Mintha csak ma lett volna, amikor megjelent a Hyundai i30 második generációja. És valóban nem volt régen: a sokat fejlődött kompaktot először 2012-ben köszönthettük hazánkban. De jövőre már a harmadik iterációra készülhetünk, amelyről most lehullt a lepel a Párizsi Autószalon hajrájában.
Atlanta - Salvatore DiMauro hétfőn reggel vezette körbe eladó házában az érdeklődőket. A potenciális vevők nem akartak hinni a szemüknek, hogy valóban egy ember testét találták meg.
A felek a munkaszerződésben a munkaviszony kezdetétől számított legfeljebb 3 hónapig terjedő próbaidőt köthetnek ki. Ezt a próbaidőt sok esetben napra „átszámítva”, azaz 90 napként jelölik meg a munkaszerződésekben. Hogy ez az eljárás miért nem célszerű, erről adunk cikkünkben tájékoztatást.
Az elmúlt csaknem másfél évtized folyamatos fejlődése eredményeként belföldön piacvezető tejfeldolgozó vállalkozássá vált az Alföldi Tej Kft; a cég nettó árbevétele 2015-ben megközelítette a 43 milliárd forintot, ami 7 százalékkal haladta meg az előző évit - közölte Mélykuti Tibor ügyvezető igazgató csütörtökön a cég székesfehérvári telephelyén újságírók előtt a XI. Coop Rally első állomásán.
A vágynak nem lehet parancsolni. Hiába türtőzteti magát Dina, és próbál ellenállni annak, hogy szinte azonnal rávesse magát Lórira, még egy darabig tudja tartani magát. Kérdés, hogy meddig. Való Világ powered by Big Brother, éjjellátó kamerával.
Ne csak egy családi fényképezkedésre korlátozódjon a szeptember 16-i pozsonyi informális EU-csúcs, hanem kezdődjön vita az Európai Unió reformjáról - jelentette ki Beata Szydlo lengyel kormányfő egy csütörtökön megjelent interjúban
Texas – Légkondicionált kamionban utazhat a váci múmia-leletegyüttes, azaz Jánoska és családja. Alig néhány hónapja a mumifikálódott Orlovits családot a pálmafák vidékén Kaliforniában láthatta a nagyközönség, ahol legutóbb a legkisebb családtagot, Jánoskát – aki mindössze egyéves volt amikor meghalt - virtuálisan boncolták fel a tudomány érdekében. Most pedig Texasban, a Világ Múmiái kiállítás…
Kisiklott a fogaskerekű vasút egyik szerelvénye a Széchenyi-hegy Gyermekvasút végállomásnál csütörtökön, nem sokkal dél előtt. A balesetben senki nem sérült meg - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) fődiszpécsere az MTI-t.
Egymillió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a június 2-án Egerben történt rablás ügyében - közölte honlapján a megyei rendőr-főkapitányság csütörtökön.
A háztartási megtakarításokról szóló cikksorozatunk első részében áttekintettük a magyar lakosság megtakarítási és vagyoni helyzetének makrogazdasági szintű alakulását. Második cikkünkben közelebbről...
Németországban a Horst Seehofer bajor miniszterelnök vezette Keresztényszociális Unió (CSU) ismét irányváltást sürget a berlini vezetés menekültpolitikájában és a bevándorlás-politikában egy csütörtökön kiszivárogtatott dokumentum szerint.
Reggel még erősödés látszódott a tőzsdéken, azonban a délután folyamán már a vegyek a kép a főbb európai részvényindexeknél. Vegyes a kép a tőzsdéken 2016.09.08 13:15Vegyes a kép a piacokon, a főbb...
Egy gyilkossággal gyanúsított Las Vegas-i férfit sikeresen kibújt a rendőrségi bilincsből, és a mennyezeten keresztül megszökött a rendőrség egyik kihallgató szobájából.
