Eger — Úszik a boldogságban Czigány Dóra (23)! Az Európa-bajnok és a riói olimpián negyedik helyezett női vízilabda-válogatott ceglédi kiválósága szeptember 3-án kimondta a boldogító igent, majd görögországi mézeshetekre utazott újdonsült férjével, Kecskés Istvánnal.
Régóta pletykálják már, hogy Angelina Jolie és Brad Pitt házassága válságba került, ám most úgy tűnik, tényleg mindennek vége közöttük. A sztárpár válik - írja a TMZ.
A jelenlegi 25 százalék helyett 12 százalék lenne a jövőben a javítási díjak áfája Svédországban a kormányzó szocdemek és a zöldek közös törvényjavaslata nyomán, legyen szó akár ruháról, bicikliről vagy háztartási eszközről – írja a 444.hu a Guardianra hivatkozva.
Mivel az MTI is hírül adta, így hivatalosnak tekinthető az az információ, amely szerint a Nemzeti Adó- és Vámhatóság még e hónapban kihallgatja majd az Országos Roma Önkormányzat több munkatársát. És bár a NAV többet nem árult el, úgy hírlik, a szervezet pénzügyi nyomozói is a Híd a munka világába program zavaros pénzköltései ügyében vizsgálódnak.
Az élet olyan, mint az Indiana Jones és az elveszett figyláda fosztogatói: valahol egy állami raktár mélyén 57 éve elfeledve lapul egy 8X2 méteres, igen értékes festmény. De hogy tudta ezt kinyomozni Virág Judit? És meglesz-e valaha a kép? Kalandos történet következik.
Szihalom – "Hamarosan megdöglesz" – így rontott neki az ünneplő csürhe egy férfinek, akit később az árokban rugdostak. Holott a csak jogosan számon kérte az ittas fiatalembereket, hogy milyen okból döntötték ki a kerítését.
Lerakták az Ericsson Magyarország új, 24 ezer négyzetméteres székházának alapkövét kedden Budapesten az Infoparkban, a várhatóan 2017 végére elkészülő beruházás a távközlési vállalat Svédországon kívüli egyik legnagyobb kutatás-fejlesztési központja lesz.
A magyar női labdarúgó-válogatott helytállt az olimpiai bajnok német csapattal szemben, ám végül 1-0-s vereséget szenvedett a gyirmóti Alcufer Stadionban rendezett Európa-bajnoki selejtezőn.
Magyarország — Kíváncsi, hogy milyen jövedelmi különbségek vannak egy-egy megye között? Például a legtöbb fizetés továbbra is a fővárosban jár, de Győr-Moson-Sopron vagy Komárom-Esztergom megye is jó választás, ha több pénzt akar bezsebelni a hó végén.
Meghökkentő reklámkampánnyal tudatja velünk a GVH, hogy milyen lesújtó véleménye van a nőkről. Idióta áldozatok, hahaha. A melírozottak nevében kérem ki magamnak az egészet!
Ki lesz a nyerő? A bájos Dina, a dúskeblű Mici, vagy a mindig meztelenkedő Vivi vagy inkább az erősebbik nem közül kerül ki a győztes és esetleg a csődör Tivy vagy a nagy stratéga Dávid lesz a befutó?
Lennart Johansson volt UEFA-elnök és tiszteletbeli klubelnök vezette a klub legidősebb, még élő egykori játékosait, akik kedvezményes jegyeket és az idősotthonból induló ingyenes meccsjáratokat reklámoztak. Ezek után nem meglepő, hogy a csapat 1-0-ra nyert. (Guardian)
Budapest — Bár továbbra is súlyos testi sértéssel vádolják Kállay-Saunders Andrást egy 2013-as ügy miatt, de börtönbe biztos nem kell vonulnia, sőt, úgy néz ki, vádlói kerülhetnek a vádlottak padjára. A keddi tárgyalásra ugyanis a bíróság is megkapta a térfigyelő kamera felvételét, amely igazolja, hogy mi történt az ominózus verekedés előtt a hajógyári szigeti szórakozóhelynél.
Budapest – Először csak a karját rángatta, majd üveget dobott az arcához, és székestől lökte a budapesti nőt, egy iraki férfi. A Magyarországon 2008-ban menekültként elismert férfit most garázdasággal gyanúsítják.
A hatóságok szerint a francia és tunéziai gyanúsítottak kapcsolatban álltak az Iszlám Állam által inspirált Mohamed Lahouaiej Bouhlellel, aki július 14-én a tűzijátékról hazafelé tartó tömegbe hajtott. A terrortámadásnak 86 halottja volt, a sofőrt lelőtték. (Sky)
Nem kímélték kedden az angol fontot, az amerikai dollárral szembeni árfolyama bő egyhavi mélypontjára esett az EU keleti feléről érkező figyelmeztető hangok hatására. A brit népszavazás...
Idén minden eddiginél több halálos áldozata lehet a Földközi-tengeren történő átkelésnek annak ellenére is, hogy a veszélyes utat megkockáztató bevándorlók száma jelentősen mérséklődött a tavalyi évhez képest - figyelmeztetett kedden az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR).
Megkezdte a Galaxy Note 7 típusú okostelefonok cseréjét a Samsung. A cég szeptember 2-án állította le a készülék forgalmazását, miután az akkumulátora töltéskor túlhevülésre hajlamosnak bizonyult.
Az már biztos, hogy a lakásépítés ismét reneszánszát éli Budapesten, jelenleg mintegy 20 nagyobb, újépítési társasházi projekt zajlik a fővárosban. De vajon milyen ingatlanokra vágynak az emberek? Mekkora legyen és milyen legyen a fekvése? A Balla Ingatlanirodák felmérte az igényeket – ezek azonban nem mindig fedik a kínálatot.
Budapest — Sebestyén Balázs (40) nem szokta visszafogni magát, amikor véleményt mond egy celebről a Morning Show mikrofonja mögül, de ezúttal RTL klubos kollégáját savazta. Kollégája, Vadon Jani (46) felidézte, hogy a legutóbbi országos turnéjuk salgótarjáni állomásán Győzike felesége hozott nekik rizsfelfújtat.
Legalábbis ezt állítja a dzsihádista férfival kapcsolatban két vezető tiszt a hatóságoktól – írja a New York Times. Az FBI közölte, hogy az apa akkori bejelentését a rendőrség továbbította nekik, és a munkatársaik kikérdezték az apát, de Mohammad Rahami visszavonta a kijelentését, mondván, dühében nevezte a fiát terroristának, és az FBI a háttér- és adminisztrációs adatok meg a kihallgatások…
A 74 éves művésznőt máig megállítják az utcán, s szinte régi ismerősként köszöntik, hiszen hosszú éveken át játszotta a Barátok közt Magdi anyusát. Azóta persze számos darabban láthatta a nagyközönség, hiszen Zsóka megállás nélkül dolgozik.
Az üzletember és morális iránytű a kormány oldalán szállt be a kvótakampányba, és közölte: nem kér a menekültekből, és a nóta szerelmeseit arra kéri, szavazzanak NEM-mel.
Pusztaottlaka — A Voldemort nagyúrként elhíresült Mengyi Roland pályázati ügyekben csupán kispályás kezdő lehetett fideszes kollégájához, Simonka Györgyhöz képest.