Szarvas - Őrizetbe vett a rendőrség egy anyát és lányát, akik a gyanú szerint az elmúlt években többeknek adtak el tiltott bódító hatású szereket. A fogyasztókat a lakásukon fogadták és szolgálták ki.
A Pannónia Nyugdíjpénztár helyreigazítást kért a Portfolio.hu internetes portálon 2016. augusztus 23-án megjelent "Nyugdíjpénztárra bíztad a pénzed? - Nézd meg, hogyan teljesít!" c. cikkében szereplő...
Mintegy 43 ezer további közalkalmazottat bocsátottak el Törökországban a július közepi puccskísérletet követő tisztogatások keretében rendeleti úton: közülük több mint 28 ezren az oktatási...
Victoria és David Beckham hosszú évek óta Hollywood első számú sztárpárjának számítanak, akik gyakorlatilag a nagyközönség előtt élik a mindennapjaikat, de ennek ellenére sem tudunk sokat a kapcsolatukról. Victoria azonban most őszintén vallott a megismerkedésükről, ami közel sem volt mesébe illő.
Az október 2-ai népszavazás Magyarország jövőjéről szól. De ugyanúgy szól a megyékről és a településekről is, hiszen a brüsszeli kvótacsomag minden megyének nagyon komoly biztonsági kockázatot és költséget jelent - jelentette ki a Fidesz Heves megyei elnöke pénteken Hatvanban, pártja megyei kampányindítóján. Ne legyen kétségünk, ha megvalósul a kvótacsomag, a településeknek és az ott élőknek kell…
A vártnál gyengébb amerikai átfogó munkaerőpiaci adatok hatására megütötték a dollárt a főbb devizákkal szemben, de bő egy órával később már erősebb szinten járt az euróval szemben, mint az adatok...
Mircea Dumitru román oktatási miniszter pénteken aláírta azt a rendeletet, amellyel visszavonta plágium vétsége miatt Gabriel Oprea volt miniszterelnök-helyettes és belügyminiszter doktori címét.
Halálos baleset történt Pest megyében. Bugyi felől Taksony irányában haladó vasárut szállító teherautó vezetője letért az úttestről és az árokba csapódott.
Kiváró hangulatban telt a kereskedés pénteken hajnalban az ázsiai tőzsdéken a délutáni fontos amerikai munkaerőpiaci adatok előtt. Az európai piacokon is hasonlóképp indult a nap, a főbb indexek...
Pénteken benyújtották az Országgyűléshez a polgári perrendtartásról szóló törvényjavaslatot - mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter pénteki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Délutánra is kitartott a Mercedes fölénye Monzában, ám az élen helycsere történt, előnyük pedig csökkent. A második edzést Lewis Hamilton nyerte csapattársa és a két Ferrari előtt.
Rendkívül fontos, hogy a magyar gazdaság fő motorját adó kis- és középvállalkozások (kkv) erős és stabil alapokon álljanak - jelentette ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára a tizennyolcadik Komlóért expó pénteki megnyitóján a mecseki városban.
Bár Demcsák Zsuzsa és Sebestyén Balázs konkurens csatornáknál dolgoznak, a rádiós-műsorvezetőt ez sem tartja vissza attól, hogy bókoljon Zsuzsának, aki láthatóan örült Balázs megjegyzésének.
Életét vesztette katasztrófa-elhárítási munkálatok közben az orosz Távol-Keleten a rendkívüli helyzetek minisztériuma Tengermelléki körzetének parancsnoka - közölte pénteken a tárca.
Letért az úttestről és az árokba csapódott egy teherautó péntek délután a Bugyi és Taksony közötti alsóbbrendű úton, a balesetben a sofőr meghalt - közölte honlapján a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.
Az „Expat Insider” 67 országban 14 ezer ott élő külföldit kérdezett meg arról, hogyan érzik magukat, milyenek a körülményeik, és ennek alapján rangsorolta az országokat. Magyarország a rangsor harmadánál egy kicsit jobb, a 21. helyen van. A legjobb osztályzatot Tajvan, Málta és néhány latin-amerikai ország, a legrosszabbat Kuvait, Görögország és Nigéria kapta.
Igen, tudjuk: első látásra kissé bizarr ez a szuperegészséges koktél, de: ízre egyáltalán nem lesz az: a kivi és a banán uralják a terepet, a spenót csak a határozott zöld ízért, és az extra vas- és vitamintartalomért felel. Egy próbát megér, nem fogtok csalódni, ígérjük - mi imádtuk!
Fel fog gyorsulni az M3-as metró felújításának a programja - jelentette be a Budapestinfón, szokásos pénteki sajtótájékoztatóján Tarlós István főpolgármester, miután péntek reggel közel kétórás...
Belehalt sérüléseibe pénteken a németországi Rüdesheim egyik menekültszállásán előző nap egy családi viszály során felgyújtott nő - közölte a rendőrség.