Különbséget kell tenni migráns és migráció között, Magyarország ugyanis nem az emberek ellen van, hanem a migráció egész világra kiterjedő folyamata ellen - mondta Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lapnak
A magyar nemzetgazdaság szempontjából az szolgálja az érdekünket, ha a nemzetközi kereskedelem a lehető leginkább akadálymentesen zajlik - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten, miután egyeztetett Cecilia Malmström kereskedelempolitikáért felelős uniós biztossal.
Szili Katalin autonómiaügyi miniszterelnöki megbízott szerint a demokratikus hatalomgyakorlás legmagasabb formájával élhetnek a magyarok vasárnap, ezzel a lehetőséggel minden demokratának élnie kell
A brit népszavazás óta az eurózóna gazdasága bebizonyította, hogy ellenálló a külső kockázatoknak, ugyanakkor az utóbbi időszakban romlottak a külső keresletre vonatkozó kilátások - mondta hétfőn...
Az olasz lakosság csaknem 48 százaléka visszaállítaná az állandó határellenőrzést az Európai Unión belül - derül ki a La Repubblica című olasz napilap által hétfőn ismertetett kutatás eredményeiből
Nagy-Britannia a Brexittel nem Európát hagyja el, hanem az Európai Uniót, és továbbra is nagy hangsúlyt helyez a kapcsolatépítésre európai partnereivel, így Magyarországgal is - mondta Iain Lindsay budapesti brit nagykövet az Országgyűlés európai ügyek bizottságának hétfői ülésén
Orosz Barbara műsorvezető az egész nyarat utazással töltötte. Persze nem egyedül volt pihenni, hanem a barátaival, valamint az új kedvesével is, akivel pár hónapja már egy párt alkot.
A világ 20 legjobb világzenei kiadója között, a negyedik helyre került a Fonó Budai Zeneház több száz versenyző közül - hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában
Erőfitogtatás és népszerűségnövelés volt a boszniai szerb referendum célja, amelynek súlyos következményei lehetnek a Balkán stabilitására nézve - írták a horvát lapok hétfőn, az előző nap a boszniai Szerb Köztársaságban megtartott, a köztársaság napjának megtartásáról szóló népszavazás után
A Fidesz szerint az MSZP továbbra is gátlástalanul hazudik a kvótáról és folytatja a pártpolitikai csatározást, miközben a magyar emberek többsége érti, hogy a most vasárnapi népszavazás nem pártügy, hanem nemzeti ügy
A római városi tanács csütörtökön szavaz arról, hogy Virginia Raggi főpolgármester múlt szerdán bejelentett döntése mellé áll-e, mely szerint nem támogatja a pályázatot a 2024-es nyári olimpia...
Magyaros rangadót rendeztek a lengyel bajnokság 10. fordulójában, ugyanis Guzmics Richárd csapata, a Wisla Krakow a Nikolics Nemanjávval felálló Legia Warszawát fogadta vasárnap.
Hiába emelkedik jelentősen az olajár, a részvénypiacokon rossz a hangulat a mai első elnökjelölti vita előtt a tengerentúlon. A jelek szerint a befektetők most kezdik beárazni a novemberi...
Julia Roberts-et ritkán látni a családja társaságában, hiszen kínosan óvja a magánéletét, nemhogy fotózásokat nem vállal a gyerekeivel, Hazellel, Henry-vel és Phinnaeus-szal, és a férjével, Daniel Moderrel, még nyilatkozni se szokott róluk.
Az Index információi szerint a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) felfüggesztette a 3-as metró felújítása idejére kiírt metrópótlóbusz-tendert. A lépést megelőzően Seszták Miklós állami vagyon...
Ali Hamenei iráni legfelsőbb vezető eltanácsolta a jövő májusi elnökválasztásoktól Mahmúd Ahmadinezsád korábbi keményvonalas államfőt annak megosztó személyiségére hivatkozva - derült ki az exelnökhöz közeli forrásokból hétfőn.
Kabul, Afganisztán - Afgán gyermekmunkások szamárfogaton egy vályogvetőtelepen a főváros, Kabul közelében 2016. szeptember 26-án. Az ország éghajlata a hegyvidéki térségektől eltekintve javarészt félsivatagi, a gyér növényzet miatt az agyagos föld fontos építőipari alapanyag.
Törheti a fejét az MNB azt követően, hogy az S&P meglepetésre másfél hete felminősítette Magyarországot és azóta érezhetően erősödött a forint. A jegybank ugyanis hónapok óta gyengébb árfolyamban...
Magasabb bírsággal és bankszámlájuk pénzügyi blokkolásával is számolniuk kell az illegális online szerencsejáték szervezőknek, ha az Országgyűlés elfogadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) által benyújtott törvénymódosító javaslatot.
Miközben az Egyesült Államokban tetőfokára hágott az izgalom a hétfő esti elnökjelölti televíziós vita miatt, a CNN hírtelevízió és az ORC közvéleménykutató által közösen készített és hétfőn reggel közzétett felmérés azt mutatja: Donald Trump republikánus elnökjelölt Coloradóban és Pennsylvaniában is ledolgozta hátrányát, sőt Coloradóban pillanatnyilag ő vezet Hillary Clinton előtt
Az amerikai államkötvények korábbi legnagyobb vásárlói, köztük a kínai, a japán és a szaúdi kormány most nagy tételben adnak el. Ugyan mindegyiknek megvan a maga specifikus oka, de teljesen logikusan teszik: alacsonyak a hozamok, most lehet nagy nyereséggel eladni a papírokat.
Kuala Lumpur - A Forma-1-ben szereplő Mercedes brit pilótája, Lewis Hamilton (31) nem adja fel a világbajnoki címért folytatott harcot olyan könnyedén, annak ellenére, hogy jelenleg csak a második a világbajnoki táblázaton.
Érezhetően gyengült múlt pénteken a lengyel zloty miután Beata Szydlo miniszterelnök bejelentette, hogy átszervezi kormányát. Távozhat többek között a pénzügyminiszter, de a piac azt sem zárja ki,...
Szexuális visszaélés miatt indult büntetőeljárás egy Győrhöz közel élő férfi ellen, aki az interneten megismert 13 éves keszthelyi fiúval létesített pénzért szexuális kapcsolatot - közölte a Zala Megyei Főügyészség szóvivője.
Balmazújváros - Három év két hónap börtönre súlyosította a törvényszék annak a tornatanárnak a büntetését, aki tavaly kikezdett egy 12 éves tanítványával egy balmazújvárosi iskolában. K. Attilát a börtönbüntetés mellett három évre eltiltották a tanári és az edzői foglalkozás gyakorlásától is.
A Fidesz szerint az MSZP továbbra is gátlástalanul hazudik a kvótáról és folytatja a pártpolitikai csatározást, miközben a magyar emberek többsége érti, hogy a most vasárnapi népszavazás nem pártügy, hanem nemzeti ügy
A kormány piacot teremtett a rabmunka termékeinek - tolmácsolta Pintér Sándor belügyminiszter köszöntőjét Csóti András, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának (BVOP) vezetője a központi ellátás ötödik évfordulója alkalmából rendezett hétfői konferencián Budapesten.
Szexuális visszaélés miatt indult büntetőeljárás egy Győrhöz közel élő férfi ellen, aki az interneten megismert 13 éves keszthelyi fiúval létesített pénzért szexuális kapcsolatot - közölte a Zala Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-vel.