2016. szeptember 5. hétfő

szept. 5
6:14
Michelisz Norbert: megvan az első siker (Alternatív Energia)
A magyar pilóta Motegiben már a Honda gyári pilótájaként állt rajthoz.
szept. 5
6:15
Erre figyelnek a befektetők a héten (ProfitLine)
A statisztikai hivatal inflációs, ipari, kiskereskedelmi, külkereskedelmi és idegenforgalmi adatokat közöl a jövő héten, amelyek befolyásolhatják a pénzpiacokat, a gazdasági tárca pedig az államháztartás központi alrendszerének augusztus végi helyzetéről ad ki gyorstájékoztatást.
szept. 5
6:15
A világ, amelyben élünk (Alternatív Energia)
A Pozsonyi Pikniken elmaradt árverés újabb példa arra, hogy milyen világban élünk.
szept. 5
6:16
Rosbergé az első hely (Alternatív Energia)
Az élről induló Hamilton elrontotta a startot, így továbbra is nyílt a bajnoki versenyfutás.
szept. 5
6:17
Erőszak (Alternatív Energia)
Immár hivatalosan is kampányidőszak kezdődött, most kapcsol csak turbófokozatba a kormány.
szept. 5
6:18
Magyarország, a régiós forradalmár: milyen lesz a mi azonnali fizetési rendszerünk? (Privátbankár)
Tovább folyik az azonnali fizetési rendszer kidolgozása Magyarországon - a régióban abszolút élenjáróként vágtunk bele a projektbe, ügyes manőverezéssel a térség többi országában is eladhatjuk a magyar modellt. Az eddigi tapasztalatok alapján rengeteg fejlesztési lehetőség van, amit a magyar döntéshozóknak is végig kell gondolniuk.
szept. 5
6:24
Vereséget szenvedett Angela Merkel (ATV)
Németországban a szociáldemokrata párt (SPD) végzett az első helyen, az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) pedig a berlini vezetés menekültpolitikáját élesen bíráló Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt mögé szorult a vasárnapi mecklenburg-elő-pomerániai tartományi törvényhozási (Landtag-) választáson a hétfő hajnalban közölt előzetes hivatalos végeredmény szerint.
szept. 5
6:26
Magas a fizetés, mégsem népszerű ez a szakma (ATV)
A hazai informatikai munkaerőpiacon tavaly 22 ezer állás volt betöltetlen, ami a közvetett multiplikátorhatásokkal számolva 72 ezer embernek adhatott volna munkát a nemzetgazdaságban - írta a hétfői Világgazdaság Horváth Ádámot, az Informatikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) oktatási igazgatóját idézve.
szept. 5
6:33
Gazember, aki a szándékos erőszakot mentegeti (Alternatív Energia)
Találtuk: http://nyugatifeny.blog.hu/
szept. 5
6:35
Mit mondott Orbán Viktor 2009-ben? (Alternatív Energia)
"Csak az ökör következetes..."
szept. 5
6:36
Szégyen és felháborító (Kripto Akadémia)
Ismét embertelen gyorsasággal felépült egy új stadion, az MTK sporttelepén.
szept. 5
6:37
Szegeden Löw Immánuelt is törölték (Alternatív Energia)
Népszava, 1939. szeptember 5.
szept. 5
6:38
Csillagom, révészem (Kripto Akadémia)
A park egyre szépül, gazdagodik, de az 1-es villamos Budára történő meghosszabbítása óta még nehezebben lehet gyalogosan megközelíteni.
szept. 5
6:39
Orbán módszerét használnák Ausztriában? (Alternatív Energia)
Nem tudni, hogy sikerről vagy kudarcról kell-e beszélni.
szept. 5
6:40
Kitartás! (Kripto Akadémia)
Meddig tartják Farkas Flórián miatt a hátukat azok, akik megpróbálják eltussolni az ügyet?
szept. 5
6:41
"Ez itt az én hazám..." - Jótékonysági futóverseny a Liszt Ferenc repülőtéren (Alternatív Energia)
Futni jó, ha saját kedvünkre tesszük és nem üldöz épp valaki.
szept. 5
6:42
Mikor adóköteles, mikor adómentes a biztosítási díj? (Adózóna)
A személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint, ha valamely személybiztosítás díját nem a biztosított magánszemély, hanem más személy fizeti, a biztosított magánszemélynél (akire vonatkozóan a díjfizetés történik) adóköteles jövedelem keletkezik, hacsak a törvény valamely külön rendelkezése értelmében az nem adómentes. Hogy is van ez? Vegyük sorra!
szept. 5
6:43
Bayer (Alternatív Energia)
Nem hajlandó visszaadni lovagkereszt kitüntetését. Ne vegyük tőle rossz néven. Ő már csak ilyen.
szept. 5
6:45
Nem fogja elhinni, melyik szakmában van krónikus emberhiány (Blikk)
A hazai informatikai munkaerőpiacon tavaly 22 ezer állás volt betöltetlen, ami a közvetett multiplikátorhatásokkal számolva 72 ezer embernek adhatott volna munkát a nemzetgazdaságban - írta a hétfői Világgazdaság Horváth Ádámot, az Informatikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) oktatási igazgatóját idézve.
