Elindult három vidékfejlesztési pályázat véleményezése, melyek együttes keretösszege 37,6 milliárd forint - tudtuk meg a megjelent közleményekből. A pályázati felhívásokhoz kapcsolódó észrevételeket,...
A legújabb kutatási eredmények szerint Németországnak az idén húszmilliárd eurót kell arra szánnia, hogy eltartsa és segítse az illegális bevándorlókat
Az Európai Bizottság olyan tervezetet készül bemutatni novemberben, amelynek értelmében csak vízummal vagy előzetes elektronikus beutazási engedéllyel (ETIAS) léphetnének be harmadik országbeli állampolgárok az Európai Unió területére - olvasható az Euractiv brüsszeli hírportál friss összeállításában
Szociális és gyermekjóléti intézményekben tárt fel pénzügyi és vagyongazdálkodási szabálytalanságokat, valamint közpénzek felhasználásával kapcsolatos hiányosságokat az Állami Számvevőszék.
A vártnál rosszabb makroadatok miatt eséssel indult a nap a főbb európai tőzsdéken, azonban a délelőtt folyamán szépen lassan előző napi záróértékük közelébe kúsztak vissza a főbb európai...
Négy ember meghalt és negyvenkilencen megsérültek, amikor kisiklott egy vonat az észak-spanyolországi O Porrino településnél péntek reggel - pontosította hivatalosan a korábbi adatokat Alfonso Rueda, a galíciai kormány elnök-helyettese a baleset helyszínén újságíróknak nyilatkozva.
Szeptember 15-től elindítja a Gránit Bank a Gránit Pay szolgáltatást, amely a Mastercard technológiáján alapuló érintéses banki mobiltárca. A megoldás ugyanazzal a technológiával működik, mint az...
Közel félmillió COPD-s beteg él, évente 5-6 ezer új esetet diagnosztizálnak. Ez az adat csak a betegség súlyosabb szakaszában lévő betegek számát mutatja.
Kényszergyógykezelésre ítélte a Fővárosi Törvényszék pénteken első fokon azt a férfit, aki még tavaly februárban késsel támadt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) két intézkedő munkatársára Budapesten, egyikük a helyszínen meghalt.
Az első információk szerint több ember meghalt, sokan megsérültek Spanyolország északnyugati részén, Porrino közelében, ahol kisiklott egy személyvonat, melyen hatvan ember utazott.
Drogterjesztőket fogtak el a rendőrök a nyíregyházi vasútállomáson - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján pénteken.
Közel áll a Deutsche Bank ahhoz, hogy egyezséget kössön a hatóságokkal a 2,4 milliárd dollárt kitevő jelzálogfedezetű értékpapírok szabálytalan értékesítéséről - írja a manager magazin értesüléseire...
Kényszergyógykezelésre ítélte a Fővárosi Törvényszék pénteken első fokon azt a férfit, aki még tavaly februárban késsel támadt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) két intézkedő munkatársára Budapesten, egyikük a helyszínen meghalt.
Indonézia - A Ma'nene rituálé egy indonéz tradíció, amit háromévente tartanak. Ennek keretében a mumifikált holttesteket kiveszik a sírjukból, átöltöztetik őket, kifejezve ezzel a holtak megmaradt családtagjainak szeretetét.
Ismeretlen okokból leállt péntekre virradóra a kelet-belgiumi Tihange 2. atomreaktor - írta a Tihange erőművet üzemeltető vállalat információira hivatkozva a Le Soir című francia nyelvű belga napilap.
Pomáz - Gépkocsi csapódott a HÉV felsővezetéke egyik tartóoszlopának a Szentendrei úton csütörtökön. A gépkocsiban csak a sofőr utazott. Megrázta az áram, égési sérüléseket szenvedett, de ki tudott szállni az autóból. Az autót a felsővezeték áramtalanítása után tudták levontatni a tűzoltók a pályáról.
Már számos kutatás bizonyította, hogy a gyerekek hatékonyabban tudnának tanulni, ha később (fél 9-9 körül) kezdődne az iskolai nap. Az oktatási államtitkár szerint nem is tiltja semmi a későbbi kezdést, tehát az iskolák megtehetnék, azonban sok szülő 8-kor vagy még hamarabb kezd a munkahelyén, írja az Index.
Riasztóberendezést telepítenek és bekötik a távfelügyeleti rendszerbe azt az orosi családi házat, amelybe a múlt héten történt gyilkosságot követően betörtek.
Dijon - Pénteken sikeresen megérkezett a francia labdarúgó-bajnokságban (Ligue 1) újoncának, a Dijon FCO-nak az edzőtáborába a magyar labdarúgó-válogatott hátvédje, Lang Ádám (23).