Németországban informatikai támadás érte a szövetségi parlament (Bundestag) több pártját, a hatóságok orosz hírszerző szolgálatokhoz köthető hackerekre gyanakodnak, és attól tartanak, hogy a támadók bizalmas dokumentumokat szerezhettek meg, amelyeket a közvélemény befolyásolásának szándékával hoznak majd nyilvánosságra a 2017-es Bundestag-választás előtt - írta a Süddeutsche Zeitung című lap…
A Ceské Budejovice-i Alsova galériának ajándékozta a közép-csehországi Príbram városa Klement Gottwald volt csehszlovák kommunista államfő és pártvezető nagyméretű bronzszobrát, amelyet 1978-ban robbanószerrel próbált megsemmisíteni néhány, a korabeli szocialista rendszert ellenző cseh fiatalember
A lengyel és a magyar rádióhallgatóknak többek kellene tudniuk egymásról - mondta Vaszily Miklós, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója azon interjúk egyikében, amelyeket e heti varsói látogatása során a lengyel közszolgálati rádiónak adott, és amelyek során bejelentették a visegrádi országok közös rádióműsorának létrehozását
A bérek jelentős növekedése egy idő után visszahozza a külföldön dolgozó fiatalokat - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke az M1 aktuális csatornán szerdán
Sajtóhírek szerint Bojan Krkic, a Barcelona együttesénél nevelkedő spanyol támadó megváltoztatná korábbi döntését és a jövőben inkább a szerb nemzeti együttes színeiben lépne pályára.
Miközben hazai képviselet hiányában nálunk viszonylag keveset hallani a Bentley legújabb modelljéről, a Bentayga kimondottan sikeresnek számít. A luxus SUV-ot egyre többen keresik, amelyen nagyot fog lendíteni a dízel változat érkezése. Ezúttal már mindent tudunk róla.
Legalább 44 ember vesztette életét a Kongói Demokratikus Köztársaságban a biztonsági erők és az elnökválasztást halogató Joseph Kabila államfő ellen tüntetők közötti összecsapásokban az elmúlt két napban - közölte a Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezet egyik kutatója.
Tagadta bűnösségét Simon Gábor volt szocialista politikus a költségvetési csalás és hamis okirattal visszaélés vádjával a Fővárosi Törvényszéken szerdán megkezdődött büntetőperben
Az Országgyűlés nevében a Gazdasági bizottság elfogadta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2015. évi tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazásával összefüggő tapasztalatairól szóló beszámolót.
Angelina Jolie és Brad Pitt válásától hangos az internet, most végre a férfi is megszólalt az ügyben, mégpedig magából kikelve. Olvasson tovább, ha tudni akarja, miért!
Az ISD Dunaferr Zrt. visszavonta a 2013 őszén kezdeményezett 890, valamint a 2016 áprilisában bejelentett, további 300 alkalmazott elbocsátására vonatkozó szándékát - közölte a Nemzetgazdasági...
Németországban informatikai támadás érte a szövetségi parlament (Bundestag) több pártját, a hatóságok orosz hírszerző szolgálatokhoz köthető hackerekre gyanakodnak, és attól tartanak, hogy a támadók bizalmas dokumentumokat szerezhettek meg, amelyeket a közvélemény befolyásolásának szándékával hoznak majd nyilvánosságra a 2017-es Bundestag-választás előtt - írta a Süddeutsche Zeitung című lap…
A rendszeres meditáció gyakorlása mellett számtalan érv sorakozik fel: a szervezetben megnő az endorfin termelődése, növekszik koncentrációs képességünk, csökken vérnyomásunk s megnyugszik idegrendszerünk, így valódi megoldást jelent a mindennapi stressz kezelésére.
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) a közelmúltban véglegesítette a nemzetközi adózás rendszerében példanélküli, összehangolt intézkedéscsomagját, a 15 pontból álló BEPS...
Az ISD Dunaferr Zrt. visszavonta a 2013 őszén kezdeményezett 890, valamint a 2016 áprilisában bejelentett, további 300 alkalmazott elbocsátására vonatkozó szándékát - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára, valamint a cég reorganizációs, management support és HR-igazgatója szerdán, Dunaújvárosban.
Hegynek csapódott és felrobbant egy amerikai U-2 - Dragon Lady - amerikai harci repülőgép kedden, Sacramentótól 100 kilométerre, Sierra Buttes-ben, nem sokkal a támaszpontról való felszállás után. A két pilóta katapultált, de egyikük sem élte túl a balesetet.
Barack Obama amerikai elnök az ENSZ-közgyűlés ülésével párhuzamosan külön konferenciát szervezett a menekültválságról New Yorkban, és bejelentette, ötven ország ígéretet tett arra, hogy még idén 360 ezer menekültet fogad be a háború sújtotta vidékekről.
Öt PSG-futballista, Marquinhos, Serge Aurier, Layvin Kurzawa, Presnel Kimpembe és Lucas Moura kihívta a híres francia freestyle-os Séan Garniert. Nézd meg, ki mutatta be közülük a legszebb showt!
Sajtóhírek szerint Bojan Krkic, a Stoke City spanyol futballistája szeretne a szerb válogatott színeiben játszani, ehhez azonban a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) különengedélyére van szükség.
Továbbra sem várható a világgazdasági növekedés gyorsulása a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szerdán kiadott jelentése szerint.
Gyakorlatilag már szokásosnak mondható, hogy az évente megjelenő Machina Research a Vodafone csoportot hozza ki győztesnek a dolgok internetéről (IoT) illetve a gépek közötti kommunikációról szóló...
Árokba hajtott egy kamion az M0-s autóút M5-ös autópálya felé vezető oldalán, a 4-es főútra vezető lehajtón szerda délelőtt, a sofőr életveszélyesen megsérült - közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel.
Bár jelenleg mindenki azzal van elfoglalva, hogy hogyan vészeli át a válást Angelina Jolie és Brad Pitt, sokakat érdekelhet az is, hogy vajon Pitt volt felesége, Jennifer Aniston hogyan reagált a hírekre.
Az idén ugyan mindössze 2,2%-os lehet a GDP-növekedés Magyarországon, de a következő években átlagosan 3% feletti növekedés is elképzelhető - vélik a Takarékbank elemzői. Jövőre nagyot élénkülnek az...
Időnként felmerül a hazai politikai életben, hogy a Fidesz előrehozott választásokra készül. A közelgő népszavazás kapcsán Gyurcsány Ferenc dobta be újra ezt egy nyilvános fórumon, és ismét találgatás kezdődött arról, hogy mekkora racionalitása van egy ilyen lépésnek. A Policy Agenda azt vizsgálta meg, hogy milyen feltételek esetén érdemes erről a kormánypártoknak gondolkodnia, és miért lenne…
Néhány napja kezdődött el a pesti Róbert Károly körút nagyszabású felújítása, mely amellett, hogy közel egy éven keresztül komoly kihívások elé állítja majd a Budapest egyik legfontosabb ütőerén...
A legkisebb cégek is rengeteg adatot tárolnak, amelyek megfelelő védelem nélkül elveszhetnek vagy rossz kezekbe kerülhetnek. Mivel a digitálisan tárolt adatok elvesztése kevésbé kézzelfogható, mint...