A Porsche modellpalettáján több visszatérő jelzés van, ám az egyik kedvencünk ezek közül kétség kívül a GTS, hiszen legyen szó bármelyik típusról, ez a csomag kiváló összhangját hozza a nagy teljesítménynek, a sportos tulajdonságoknak és a hétköznapi használhatóságnak. Ezúttal a 718 Boxster és Cayman mutatkozott be GTS csomaggal.
A címvédő Golden State Warriors vereséggel kezdte az idényt az észak-amerikai kosárlabdaligában (NBA), a másik mérkőzésen a Boston Celtics azonban még rosszabbul járt.
Rendőrök vették körül ma reggel a szcientológusok Váci úti székházát, a Duna Pláza környékén. Az atv.hu-t közleményben arról tájékoztatta a rendőrség, hogy személyes adattal való visszaélés és más bűncselekmények gyanúja miatt tartottak házkutatást a szcientológusok budapesti központjában.
A lelátókon megnyilvánuló magyarellenesség visszaszorítására javasoltak megoldásokat az erdélyi Mikó Imre Jogvédő Szolgálat képviselői a Román Labdarúgó Szövetségnek (FRF) egy találkozón, amelyről szerdai közleményében számolt be a szolgálat.
Benyújtotta lemondását szerdán Constanca Urbano de Sousa portugál belügyminiszter, miután az utóbbi hónapokban két alkalommal is katasztrofális, több tucat halálos áldozattal járó erdőtüzek pusztítottak az országban - közölte a portugál kormány.
Az énekes madarak a legszorgosabbak a rovarkártevők biológiai szabályozásában. Énekesmadaraink közismert fajait, a nagy hollóktól kezdve a kisebb cinegéken át egészen a kicsi ökörszemig a legtöbb ember jól ismeri. Lássuk, mit tesznek kertünk növényeinek egészségéért!
Duty to Warn néven pszichiáterekből álló mozgalom alakult az Egyesült Államokban, melynek célja, hogy az amerikai alkotmány 25. módosítása alapján eltávolítsák hivatalából Donald Trump elnököt - derül ki a Trumppal rendszeresen szembehelyezkedő, The New Yorker című magazin e heti számából.
Csendes kereskedést jósolnak a hét közepére az elemzők, néhány makroadaton kívül csak céges gyorsjelentések várhatóak a világban. Az igazi izgalmak este érkeznek, ekkor publikálja a Fed az aktuális Bézs könyvét. A magyar piacon alig van elmozdulás, Matolcsy Györgynek azonban ma kell jelentenie a jegybank működéséről az Országgyűlés előtt – ez mozga
Egy rövid közlemény jelent meg a hivatalos uniós pályázati oldalon ma arról, hogy egyetlen helyen átírták a 42,2 milliárd forintos keretösszegű "Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása hitel" című (GINOP-8.1.1-16 kódszámú)...
A csillagjegyünk sokat elárul rólunk. Meghatározza alapvető jellemvonásainkat, az élethez való hozzáállásunkat, érzelmeinket és karrierünket is. Most azonban megtudhatjuk a legnagyobb titkos fegyverünket.
Házkutatást tartanak a Magyarországi Szcientológia Egyház budapesti, Váci úti központjában szerdán a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata az MTI-t
Először Magyarország történetében nyugdíjprémiumot fizet a kormány novemberben, ilyen még nem volt, ez egy előrelépés - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán az Idősek Tanácsa ülésen, az Országházban.
Csongrád megyében 55 ezer ingyenes influenzaoltást kapott a megyei kormányhivatal, akik hozzá is kezdtek a kiosztásukhoz. A háziorvosnál már érdeklődnek a betegek a vakcinák iránt.
A beszerelt GPS-nyomkövető Kelet-Romániából jelzett a két holland „biciklidetektívnek”, akik a román hatóságok segítését is kérték, de azok nem voltak hajlandók együttműködni.
Nemzetközi együttműködésekkel fejleszthető a magyar járműipar, a rendszerintegrációt elsősorban a visegrádi országokra kell kiterjeszteni – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán Budapesten, az Automotive Hungary 2017 kiállítás megnyitóján.
Csökkenő bevételről és csökkenő profitról számolt be az IBM a harmadik negyedévre, de az elemzői várakozásokat így is felül tudta teljesíteni a társaság - részben annak köszönhetően, hogy alacsonyan tudja tartani az adófizetést....
Két évvel ezelőtt az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Magyar Teátrumi Társaság és a Nemzeti Művelődési Intézet a falusi színjátszó mozgalom újraélesztésének céljából, közösség- és kompetenciafejlesztő szándékkal indította útjára a Pajtaszínház programot.
Először Magyarország történetében nyugdíjprémiumot fizet a kormány novemberben, ilyen még nem volt, ez egy előrelépés - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán az Idősek Tanácsa ülésen, az Országházban.
Huszonkét kilogramm marihuánát találtak a pénzügyőrök egy montenegrói férfi autójában elrejtve a röszkei határátkelőhelyen - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-t
A Real Madrid a Tottenhamet látta vendégül a BL-ben. Az angolok Varane öngóljával szerezték meg a vezetést, az 1-1-es végeredményt Cristiano Ronaldo a 43. percben állította be.
Orbán Viktor beszédet mond a Duna Régió Stratégia 6. éves Fórumán a Budapesti Kongresszusi Központban. Az atv.hu Facebook-oldala élőben közvetíti az eseményt.
A Porsche modellpalettáján több visszatérő jelzés van, ám az egyik kedvencünk ezek közül kétség kívül a GTS, hiszen legyen szó bármelyik típusról, ez a csomag kiváló összhangját hozza a nagy teljesítménynek, a sportos tulajdonságoknak és a hétköznapi használhatóságnak. Ezúttal a 718 Boxster és Cayman mutatkozott be GTS csomaggal.
Az idei évben újra 10 ezer forintos Erzsébet-utalványt kapnak a nyugdíjasok. Először Magyarország történetében nyugdíjprémiumot fizet a kormány novemberben, ilyen még nem volt, ez egy előrelépés - mondta Orbán Viktor miniszterelnök...
A magyarok kétharmada szigorúbban büntetné a hamisítókat, az emberek egyre jobban átlátják a hamis termékek veszélyeit - mondta Németh Mónika, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület titkára az M1 aktuális csatornán szerdán.
A legfrissebb adatok szerint egyre több magyar igényel hitelt, és folyamatosan csökken azok aránya is, akik késnek a törlesztéssel. Érdemes azonban megfontolni a hitelkiváltást, mert jóval alacsonyabb lehet a törlesztőrészlet. Mutatjuk...
Abu-dzabi - A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya, Dzsudzsák Balázs egy képösszeállítással búcsúzott a menesztett német szövetségi kapitánytól, Bernd Storcktól.
Szerdán eldőlt, hogy a kormány idén is Erzsébet-utalványt ad a nyugdíjasoknak. Ez a harmadik év végi, nyugdíjasoknak szánt intézkedés, melyek összértéke meghaladja a 90 milliárd forintot. A 2016-os esethez hasonlóan idén év végén...
Fantasztikus játékot hirdet a Nickelodeon! A népszerű gyerekcsatorna október 16. és 25. között ijesztő fotókat vár az info@nickelodeon.hu e-mail címre, a magukról képet beküldő gyerekek pedig igazán extrém nyereményre számíthatnak. Három szerencsés a legjobb barátjával részt vehet a legendás Millipop Halloween Bulin, ahol SpongyaBobbal is találkozh