő gondolkodásmód, még a munkavállalók kiválasztásánál is. Az...
Elszalasztott lehetőségnek nevezte az Európai Unió pénteki, Pozsonyban tartott informális csúcstalálkozóját az olasz kormányfő a Corriere della Sera című olasz napilapnak.
A magyar kormány irányvonala sikerének tartja, hogy az uniós állam-, illetve kormányfők jobban akarják védeni az EU külső határát, és úgy véli, Kelet-Európa a jövőben jelentősebb szerepet játszik majd - írja a Welt am Sonntag.
Idén csaknem 440 ezer magánszemély bevallását készítette el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), jövőre a rendelkezésére álló adatok alapján külön kérés nélkül, automatikusan tölti majd ki a személyi jövedelemadó bevallást a hivatal - mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára az MTI-nek.
Magyarország politikája sikereként értékeli az Európai Unió pénteki, Pozsonyban tartott informális csúcstalálkozóját - írta a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap Kovács Zoltán kormányszóvivőre hivatkozva
A párt ezt azzal indokolta, hogy a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő (NHKV) Zrt. nem képes időben kiküldeni az előző negyedévi számlákat.
Még a hagyományosan liberálisabb Berlin is elfordulhat Merkeléktől a vasárnapi tartományi és önkormányzati választásokon. Ugyan az SPD maradhat továbbra is az élen, de nagyot mehet a semmiből érkező EU- és menekültellenes AfD, ahogy azt tette már a korábbi tartományi választásokon is.
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok hétfőtől adhatják le levélszavazataikat a külképviseleteken. Öt határon túli településen hosszabbított nyitva tartással fogadják a voksokat.
Negyvenkilenc lengyel rendőr érkezett a déli határ védelmének segítésére vasárnap - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata a police.hu oldalon.
Budapest - Európában se nagyon látni hasonlót még, de magyar utakon nagyjából biztosan először bukkant fel a Maserati új és egyben legelső terepjárója, a Levante.
Dayton - Egyéves kisfiát hagyta az autóban az anyuka, a forróság miatt meghalt a gyerek, ezzel az esettel együtt pedig Amerikában idén összesen 30-an haltak meg, mert bent felejtették őket a kocsiban.
A Ferrari úgy döntött, kihasználja Sebastian Vettel tegnapi balszerencséjét, vagyis ha a németnek már mindenképpen a mezőny végéről kell indulnia, új erőforrásegységeket épít autójába. Sőt, még a váltót is kicserélik a futam startja előtt.
Óriási összeállításra bukkantunk. A videóban Francesco Totti góljai láthatóak, márpedig nem akármilyen formában. A Roma legendája a múlt vasárnapi, Sampdoria elleni győztes büntetőjével már 23 egymást követő szezonban talált be a kapuba!
A nyári szünetben sem maradt hír nélkül a politikai bulvárra fogékony közönség: Volner János „bozótügye”, a szintén jobbikos Kulcsár Gergely fiatalkorú szeretőjének története, az Együttes Juhász Péter élettársának elköltözése és a pár korábbi nizzai nyaralása, a jegybankelnök Matolcsy György válása és állítólagos szeretője hetekre elégséges munícióval látta el a pártokat és a mögöttük álló sajtót.…
Oroszországban a híradások szerint - néhány műszaki és jogi rendellenességtől eltekintve - rendben zajlik a szövetségi alsóház megválasztása, a Rosszija 24 hírtévé jelentése szerint ugyanakkor a távol-keleti régiókban a választók aktivitása alacsonyabb, mint öt ével ezelőtt volt
Negyvenkilenc lengyel rendőr érkezett a déli határ védelmének segítésére vasárnap - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata a police
A jegybank monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülésére figyel a piac a jövő héten, emellett kereseti, államháztartási és kiskereskedelmi adatok is megjelennek.
Napra pontosan tíz évvel ezelőtt, máig tisztázatlan körülmények között szivárogtatták ki az őszödi beszédet. Azóta teljes terjedelmében megjelent, sokan és sokszor mondták el, írták meg a véleményüket, értelmezték az előzményeit és a következményeit. Ezúttal arra szorítkozunk, hogy bemutassuk: magáról a zárt körben elhangzott beszédről miként vélekedett az előadó, hogyan nyilatkoztak a politikusok…
Az Együtt - a Korszakváltók Pártja, a Modern Magyarország Mozgalom (MoMa) és a Párbeszéd Magyarországért (PM) politikusai arra kérik a választókat, hogy október 2-án minél többen maradjanak otthon, így jelezve, hogy a referendumon "Orbán Viktor ellen lehet szavazni"
Robbanás történt vasárnap egy Barcelona közeli spanyolországi üdülőhely egyik lakóházában, a detonáció miatt egy ember életét vesztette, 17-en pedig megsérültek - tájékoztatott vasárnap honlapján az El Mundo című spanyol napilap.
Az izraeli rendőrség pártfinanszírozási csalások gyanújával előállította vasárnap a Balad nevű izraeli arab párt több mint húsz vezetőjét, a párt ugyanakkor elutasította az ellene megfogalmazott vádakat - közölte a Jediót Ahronót című izraeli újság honlapja, a ynet.
Az osztrák hatóságok elkezdték kijelölni Hegyeshalomnál a magyar-osztrák határszakaszon építendő kerítés nyomvonalát - tájékoztatta az MTI-t Szőke László, Hegyeshalom független polgármestere. A helyszínen az MTI tudósítója is látta a földbe szúrt karókat.
A 43 fős magyar csapat egy arany-, nyolc ezüst- és kilenc bronzéremmel zárja a XV., riói nyári paralimpiát, amely a helyi idő szerint vasárnap esti záróünnepséggel ér véget.
Gól nélkül fejeződött be a spanyol bajnokság negyedik fordulójának első vasárnapi mérkőzése. A döntetlennel az Osasuna 18., a vendég Celta Vigo pedig első pontjának megszerzésével 19.