Augusztusban a fogyasztói árak 0,1 százalékkal alacsonyabbak voltak mint egy évvel korábban, júliushoz képest pedig átlagosan 0,4 százalékkal mérséklődtek - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
A mai napon kezdték meg az egyik legnépszerűbb, a mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásaira összesen 37,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosító pályázat társadalmi egyeztetését. Jelentős változást jelent a korábbi kiírásokhoz képest, hogy megjelenik a 30 százalékos vissza nem térítendő támogatás mellett az akár 60 százalékos kedvező kamatozású, kötelezően…
Tizenhét nappal az olimpia zárása után helyi idő szerint szerdán este ismét fellobbant a láng Rio de Janeiróban, és ezzel megkezdődött a XV. paralimpia, a mozgássérült, látássérült és enyhe értelmi sérült sportolók legnagyobb sporteseménye, amely jövő vasárnapig tart.
Szerda késő este a Liberty Media megerősítette, két lépcsőben felvásárolja a Forma–1-et. Bernie Ecclestone ügyvezető igazgató marad, Chase Carey az új elnök – a mostani a sportág történetének egyik legnagyobb üzlete.
A Mercedes-Benz közel 600 milliárd forint értékű fejlesztést valósít meg a közeljövőben Magyarországon - mondta Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter csütörtökön Budapesten Hartmut Schickkel, a Daimler Buses vezetőjével és Jörg Schmidttel, a Mercedes-Benz Hungária Kft
Providence - Megdöbbentő felfedezést tehettek a Brown Egyetem hallgatói, mikor visszatértek a nyári szünetről, ugyanis nem csak a női, hanem a férfi mosdóban is ingyenes tamponadagolót helyeztek el.
A Fidesz alelnöke elviccelte az újságírói beszervezés kérdését, miközben a Belügyminisztérium gyakorlatilag beismerő vallomást tett. Az ellenzék felháborodott, szerintük ez a módszer már a rákosista időket idézi.
Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy angol nyelvtudással jobban boldogulunk a munkaerőpiacon, teljesebbé válik a külföldi nyaralás, hatékonyabban és könnyebben kommunikálunk a világ bármely pontján.
Az UEFA, Nyon városa és egy genfi karitatív szervezet rendezi meg az első fociversenyt, melyet kifejezetten migránsoknak tartanak majd meg, amelyhez ötletet a riói olimpián induló migráns csapatból merítettek.
Akiknek keresett szakképzettségük van vagy sokféle készségük azoknak van esélye leginkább jól fizetett állásra, azok tudják átvészelni a nagy változásokat elindító gazdasági folyamatokat is, írja elemzésében a Defacto az Indexen.
A kormány egyáltalán nem tervezi új albérletadó bevezetését, hiszen a 2017-es költségvetés az adócsökkentés költségvetése, így szó sincs bármiféle új adónem bevezetéséről - hangsúlyozta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-nek csütörtökön eljuttatott közleményében
Még idén ősszel elindul egy 50 milliárdos, részben EU-pénzből finanszírozott állami kockázati tőkealap, amelyet jövő tavasszal egy 100 milliárdos másik program követ, benne legalább 30 milliárd...
Magyarország és Lengyelország EU-politikájáról közölt szerkesztőségi elemzést csütörtöki kiadásában a Financial Times. A kvótareferendumról pedig a francia Le Monde közölt kommentárt. De véleményének adott hangot többek között a Spiegel Online és a Le Figaro is.
A korábbi pletykák nagy része igaznak bizonyult, így sok meglepetés már nem volt az új iPhone és az Apple Watch bemutatóján, és mivel igazán nagy újdonságokról sem számolt be az Apple, nem könnyű...
A „rendkívül gyakorlott” pedofiloknak elég 20 perc ahhoz, hogy az ujjaik köré csavarják az interneten szörföző gyanútlan kisgyerekeket – derül ki egy friss kutatásból.