szept. 5
6:45
Örökös miniszterelnökség (Alternatív Energia)
Ez a társadalmi egyetértés vezethetett el ahhoz, hogy az államfő október 2-ra kiírta a kvótanépszavazást.
szept. 5
6:48
MOL - nagyon döglött szaga van (ProfitLine)
Újabb látványos bizonyíték érkezett pénteken, hogy nem a Mol az a papír, ami nagyon meg akarna lódulni mostanság.
szept. 5
6:54
Hihetetlen! Kenguruval készült terrortámadásra a fiatal fiú Ausztráliában (Blikk)
Tíz év börtönbüntetésre ítélték hétfőn a kenguruval merényletre készülő ausztrál fiatalt, akit terrorcselekmény előkészítésének vádjában találtak bűnösnek.
szept. 5
7:00
Új bevándorlási szabályokon dolgozik Nagy-Britannia (ATV)
Theresa May szerint nem biztos, hogy a különböző kritériumok alapján összeállított pontozásos elbírálási rendszer lenne a legjobb megoldás a más EU-tagállamokból Nagy-Britanniába irányuló bevándorlás szabályozására. A brit miniszterelnök ezzel saját külügyminiszterének egyik fő népszavazási ígéretét kérdőjelezte meg.
szept. 5
7:02
Újabb rakétákat lőtt ki Észak-Korea (ATV)
Három ballisztikus rakétát bocsátott fel hétfőn Észak-Korea, amelyek az ország keleti partvidékén a tengerbe csapódtak - közölte a dél-koreai hadsereg
szept. 5
7:03
Adósságot örököltek Somló Tamás gyermekei (Blikk)
Jogdíjai mellett némi adótartozást is örököltek Somló Tamás örökösei.
szept. 5
7:12
Halálos baleset történt Alsónémedinél (Blikk)
Frontálisan összeütközött egy kamion és egy személyautó hétfő reggel a Pest megyei Alsónémedinél az 5-ös úton. A balesetben a személyautó vezetője a helyszínen meghalt - közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel.
szept. 5
7:12
Egyre nehezebb munkaerő-tartalékot mozgósítani (HR Portál)
Elsősorban a versenyszféra javítja a foglalkoztatottsági adatokat, de a további javulást fékezi, hogy egyre nehezebb újabb munkavállalókat mozgósítani, mondta a K&H bank vezető elemzője az M1-en.
szept. 5
7:14
Nőtt az orvosok és szakdolgozók bére az egészségügyben (HR Portál)
Az egészségügyben dolgozók bére az elkövetkező években több ütemben emelkedik - mondta az egészségügyért felelős államtitkár. Ónodi-Szűcs Zoltán emlékeztetett, hogy a nyári bérmegállapodás eredményeként idén szeptember elsején a szakorvosok, a szakgyógyszerészek és a szakdolgozók alapbére nőtt.
szept. 5
7:16
A munkakörök felét robotok láthatják el (HR Portál)
Az Európai Unió a támogatási struktúrájára is hatással lesz a robotok elterjedése. Az automatizáció sok ember munkahelyébe kerülhet, így a képzés, a rugalmasság a munkavállalásban létfontosságú lesz, írja a Magyar Nemzet.
szept. 5
7:18
2100 közmunkás kapott ösztönző támogatást az elhelyezkedésért (HR Portál)
Február óta 2100 közmunkás kapta meg az elhelyezkedési juttatást, amely azoknak jár, akik még a közmunka időszaka alatt találnak munkát a nyílt munkaerőpiacon, és elhelyezkednek, írja a Magyar Idők. A BM közleménye szerint az önkormányzatok nem akadályozzák az elhelyezkedést.
szept. 5
7:18
Rubint Réka: keverjék össze a hamvaimat Norbiéval! (Blikk)
A nagy kaszás sem választhatja el Rubint Rékát és Schobert Norbit, az asszony azt szeretné, ha haláluk után hamvaikat összekevernék.
szept. 5
7:18
Merjünk még OTP-t venni ezen az árszinten? (ProfitLine)
A BUX igazából bizonytalankodott és kissé lemaradt európai társaihoz mérten, az emelkedését nagyban az OTP-nek köszönhetjük.
szept. 5
7:20
A rugalmas és részmunkaidős foglalkoztatás népszerű a mikro- és kisvállalkozásoknál (HR Portál)
A magyarországi mikro- és kisvállalkozások 50, illetve 45 százaléka alkalmazza a rugalmas munkaidőt az úgynevezett atipikus foglalkoztatási formák közül, a részmunkaidős megoldás a kisvállalkozások 61 százalékánál fordul elő, a mikrovállalkozásoknak pedig a 22 százaléka él ezzel a lehetőséggel ? derül ki a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. megbízásából a KutatóPont által készült kutatásból.
