2016. szeptember 7. szerda

szept. 7
8:16
Gyengült a forint (Gondola)
Az euróval szemben stagnált, a többi főbb devizához képest viszont gyengült a forint a nemzetközi bankközi piacon szerda reggel
szept. 7
8:18
309,62 forinton az euró (Spa Trend Online)
A dollár 275,15 forinton, a svájci frank 284,07 forinton, a japán jen pedig 2,7124 forinton állt.
szept. 7
8:21
Miért fontos Törökország Magyarországnak? (Privátbankár)
A kormány korábbi retorikája alapján a menekültválság miatt, de Varga Mihály szerint vannak egyéb okok is.
szept. 7
8:27
Mit érhet a Feröer elleni döntetlen? Így kezdte a válogatott a korábbi selejtezőket! (Blikk)
Tórshavn - Kedden a magyar labdarúgó-válogatott egy szerény 0-0-s döntetlennek kezdte a Feröer-szigetek ellen a világbajnoki-selejtezősorozatot. Az alábbi cikkünkben bemutatjuk, hogyan kezdték Dzsudzsákék a különböző sorozatokat az elmúlt években.
szept. 7
8:30
Megkezdődött Dunakeszi első uszodájának építése (Gondola)
Tanuszoda épül Dunakeszin, az állami beruházásban megvalósuló létesítményt az iskolásokon kívül a lakók is használhatják majd - közölte a Pest megyei település önkormányzatának szóvivője az MTI-vel
szept. 7
8:30
Meddig ragaszkodik még a 310-hez a forint? (Portfolio)
Tovább erősödött a forint augusztusban, a nyarat a 310-es szint alatt búcsúztatta az euróval szemben. A kilátásokat illetően azonban borúlátóbbakká váltak a hazai alapkezelők, már van, aki...
szept. 7
8:30
Lemondott díszpolgári címéről a diákjai szájába nyúlkáló szerzetes (ATV)
Az atv.hu érdeklődése nyomán hozta nyilvánosságra a Pannonhalmi Főapátság még márciusban a „pizsamás-ügyet” követő újabb molesztálási botrányának részleteit. A vatikáni beavatkozás eredményeként egyházi gyámság alá helyezett szerzetestanár korábban díszpolgári címet kapott szülőfalujában. Erre is rákérdeztünk, mire a pap váratlanul lemondott a kitüntetésről.
szept. 7
8:32
Nem kímélik a bűnözők a templomokat (Gondola)
Egyre többször intéznek támadást az egyházi ingatlanokban található értékek ellen: a rendőrség 2010-ben 122 ilyen esetet regisztrált, tavaly már 156-ot - írja a Magyar Nemzet
szept. 7
8:33
Frontális karambolban tört rommá Putyin autója - Videó! (Alternatív Energia)
A sofőr meghalt az ütközésben.
szept. 7
8:39
Nemsokára megjelenhetnek a magyar húsok a boltokban (Privátbankár)
Bár még nem zárult le, már így is szép eredményeket hozott az őshonos kisállattenyésztést segítő projekt.
szept. 7
8:39
Tiramisu tojás nélkül (Mindmegette)
25 dkg babapiskóta 25 dkg mascarpone 4 evőkanál méz 2 dl habtejszín 1 csomag habfixáló (elhagyható) 1 doboz natúr joghurt 1 kávéskanál vaníliaaroma 2 evőkanál presszókávé 2 evőkanál cukor 2 evőkanál rum 5 dl víz 1 evőkanál kakaópor
szept. 7
8:41
Pánikban a titkosszolgálat - Putyinék dönthetnek arról, hogy ki lesz az új amerikai elnök? (Privátbankár)
Félreütötték a harangokat a washingtoni biztonsági szervek, mert szerintük Moszkva már nemcsak propagandával hanem kibertámadással is befolyásolhatja az elnökválasztást. A Demokratáknál nem csupán a nyári hackertámadások miatt nő a paranoia, hanem amiatt is, mert Trump beérte Clintont. A hírszerzés szerint a Kreml az európai beépülést és fellazítást használhatja fel mintának, az erről zajló…
szept. 7
8:45
Forró! Popsit villantva parádézott Paris Hilton a világ legextrémebb fesztiválján (Blikk)
Nevada - Paris Hilton is részt vett a Burning Man Festival-on a Black Rock sivatagban, ahogy sok más híresség is. Az énekesnő Nevada felé vette az irányt, hogy a fesztiválon parádézhasson, amely most került megrendezésre huszadik éve.
szept. 7
8:47
Több mint ezer tanárt szivatott meg a kormány (Blikk)
Budapest - A kormány egy trükkös húzással több mint ezer, nyudíjkorhatárhoz közeledő tanártól vonta meg a Köznevelési Kerekasztalon megígért 26 ezer forintos fizetésemelést - írja a Népszabadság.
