Reggel még úgy tűnt, hogy újabb unalmas napja lehet a forintnak, azonban kora délutánra egyre inkább erősödni kezdett a magyar deviza. A délutáni felértékelődésnek a 309-es szint sem állta útját,...
Bizonyára sokan ismerik a BMW Art Car névre hallgató kezdeményezését, melynek keretein belül neves művészeket kérnek fel egy-egy bajor modell kiszínesítésére – természetesen saját belátásuk és stílusuk szerint. A német márka első ilyen modellje már 1975-ben bemutatkozott, és kisebb nagyobb kihagyásokkal azóta is rendszeresen csatlakoznak újabb alkotók és alkotások a sorba. A most bemutatott,…
Feltehetően egy drogkartell fegyveresei lelőttek szerdán egy rendőrségi helikoptert a nyugat-mexikói Apatzingán városának közelében, a pilóta és három rendőr életét vesztette, egy további rendőr megsérült - közölte Michoacán szövetségi állam kormánya.
Az olasz kormány javasolni fogja, hogy az Európai Unió hozzon létre 50 milliárd eurós alapot a munkanélküliség leküzdésére és a gazdasági válságok áthidalására - értesült az Il Sole 24 Ore. Az olasz...
Többmilliós büntetést szabtak ki a német másodosztályban szereplő Dynamo Dresden csapatára, amiért annak szurkolói egy levágott, véres bikafejet hajítottak a legnagyobb rivális szektora elé az egymás elleni mérkőzésen.
Az idegenforgalmi adót (ifa) beszedő mintegy 830 magyarországi település csaknem fele nem ellenőrzi megfelelően az adófizetést, így nagyon magas – átlagosan 23 százalék – a „láthatatlan” vendégéjszakák becsült aránya – mondta Almádi Krisztina, a településmarketinggel foglalkozó EMKA Tanácsadó Kft. szakmai igazgatója az MTI-nek aztkövetően, hogy országos szakmai tájékoztatási fórumot indítottak…
A palacsinta, az örök klasszikus, egyszerűen lehetetlenség megunni. Ám, ha mégis egy kis változatosságra vágynál, nem csak a töltelék, a tészta tekintetében is, akkor ezt a kakaós változatot biztosan imádni fogod! A túrós tölteléken is csavartunk egyet, tojássárgája helyett kókuszt kevertünk bele. Palacsintára fel!
Egy fantasztikus dallal emlékeztek meg a győri kosárlabdaklub három évvel ezelőtti, tragikus buszbalesetéről, amelynek során a klub vezetőedzője és vezérigazgatója is életét vesztette.
Az arcot eltakaró kendő (nikáb) viselése miatt sértegetett és bántalmazott egy marokkói származású várandós nőt és férjét két férfi Barcelonában - közölte a helyi csendőrség szerdán.
Az országban először indul duális rendszerű műszaki mesterképzés, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) és a Siemens partnerségének köszönhetően.
Reggel még úgy tűnt, hogy újabb unalmas napja lehet a forintnak, azonban kora délutánra egyre inkább erősödni kezdett a magyar deviza. A délutáni felértékelődésnek a 309-es szint sem állta útját,...
Hazatért Feröerről a magyar labdarúgó-válogatott, melynek szövetségi kapitánya, Bernd Storck tisztában van vele, csapata nem teljesített jól, ezért még alaposabb felkészülést ígért a továbbiakban.
A vártnál lényegesebben gyengébb ipari termelési adat érkezett reggel, erre azonban érdemben nem reagáltak se a német se más európai tőzsdék. Gyenge volt a BUX 2016.09.07 17:09A BUX kissé...
Egy Belgrádba tartó gyorsvonaton fogták el, a kelebiai határállomásnál szállították le a szerelvényről azt az afgán férfit, aki még augusztus 30-án Németországban megfojtotta a feleségét.
Az infláció ugyan nulla körül jár az utóbbi időben, de ez egy összetett mutató, ettől még vannak nagyon erősen dráguló és komolyan olcsóbbodó termékek is. Mutatjuk, melyek azok, amelyek sokkal drágábbak lettek 2010 januárja óta. Némelyik alapvető népélelmezési cikk.
Egy Belgrádba tartó gyorsvonaton fogták el, a kelebiai határállomásnál szállították le a szerelvényről azt az afgán férfit, aki még augusztus 30-án Németországban megfojtotta a feleségét.
A Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgatói posztjára a Suzuki Europe elnökét, Yoshinobu Abét nevezték ki. Az előző vezérigazgatót, Naoyuki Takeuchit előléptette az anyavállalat - közölte a vállalat kedden az MTI-vel.
Reggel még úgy tűnt, hogy újabb unalmas napja lehet a forintnak, azonban kora délutánra egyre inkább erősödni kezdett a magyar deviza. A délutáni felértékelődésnek a 309-es szint sem állta útját,...
Hiába kérte azt a szarajevói ügyészség, hogy a magyar nyomozók hallgassák ki a MOL vezérigazgatóját, Hernádi Zsoltot az ellene Boszniában folyó nyomozás részeként, ennek egy nemzetközi szerződés miatt azonban nem tehetnek eleget – közölte a Legfőbb Ügyészség az Index hírportállal.
Ingyenes, 300 órás nyelvtanfolyamokat indít a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozóknak. Az új képzésekre bárki, életkortól függetlenül jelentkezhet.
Kezdődik a Fidesz-KDNP kihelyezett frakcióülése Balatonfüreden, a hatóságok pedig láthatóan mindent megtesznek, hogy zökkenőmentes legyen a rendezvény.
San Francisco - A tech és a multimédia világa lélegzetvisszafojtva várja a ma este 7 órát, ugyanis az egyik vezető cég, az Apple mutatja be új termékeit.
Ha valami egyszerű és laktató vacsorát kell összedobni a családnak vagy egy nagyobb társaságnak, akkor a krumplis ételek az igazi jolly jokerek: pénztárcabarát megoldás, ráadásul mindenki szereti őket. Íme 13 hasznos recept.
Általában nem lehet húszperces szakorvosi vizit alkalmával a pontos diagnózist megállapítani, lépésről lépésre kell haladni, mint ahogyan ismételt kontrollra, folyamatos gondozásra van szükség a krónikus légúti és egyéb allergiás betegségben szenvedő gyermekek kezelésekor - hangsúlyozza dr. Bánfi Andrea csecsemő- és gyermektüdőgyógyász szakorvos, főorvos, a Svábhegyi Gyermekgyógyintézet szakmai…
Budapest — Miközben a kormány nyíltan harcot hirdetett a túlburjánzó bürokrácia ellen, és az év eleji bürokráciacsökkentő program keretében jelentős elbocsátásokra készül, addig most egy új helyettes államtitkárságot hoznak létre a „keresztényüldözések ellen”.
Bírálta az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) a szükségállapotról szóló osztrák rendelet tervezetét, amely a szervezet szerint nem szolgálja a menekültek védelmét
A Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) felkészült az online pénztárgépek kötelező használatának január elsejei kiterjesztésére, a gépek engedélyeztetése jól halad – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Díj a sikeres vállalkozásokért elismeréseinek átadása után az újságíróknak szerdán, Budapesten.
A magánszemélyek számára az alapszámla nyitása csupán egy lehetőség, de nem kötelesség - hangsúlyozta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügyekért felelős államtitkára az MTI-nek szerdán. ...