A magyarok világosan különbséget tudnak tenni a korábban tapasztalt migrációs mozgások és az aktuális bevándorlási hullám gazdasági következménye között.
Útvonalakat zárhat el és reptereket taszíthat káoszba az izlandi Katia vulkán. Ha tényleg kitör, az hónapokra tönkrevághatja a turizmust az Egyesült Királyság környékén.
Burkolatjavítás miatt lezárták az M3-as autópálya külső sávját a főváros felé vezető oldalon a 42-es kilométerszelvénynél, ezért érdemes kerülni. A környéken lassú a haladás, a járművek 2-3 km hosszan torlódnak. A Budapest felé autózóknak érdemes Kerekharasztnál letérniük a sztrádáról, ahová Bagnál hajthatnak vissza. A forgalmi akadály előreláthatólag délután 3 óra körül megszűnik, de a dugó ennél…
A miniszterelnök hétfőn Belgrádban megbeszélést folytat Aleksandar Vucic szerb kormányfővel. Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke szerint Orbán négyszemközti tárgyalását a két delegáció megbeszélése követi, majd Aleksandar Vucic és Orbán Viktor sajtónyilatkozatot tesz a Szerbia Palotában. (MTI)
Ha lakástakarék-pénztári megtakarítást szeretnénk indítani, mind a négy szolgáltatónál találunk most valamilyen akciós feltételt, ami növeli megtakarításunk értékét: van, amely plusz kamattal, van,...
Minden idők harmadik legjobb és legtehetségesebb Barcelona-futballistájának választották a magyar származású Kubala Lászlót, akit csak Lionel Messi és Xavi Hernandez előzött meg.
Augusztusban 151 ezerrel bővült a nem mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma, derült ki az átfogó munkaerő-piaci statisztikákból. Az adat kisebb csalódást okozott, a Reuters elemzői konszenzusa 180...
Kiváró hangulatban telt a kereskedés pénteken hajnalban az ázsiai tőzsdéken a délutáni fontos amerikai munkaerőpiaci adatok előtt. Az európai piacokon is hasonlóképp indult a nap, a főbb indexek...
Az MSZP nem támogatja a kötelező uniós betelepítési kvótát, ami nincs is napirenden az EU-ban, ezért a szocialisták feleslegesnek is tartják az erről szóló magyarországi referendumot - mondta az ellenzéki párt parlamenti frakcióvezetője pénteken Budapesten sajtótájékoztatón
Miután a Nissan a Renault égisze alá került, elő is rukkoltak a slágermodelljükkel, és a Qashqai gyakorlatilag meghódította a piacot, valamint megmentette a márkát.
A vártnál gyengébb amerikai átfogó munkaerőpiaci adatok hatására megütötték a dollárt a főbb devizákkal szemben, közben viszont a forint az euróval szemben végignézte a kezdeti intenzívebb...
Orbán Viktor miniszterelnök megbeszélést folytat hétfőn Belgrádban Aleksandar Vucic szerb kormányfővel - közölte Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke pénteken az MTI-vel
A banki elszámolások óta csökkent a pénzügyi intézmények megegyezési hajlandósága, 2017. januártól azonban egymillió forint összegig kötelesek lesznek alávetni magukat a Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) döntésének. A PBT ötéves működése alatt bő húszezer fogyasztói kérelem érkezett, amelyek 62 százalékát tudták érdemben elbírálni, és ezek 40 százalékát zárták le a felek megállapodásával –…
Amikor a cégek úgy döntenek, itt az ideje a bővítésnek vagy a hiánypótlásnak, azzal is szembesülniük kell, hogy a tehetséges jelöltekre folyamatosan növekszik a kereslet a piacon. Egy vezető állásportálon jelenleg 307 álláshirdetést találunk a gépészmérnöki pozícióra, de más foglalkoztatási csoportok ? értékesítők, könyvelők, informatikusok ? esetében is jelentős a kereslet, hiszen a szakember…
Többek között új kamerák és mikrofonok beszerzését finanszírozza 33,2 millió forinttal kilenc televízió és öt rádió számára a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa a közösségi médiaszolgáltatók technikai modernizációjára kiírt idei pályázaton - közölte a testület eheti ülésén született döntését pénteken az MTI-vel.