szept. 7
8:48
Szakújságírói képzéseket indít az NKE (Gondola)
Rendészeti és közpénzügyi szakújságírói szakot indít októbertől a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE)
szept. 7
8:48
Mi lesz veled, forint? (ProfitLine)
Az euróval szemben stagnált, a többi főbb devizához képest viszont gyengült a forint a nemzetközi bankközi piacon szerda reggel.
szept. 7
8:48
Fosztogatják a magyar templomokat: visznek mindent, ami mozdítható (Pénzcentrum)
A rendőrség 2010-ben 122 esetet regisztrált, tavaly már 156-ot....
szept. 7
8:48
Lassan unalomba fullad a forint (Portfolio)
Szerda reggelre sem tudott komolyabb elmozdulást produkálni a forint, pedig hetek óta várunk valami komolyabb élénkülésre a piacon. Pedig a nemzetközi színtéren vannak események, hiszen az euró...
szept. 7
8:49
Rió után visszavonul Sors Tamás paraúszó (Blikk)
Rio de Janiero - A paralimpiai játékok után visszavonul Sors Tamás (24) paralimpiai, világ-és Európa-bajnok úszó.
szept. 7
8:50
Trump harminc napot adna tábornokainak (Gondola)
Megválasztása esetén harminc napot adna tábornokainak Donald Trump, hogy kidolgozzanak egy tervet az Iszlám Állam dzsihadista szervezet legyőzésére
szept. 7
8:50
Mit érdemes venni most? OTP, MOL, Richter vagy MTelekom? (ProfitLine)
Mai összeállításunkban a 4 vezető blue chip árfolyamára tekintünk rá, azt vizsgálva, hogy melyik lehet a leginkább nyerő választás a következő időszakra.
szept. 7
8:50
Tízezreket raktak az utcára a világ legnagyobb bankjai (Portfolio)
Kína tőzsdére bevezetett bankjai körülbelül 35 ezer dolgozót küldték el idén és csökkentették az átlagbért, amivel ellensúlyozni akarják a stagnáló bevétel-növekedésüket. A négy legnagyobb kínai...
szept. 7
8:51
Megtalálták a Rábában elmerült autót - Fotók! (Alternatív Energia)
Éjfél előtt sikerült a folyóból kiszabadítani a Lanciát.
szept. 7
8:54
Most olcsóbban tankolhat (Adózóna)
Csökkentette bruttó 5-5 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt.
szept. 7
8:57
Fontos adatok jönnek és drágul az olaj - mi lesz ma Európában? (Privátbankár)
Emelkedéssel nyithatnak a főbb európai tőzsdeindexek szerdán.
szept. 7
8:59
Jön a metrófelújítás – tényleg kizárják a magyar buszokat? (Privátbankár)
A BKK szerint nincs akadálya annak, hogy magyar buszokkal oldják meg a pótlást.
szept. 7
9:03
Különleges eljárással végeztek műtétet a Semmelweis Egyetemen - Fotók az operációról! (Blikk)
Budapest - „Kulcslyuksebészeti” eljárással végeztek vállműtétet a budapesti Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinikáján.
szept. 7
9:05
Fordulat: vádat emelt az ügyészség a menekülteket felrúgó operatőr, L. Petra ellen - részletek (Blikk)
Vádat emelt az ügyészség, egy évvel a történtek után L. Petra operatőr ellen, aki a menekültválság magyarországi tetőpontján, 2015 szeptemberében Röszkénél a rendőrsorfalat áttörő migránsokat rugdosott meg.
szept. 7
9:06
Élezik a pengéket! (Gondola)
Szeptember 12-én, hétfőn, kezdődik az Országgyűlés őszi ülésszaka. Szorgalmas félévnek néz elé a Tisztelt Ház.
szept. 7
9:06
Lassan unalomba fullad a forintpiac (Portfolio)
Szerda reggelre sem tudott komolyabb elmozdulást produkálni a forint, pedig hetek óta várunk valami komolyabb élénkülésre a piacon. Pedig a nemzetközi színtéren vannak események, hiszen az euró...
szept. 7
9:06
Csökkentik az internet áfáját, és ingyenes programot indítanak (Pénzcentrum)
Anyagi motiváció is lesz....
szept. 7
9:06
Irodát nyitott Észak-Koreában a francia hírügynökség (ATV)
Az AFP francia hírügynökség hivatalosan megnyitotta állandó irodáját a világ egyik legelzártabb országának számító Észak-Koreában, ahol ritkaságnak számít a külföldi médiumok jelenléte.
szept. 7
9:07
Ezért csengetett ki 130 millió forintot Britney Spears (Blikk)
Britney Spears mindent megtesz azért, hogy oly sok év után ismét normális életet éljen. Rendezi sorait, a karrierjét is újra a csúcsra járatja, és a magánéletében is mindent megtesz azért, hogy végre harmónia uralkodjon a hétköznapokban.
