Letöltendő szabadságvesztésre ítélt a Fővárosi Törvényszék nyolc embert az Eclipse-ügy tizenkét vádlottja közül, négyet viszont felmentett a ma kihirdetett elsőfokú ítéletében.
A pénteki amerikai részvénypiaci esést ma az európai tőzsdék is lekövették, a jegybanki kamatdöntések múlt heti lecsengésével a befektetők most az olajár miatt aggódnak, és fél szemmel már a ma esti...
A német prémium trió egy egészen újszerű területen, az információközlés terén fog együttműködni a jövőben – a járművek által sugárzott, a környezetre jellemző adatokat a navigációs rendszeréről ismert Here fogja majd össze, aki úgyszintén részese a történetnek. A cél persze nem más, mint az autonóm közlekedés előkészítése.
Oroszország szerint nincs értelme a szíriai válságról megoldásáról a legfelsőbb szinten találkozót tartani a közeljövőben, mert a szíriai rendezés helyzete most túlságosan képlékeny - jelentette ki hétfőn Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő.
Daganatos megbetegedések esetén a kiszámíthatatlan, elhúzódó betegút, a kivizsgálások és diagnosztikai eljárások időigénye miatt gyakran nem sikerül időben megkezdeni a megfelelő onkológiai terápiát. A Szinapszis Kft. friss kutatása annak járt utána, hogy mely pontokon lenne javítható az egészségügyi ellátás annak érdekében, hogy minél több beteg kezelése legyen sikeres.
A vádlottak padjára került a Nemzetközi Valutaalap (IMF) egykori spanyol vezetője; a hétfőn Madridban kezdődött perben Rodrigo Ratót 65 másik emberrel együtt azzal vádolják, hogy hitelkártyacsalás révén összesen több mint tizenkétmillió eurót (3,7 milliárd forint) költött el a harmadik legnagyobb spanyol bank, a Caja Madrid pénzéből magáncélra tíz éven át
Houston – Többen megsebesültek az egyesült államokbeli Houstonban hétfőn, miután egy férfi lövöldözni kezdett egy bevásárlóközontban - közölte a rendőrség.
A 61 éves portugál férfi, Rufino Borrego 13 éves volt, mikor izomsorvadással diagnosztizálták egy kórházban, 43 évbe telt, mire rájött, hogy tévedés történt.
Kevesebb mint 240 ezer emberről tudta tavaly a NAV, hogy lakáskiadással foglalkozhat, de arról nincs adat, hogy valójában hányan adóznak ez után. A hivatalnak tehát nem csak az Airbnb-vel, hanem a...
„Beteg, náci propagandának” tartja az izraeli külképviselet a Norvég Nemzeti Színház bocsánatkérő videóját, amelyben azért sajnálkoznak, hogy egykor „szégyenletes módon együttműködtek” az Izraeli Nemzeti Színházzal, a Habimával.
Nemrég számoltunk be róla, hogy a vadonatúj Rio mellett a Carens frissített verziója is tiszteletét teszi a Párizsi Autószalonon. Ezzel azonban még mindig nincs vége a Kia újdonságdömpingjének, ugyanis a koreaiak a Soul ráncfelvarrott verzióját is elhozzák a francia fővárosba, és az egyterűvel ellentétben a kis crossoverben a lemezek alatt is találunk majd újdonságot – méghozzá egy izmos, turbós…
Több ember megsérült egy lövöldözésben, amikor egy férfi tüzet nyitott a houstoni plázában, Texas államban helyi idő szerint hétfő hajnalban - számolt be a történtekről a houstoni rendőrség Twitter oldalán.
A tavalyi szezon egyik legjobb játékosa volt a bajnokcsapatban, a Leicester Cityben megállíthatatlan volt N'Golo Kanté, a Chelsea-ben Michael Oliver is lefutotta az Arsenal ellen.
Az ismeretlen férfi körülbelül 170 centiméter magas, 20-25 év körüli, aki az elkövetéskor világos horgászkalapot, sötét vászondzsekit, kék farmernadrágot és fehér sportcipőt viselt.
Az Európai Unió (EU) eddigi legnagyobb humanitárius segélyprogramját indítja a Törökországban élő menekültek számára - jelentette be Hrisztosz Sztilianidesz, az Európai Bizottság (EB) humanitárius...
Nyilvánosságra hozta a rendőrség azokat a fotókat, amelyen látható a szombati esti Teréz körúti robbantás elkövetője. A férfinek még arra is volt ideje, hogy cipőt cseréljen a detonáció után.
A londoni City pénzügyi szolgáltatási cégeinek vezetői "rémülettel figyelik", hogy a brit kormányon belül egyre erőteljesebb a törekvés a "hard Brexitre", vagyis arra, hogy Nagy-Britannia ne csak Európai Unióból, hanem annak egységes belső piacáról és a vámunióból is vonuljon ki - írta citybeli forrásokat idézve a hétfői Financial Times.
Három év két hónap börtönre súlyosította a Debreceni Törvényszék hétfőn annak a tornatanárnak a büntetését, aki tavaly intim kapcsolatot kezdeményezett egy tanítványával egy balmazújvárosi iskolában, az ítélet jogerős - közölte a Debreceni Törvényszék szóvivője az MTI-vel
Egy zacskó csipsszel a táskájában ugyan menő lesz a gyerek az iskolaudvaron vagy a folyosókon, és hirtelen megszaporodik a barátai száma, egészséges azonban biztosan nem.
Az ismeretlen férfi körülbelül 170 centiméter magas, 20-25 év körüli, az elkövetéskor világos horgászkalapot, sötét vászondzsekit, kék farmernadrágot és fehér sportcipőt viselt.
Kos - Ben Needham édesanyja , Kerry 25 éve várja, hogy kisfia, aki eltűnésekor még csak 21 hónapos volt, előkerüljön. A rendőrök most újabb, elkeserítő információval álltak elő.
Három év két hónap börtönre súlyosította a Debreceni Törvényszék hétfőn annak a tornatanárnak a büntetését, aki tavaly intim kapcsolatot kezdeményezett egy tanítványával egy balmazújvárosi iskolában, az ítélet jogerős - közölte a Debreceni Törvényszék szóvivője.
A pénteken elért csaknem másfél éves csúcs közvetlen közelében kezdte a hetet a forint az euróval szemben, azonban délelőtt kissé gyengülésnek indult. Eközben az egyik régiós versenytárs deviza, a...
Az eddigi legnagyobb közútfejlesztési programot jelentette be a közelmúltban a kormány, aminek keretében a következő évek során több ezer kilométernyi úthálózatot újítanak fel vagy építenek meg. A...