John Cryan, a Deutsche Bank vezérigazgatója folyamatosan veszíti el a pénzintézet nagybefektetőinek támogatását, pedig a legnagyobb német bank átstrukturálási tervének megvalósítása még csak hét hónapja tart. A tíz legnagyobb Deutsche...
Története első világbajnoki részvételét tűzijátékkal ünnepelte hétfőn este az izlandi labdarúgó-válogatott, amelynek tagjai Reykjavík főterén egyenpólóban énekeltek a szurkolókkal.
Az október 5-én lezárult kivásárlás után a Lapcom Zrt. új tulajdonosa megerősítette pozíciójában Andreas Merz vezérigazgatót, aki 2013 óta a Lapcom gazdasági igazgatója, 2017 januárjától pedig vezérigazgatója - közölte a kiadó kedden az MTI-vel.
Tárgyalóasztalhoz ült az MSZP és a DK. Ön szerint október 23-áig lesz választási megállapodás a két párt között? Ez a mai nap kérdése. A szavazás végeredményét Simon András ismerteti 18:10-től, az ATV A nap híre című műsorában.
A kétszeres Bajnokok Ligája-győztes, 36 éves kézilabdázó, Nagy László bejelentette, nem játszik többet a válogatottban. A veszprémi csapatkapitány szerénytelenség nélkül állítja, nem könnyű őt pótolni, de elkerülhetetlen a korszakváltás a magyar kézilabdában. Nagy egyelőre 2019-ig tervez a klubjában, nem szeretné megélni, hogy púp legyen a hátán az
Vashegyi György Liszt Ferenc-díjas karmestert választották a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) új elnökévé a szervezet keddi közgyűlésén a Pesti Vigadóban.
Tegnap jelent meg az 50 milliárd forintos hitelprogram, mely a turisztikai ágazatban tevékenykedő kis- és középvállalkozások számára biztosít rendkívül kedvező finanszírozási lehetőséget. A hitelt a vállalkozások felhasználhatják...
Ketyeg az óra, jövő májusban vezetik be az uniós adatvédelmi rendeletet, ami egyebek mellett gigantikus bírsággal sújtja majd a személyes adatokat helytelenül kezelő cégeket. Ez elsősorban a közép- és kisvállalatok körében rendezhet tisztogatást a magyar cégpiacon, számos cégben ugyanis az üzletpolitika és a technikai képzettség sem elég a rendelet
Vashegyi György Liszt Ferenc-díjas karmestert választották a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) új elnökévé a szervezet keddi közgyűlésén a Pesti Vigadóban.
Mintegy 700, az Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) szereplő szakmából választhatnak az iskola- és pályaválasztás előtt állók - mondta Pölöskei Gáborné, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára kedden a SzakMÁzz! Budapest pályaválasztási kiállítás megnyitóján a Hungexpo Budapesti Vásárközpo
Történelmi érdemei vannak Magyarországnak a schengeni határok megvédésében, a balkáni migrációs útvonal lezárásában, és a végsőkig ki fog tartani annak érdekében, hogy meghatározhassa, ki tartózkodjon az országban - jelentette ki Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden, az Európai ügyek bizottságának éves meghallgatásán
Országos viszonylatban Szabolcsban és Pest megyében élnek a legtöbben egy lakásban, a fővárosban viszont nagyon kevesen, átlagosan még ketten sem osztoznak egy ingatlanon. A statisztikai hivatal friss adatai szerint Budapest VII. kerületében a legnagyobb a népsűrűség.
Tömeges elbocsátásokat jelentett be kedden a BAE Systems, a legnagyobb brit hadiipari konglomerátum, elsősorban a Typhoon harci repülőgépek megrendelését övező bizonytalanságok miatt.
Idén szeptemberben a fogyasztói árak átlagosan 2,5 százalékkal magasabbak voltak, mint tavaly ilyenkor. Az elmúlt egy évben a legnagyobb mértékben a szeszes italok, dohányáruk, valamint a járműüzemanyagok és az élelmiszerek drágultak....
Biztos, hogy lesz összefogás azokkal a pártokkal, akik 2018-ban nyerni akarnak – mondta Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke, egyben miniszterelnök-jelöltje, aki egyúttal leszögezte: a Jobbikkal nem közösködik.
Vashegyi György Liszt Ferenc-díjas karmestert választották a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) új elnökévé a szervezet keddi közgyűlésén a Pesti Vigadóban
A Fővárosi Nagycirkusz porondján egy igazán különleges előadást nézhetett meg a közönség október első hetében. Uray Péter rendezésében a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskola növendékei egy olyan Rómeó és Júlia-feldolgozást raktak össze, mely egyszerre fizikai színház és újcirkusz.
A biztosítók jó része már felkészült az online kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződések bevezetésére – mondta Gilyén Ágnes, a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) szóvivője ma az M1 aktuális csatornán.
Sikeres próbaüzemet követően átadták kedden a pátyi ipari park első létesítményét, amelyet a világ egyik legjelentősebb logisztikai vállalata, a svájci Kühne + Nagel Kft. bérel és a Federal Mogul autóipari alkatrészgyártó vállalat részére alakított ki itt egy regionális autóalkatrész-elosztó központot. Az egyedi igények szerint épült központ 160 embernek ad munkát, ez a létszám egyharmaddal…