Rövidesen lezárják a németországi Mühlhausenben a napokban nemi erőszak áldozatául esett magyar nő ügyében indított nyomozást és már szeptemberben vádat emelhetnek a feltételezett elkövetők ellen - mondta pénteken a nyomozást vezető ügyész
Rövidesen lezárják a németországi Mühlhausenben a napokban nemi erőszak áldozatául esett magyar nő ügyében indított nyomozást és már szeptemberben vádat emelhetnek a feltételezett elkövetők ellen - mondta pénteken a nyomozást vezető ügyész.
Sok olyan álláshely van Magyarországon, ahol az erkölcsi bizonyítványt be kell mutatni, hogy egyáltalán állást kaphasson bárki, de kiderült, hogy Magyarországon lehet polgármester valaki erkölcsi bizonyítvány nélkül – mondta Trócsányi László.
Mivel a leukémia a gyermekkorban előforduló leggyakoribb daganattípus, sokszor a gyermekkor betegségének tartják. A leukémiákban azonban kilencszer több felnőtt betegszik meg, mint gyermek.
Idén január eleje óta már különálló cégként, az E.ON leányvállalataként működik a Uniper nevű vállalat, amelybe az energetikai cég gázos és szenes erőműveiből álló portfólióját és az...
Rövidesen lezárják a németországi Mühlhausenben a napokban nemi erőszak áldozatául esett magyar nő ügyében indított nyomozást és már szeptemberben vádat emelhetnek a feltételezett elkövetők ellen - mondta pénteken a nyomozást vezető ügyész.
Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy milyen fontos szerepet játszanak a fehérjék szervezetünk működésében. Izomzatunk minőségi tápanyagokkal történő ellátása rendkívül fontos a megfelelő izomműködés, az izomnövekedés és az izommegtartás szempontjából.
A kölcsönösség alapján meghozandó ellenlépéseket helyezett kilátásba pénteken Vlagyivosztokban Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője, miután az amerikai pénzügyminisztérium tovább bővítette a szankciókkal sújtott orosz vállalatok és magánszemélyek listáját.
Egy kormányrendelet-módosításnak köszönhetően a védőnők is megkapják a nekik járó teljes béremelést, így a védőnőket alkalmazó szolgálatoknak kötelező kifizetni az idei évre járó kétmilliárd forintos pluszjuttatást - mondta el az egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkár pénteken az MTI-nek
Bár Katalin hercegné megtehetné, hogy milliós ruhakölteményekben jelenjen meg a nagyközönség előtt, ő mégis rendre teljesen átlagos és olcsó darabok mellett dönt.
Egyre többen veszíthetik el az állásukat az automatizálás következtében. Jól fizető munkájuk a jól képzett keveseknek lesz. Egy közgazdász azt javasolja, hogy a dolgozók is részesedjenek a robotizálás nyereségéből. Dániában azt remélik, hogy a robotok által visszaszerezhetik a külföldre telepített termelést, így tovább finanszírozhatják a jóléti államot.
Ma már mindenkinek, aki érvényes útlevéllel rendelkezik, biometrikus okmánya van - közölte a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) pénteken az MTI-vel.
Augusztusban 151 ezerrel bővült a nem mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma, derült ki az átfogó munkaerő-piaci statisztikákból. Az adat kisebb csalódást okozott, a Reuters elemzői konszenzusa 180...
Annak ellenére, hogy továbbra is folytatja sikeres menetelését, mostanában keveset hallottunk a Dacia Dusterről. A magyar piacot a Suzuki Vitara érkezéséig különösen lázban tartó modell most új különkiadásokkal kerül a középpontba.
Megtartotta szokásos pénteki sajtótájékoztatóját Tarlós István, melyen bejelentette, hogy felgyorsul a 3-as metró felújítási programja. A főpolgármester ismét kritizálta Lázár Jánost, és elmondta, hogy nehéz helyzetbe hozza a miniszterelnök, amikor azt kéri, vegyen magyar buszt a főváros.
A Ferrari LaFerrari 499 darabosra tervezett gyártását már régen befejezték, olyannyira, hogy a jelenlegi példányok az eredeti ár többszöröséért cserélnek gazdát. Most viszont a Ferrari elkészíti az 500. ráadás példányt, hogy segítsen az olaszországi földrengés áldozatainak.
Az elektromos autózás egyre komolyabb teret hódít magának világszerte, így Európában is. Nem véletlen tehát, hogy az olyan elektronikai óriások, mint a Samsung, komolyan rá szeretnének feküdni a villanyos négykerekűekben használatos akkumulátorok gyártására. A dél-koreai vállalat pedig egy hatalmas befektetéssel karöltve hazánkban létesítene üzemet ebből a célból.