szept. 7
9:08
Földi: Európa azon van, hogy elkerülje a polgárháborút (Gondola)
Földi László biztonságpolitikai szakértő szerint Európa azon van, hogy megpróbálja elkerülni a polgárháborút.
szept. 7
9:08
A MasterCarddal is szövetséget kötött a PayPal (Portfolio)
Hosszú évek csatája után az eBaytől alig egy éve kivált PayPal szövetséget kötött először júliusban a Visával, majd most a MasterCarddal - írja a Wall Street Journal. Inkább barátok lesznek, mint...
szept. 7
9:08
Pukli: A Fideszre szavaztam, óriásit csalódtam (ATV)
A Tanítanék Mozgalom vezetője azonban továbbra sem szeretne egy baloldali fordulatot Magyarországon.
szept. 7
9:09
Orbán Viktor megmutatta unokáját! (Alternatív Energia)
szept. 7
9:09
Csecsemőkkel mehetnek börtönbe az anyák (Blikk)
Budapest - Jövőre a csecsemőjükkel együtt vonulhatnak a börtönbe a szabadságvesztésre ítélt anyák, ha elfogadják a büntetés-végrehajtási törvény tervezett módosítását. Az elképzelés szerint a közös elhelyezést azok az édesanyák kérhetik, akiknek egyévesnél fiatalabb a gyerekük. Egy kizáró ok van, ha a gyerek sérelmére követték el a bűncselekményt.
szept. 7
9:10
Brüsszelnek figyelembe kell vennie a referendumot (Gondola)
Lesz jogi következménye a népszavazásnak, amellyel kapcsolatban a Fidesz legfőbb célkitűzése, hogy azon többségben legyenek a nem szavazatok.
szept. 7
9:10
Házon belül bankként is működik a világ legnagyobb alapkezelője (Portfolio)
A BlackRock nemrég arra kérte az amerikai tőzsdefelügyeletet, hogy engedélyezze a befektetési alapok egymással szembeni pénzkölcsönzését abban az esetben, ha egy-egy alapból a befektetők a likvid...
szept. 7
9:10
Csúnyán elverték az Európa-bajnok portugálokat - gólok (ATV)
A svájci labdarúgó-válogatott 2-0-ra legyőzte hazai pályán az Európa-bajnok portugál együttest a világbajnoki selejtezők magyarokat is felvonultató B csoportjának keddi nyitányán.
szept. 7
9:12
Holttestet találtak egy zalaegerszegi parkban (Spa Trend Online)
szept. 7
9:15
Váratlan hír a mobilpiacról – visszatér egy régi gyártó (Privátbankár)
Ismét megpróbálja feléleszteni a telefongyártó üzletágát az LG, nem is akárhogy.
szept. 7
9:15
4 vidéki főzőiskola, ahova érdemes beiratkozni! (Mindmegette)
Ősszel nem csak a gyerekeknek kezdődik meg az iskola, hanem – ha úgy szeretnénk – mi is visszaülhetünk az iskolapadba. Szerencsére manapság már könnyedén találhatunk kedvünkre való tanulnivalót, érdeklődési körünknek megfelelően válogathatunk a különféle önismereti, képzőművészeti vagy épp gasztronómiai kurzusok között.
szept. 7
9:18
Holttestet találtak egy zalaegerszegi parkban (Blikk)
Zalaegerszeg - Holttestet találtak szerda reggel Zalaegerszegen, a Dózsa-ligetben, a haláleset körülményeit közigazgatási eljárásban vizsgálja a rendőrség. Az MTI úgy értesült, hogy a férfi feltételezhetően öngyilkosságot követett el.
szept. 7
9:18
Európának ügyesen kell kijátszania a geopolitikai kártyáit (ProfitLine)
Földi László biztonságpolitikai szakértő szerint Európa azon van, hogy megpróbálja elkerülni a polgárháborút.
szept. 7
9:18
Macedóniában a férfi kosárválogatott - a mai program (Sport365)
Hanga Ádámék az Egyesült Királyság és Luxemburg legyőzése után Macedóniába utaznak, hogy összeakasszák a bajszukat a vendéglátókkal az Eb-selejtezők keretében.
szept. 7
9:20
Hosszabbított a Tottenham dán sztárja (Blikk)
London - Kedden meghosszabbította a szeptemberben lejáró szerződését a Tottenham dán középpályása, Christian Eriksen (24).
szept. 7
9:24
A Renault száműzi a dízelmotorokat több kategóriából (Portfolio)
A Renault úgy látja, hogy a legtöbb Európában eladott autójából el fog tűnni a dízelmotor - írja a Reuters forrásokra hivatkozva. A cég menedzsmentje azután jutott erre a következtetésre, hogy...
szept. 7
9:24
Kosárlabda: Nincs vesztenivalója a magyar válogatottnak (Agroinform)
A magyar férfi kosárlabda-válogatott szerdán Macedóniába látogat az Eb-selejtező harmadik fordulójában.

Keresés