Lengyelország az Európai Bizottság által ellene elindított eljárásra reagálva felfüggeszti a kiskereskedelmi adó behajtását, és új, a nagyterületű boltokat megadóztató törvénymódosítást fogad el - közölte Pawel Szalamacha lengyel pénzügyminiszter keddi varsói sajtóértekezletén.
Sergio Agüero neve korábban is garanciát jelentett a gólra, de most Európa legjobb formában lévő csatára lett az új Manchester City-edző, Pep Guardiola irányítása alatt.
Hozzávetőleg ezer fegyvert foglalt le a norvég rendőrség a skandináv ország délkeleti felében végrehajtott akciók során - közölték a helyi hatóságok szerdán.
Aratják a kendert Gyula határában. A város mellett ugyanis 2 és félhektáros kenderültetvényt létesítettek. Az ültetvényen persze ipari kender található, a növény rostjait használják fel a könnyűiparban, így Bob Marley, a híres reggae-zenész, aki nagy barátja volt a marihuánának, nem igen lelné kedvét a növényekben.
Az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet sok helyen egyszerre felbukkanó nemzetközi hálózattá alakulhat át, ha kiszorítják Irakban és Szíriában elfoglalt területeiről - áll a londoni alsóház védelmi bizottságának szerdán ismertetett átfogó helyzetértékelésében.
Plovdiv - A bulgáriai Plovdivban rendezték meg a 63. Nemzetek Horgász Világbajnokságát. A finomszerelékes édesvízi horgászat legrangosabb versenyén a résztvevő 34 ország válogatottja közül a magyarok állhattak fel a dobogó legfelső fokára, megelőzve az ezüstérmes cseh és a bronzérmet megszerző angol válogatottat.
Eladó ez a csodálatos kis házikó, ami mintha csak a Jancsi és Juliska című Grimm-meséből került volna elő. A mesebeli házacska Nagy-Britanniában, Dorsetben, közelebbről Stockford Lodge-ban fekszik.
A kvótanépszavazás kampányától hangos nyári hónapok után a Fidesz jelenleg is csak 37 százalékos támogatottságot élvez, ami tulajdonképpen megegyezik a júniusban mért adatokkal - derül ki a HVG számára szeptember 9-e és 13-a között készített reprezentatív Medián-felmérésből.
Gyönyörű a kivitelezése, pazar a fényezése: az új iPhone 7-tel aztán lehet villogni, már amíg elő nem húzzuk először a zsebünkből. Az Apple legújabb terméke nagyon könnyen gyűjti a karcokat, a fekete színverziójú telefon házának fényezése már attól is megsérül, ha van mellette egy-két tárgy a zsebünkben.
A Magyar Lovasterápia Szövetség a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat védnökségével és támogatásával 2016. szeptember 23-25. között, immáron tizenkettedik alkalommal rendezi meg nemzetközi és hazai Díjlovas Versenyét és Lovasterápiás Versenyét.
A UPC Magyarország 2016 októberétől nagyszabású hálózatfejlesztésbe kezd Monoron és a környező településeken. A több milliárd forintból megvalósuló beruházás keretében 500 Mbit/s átviteli sebességre képes optikai hálózatot építenek ki, amely a szélessávú internet mellett olyan innovatív szolgáltatásokat is elérhetővé tesz a helyi előfizetők számára, mint a Műsorvisszanéző, a Horizon Go vagy a Wi-…
Szerda este az angol Ligakupában lép pályára a Manchester United csapata, az utolsó simításokat kissé szokatlanul egy parkolóban végezte el José Mourinho csapata.
Maggiora - Hétvégén rendezik a motokrossz sport legnagyobb presztízsű eseményét, a csapat-világbajnokságot. Idén 38 ország 114 motorosa mellett a magyar válogatott is a mezőnyben lesz, Hugyecz Erik (24), Szvoboda Bence (24) és Szőke Márk (21) révén.
Virginia Raggi római főpolgármester a korábbi bejelentésekkel ellentétben nem találkozott Giovanni Malagóval, az Olasz Olimpiai Bizottság (CONI) elnökével a szerdára meghirdetett sajtótájékoztatója...
Végső búcsút vettek Csoóri Sándor írótól, filmalkotótól Budapesten, az Óbudai temető 16-os parcellájában. A temetésen részt vett Orbán Viktor miniszterelnök is, a búcsúztatáson pedig felszólalt Balog Zoltán emberi erőforrások miniszter.
Ha van egy jó fülhallgatónk, kinyílik előttünk a világ: bárhol kiváló minőségben meghallgathatjuk kedvenc zenéinket, és a metróban sem maradunk le a reggeli rádióműsorról.
Kétségbeesve kerestetik szülei a 16 esztendős, hajdúsámsoni Kiss Ritát, akiről már 10 napja semmit nem tudnak. Állítólag egy két évvel idősebb fiúval tűnt el.
Magyarország - Megvan a miniszterelnök-jelöltje Gyurcsány Ferencnek egy esetleges előrehozott parlamenti választás esetén. A volt kormányfő az Inforádió Aréna című műsorában elmondta, hogy ő maga nem indulna a miniszterelnöki székért.
Továbbra is stabil a benzinüzemű autók fölénye Magyarországon a dízellel szemben, az autósok 82 százaléka benzines járművet használ - derült ki a Robert Bosch Kft. megbízásából a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet által készített országos, reprezentatív felmérésből.
A 2020 utáni európai uniós támogatási rendszer bizonytalanságai és az egyre erősödő piaci verseny, valamint az EU tervezett szabadkereskedelmi megállapodásai miatt kulcsfontosságú az agrárium versenyképességének javítása - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke a II