szept. 5
7:22
5 éves a CHN! (HR Portál)
Most szeptemberben 5 éve, hogy Budapesten elindult útjára a CHN (lánykori nevén Coaching Határok Nélkül) nemzetközi képzési sorozat kitöltve azt az űrt, hogy lehessen itthon is tanulni a nemzetközi coach és vezetőfejlesztő guruktól. Most 5 év után az a kérdés: Hogyan lehet az állandóságot valami újjal fűszerezni évről évre?
szept. 5
7:45
Hőségrekord, égszakadás - hogy áll a globális felmelegedés Magyarországon? (Privátbankár)
Júliusban rengeteg eső esett, az augusztus hűvösebb volt a szokásosnál, de még így is az átlagnál melegebb nyarunk volt. Rekordok is születtek.
szept. 5
7:47
Nagyot bukott Merkel a hétvégén (Privátbankár)
Németországban a szociáldemokrata párt (SPD) végzett az első helyen, az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) pedig a berlini vezetés menekültpolitikáját élesen bíráló Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt mögé szorult a vasárnapi mecklenburg-elő-pomerániai tartományi törvényhozási (Landtag-) választáson a hétfő hajnalban közölt előzetes hivatalos végeredmény szerint.
szept. 5
7:51
Magyar Telekom - a bátrak elkezdtek betárazni (ProfitLine)
Végre ígéretes jel érkezett a Telekom árfolyamán, ami a fordulást szorgalmazza. A pénteki kereskedésben a sokat emlegetett 200 napos mozgóátlagról meglódulva 4 pontot tudott emelkedni a jegyzés.
szept. 5
7:51
Gyurcsány: A miniszterelnök félelmet árul (ATV)
A legutóbbi napokban a Bayer Zsolt publicistát övező állami elismerés és az ellenzéki megosztottság közé ékelődött a tanévkezdés. Lefülelt mondatok.
szept. 5
7:54
Szacsvay László felesége sosem fog felépülni (Blikk)
Egy év telt el Szacsvay László feleségének súlyos balesete óta, de a Nemzet Színésze továbbra sem képes beszélni a tragédiáról.
szept. 5
8:03
Kisebb lett a rezsi, többen fizetik a számlát (Privátbankár)
Kevesebb pénzzel tartoznak a földgáz- és áramcégeknek a fogyasztók.
szept. 5
8:03
Hosszú Katinka megmutatta a világkupán eddig szerzett érmeit - Fotó! (Blikk)
Moszkva - Hosszú Katinka (27) egy percre sem áll le, hiszen az olimpia után rövidpályás úszó világkupa-sorozaton vesz részt.
szept. 5
8:05
Babos nem jutott tovább vegyespárosban (Blikk)
New York - Babos Tímea az amerikai Eric Butorac-kal az oldalán vasárnap vegyespárosban is kiesett az amerikai nyílt teniszbajnokságon - írja az MTI.
szept. 5
8:09
Gyenge negyedéven van túl a PannErgy (Portfolio)
Nagyot emelkedett a PannErgy árbevétele a második negyedévben, ami annak volt betudható, hogy a mostani volt a második olyan negyedév, amelyben mindkét fő geotermikus projekt, a miskolci és a győri...
szept. 5
8:09
Időjárás: mire számíthatunk ma? (2016.09.05) (Pénzcentrum)
Itt a Pénzcentrum 2016.09.05-i időjárásjelentése....
szept. 5
8:11
Kritikus a helyzet: magyarok tízezrei találhatnának most itt munkát (Pénzcentrum)
A fiatalok többségét nem vonzza az informatikai pálya....
szept. 5
8:12
Bebetonozott hullát találták a házban, mégis ott él a gyilkossággal vádolt fideszes politikus családja (Blikk)
Dunaújváros - Bizarr gyilkosság helyszínén, egy romos, elhagyatott házban él a gyilkossággal gyanúsított G. Roland, volt fideszes politikus élettársa, K. Mónika és gyermeke. Házuknak udvarán egy lefedett gödör látható, amely felett korábban egy kisebb melléképület állt.
szept. 5
8:18
Hallod a dübörgést? Egy igazi óriás lép ma a parkettre (Privátbankár)
Két éve nem láttunk akkora tőzsdei kibocsátást, mint ami ma készül.
szept. 5
8:19
Így tér vissza Mel Gibson (Gondola)
Mel Gibson egy évtized után ismét visszatért a rendezéshez: Hacksaw Ridge című háborús filmjének világpremierjét a Velencei Filmfesztiválon tartották meg
szept. 5
8:19
1 éven belül lebonthatják az újpesti uszodát (Blikk)
Budapest - 2007 óta van zárva az Újpesti Gyógyfürdő és Uszoda, amit 1974. november 7-én adtak át.
szept. 5
8:19
A „legborzasztóbb" Zeppelin-támadás (Alternatív Energia)
Az egyik léghajót nem kevesebb, mint 18 fényszóró világított meg egyidejűleg —, de az ellenük való összes támadások sikertelenek maradtak.

Keresés