Több évnyi büntetést kapott az a két férfi, aki lapáttal és fejszével ment neki egy nagykátai szórakozóhely tulajának, miután a férfi kitessékelte az agresszív bandát a diszkóból.
Nem kell megijedni, ha brutális robbantásokra leszünk figyelmesek ma és holnap, ugyanis a rendőrök tartanak gyakorlatot az Árpád hídtól északra eső szakaszon.
Okafogyottá tették a népszavazást a Római-parti gátról, a Soros-tervről viszont folyik a konzultáció. Ön szerint a hatalom őszintén kíváncsi az emberek véleményére? Igen, ki is kérik a fontos ügyekben vagy nem, színház az egész. Ez a mai nap kérdése, és a hozzá tartozó két lehetséges válasz. A szavazás végeredményét Simon András ismerteti 18:10-től
A hazai háztartások egy főre jutó havi fogyasztási kiadása 79 600 forint volt az idei első fél évben az előzetes adatok alapján, a kiadás reálértéken 4,5 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakáét – közölte tegnap a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Illegális nemzetközi földgázkereskedelmet lepleztek le Líbia és Olaszország között: a csempészek engedéllyel nem rendelkező "szellemhajókkal" szállították a líbiai gázt Szicíliába, majd onnan eladták az olasz és európai piacra - közölte a cataniai ügyészség szerdán
Ebben a hónapban már 691 cég helyezte át társasági székhelyét Katalóniából Spanyolország más területére - közölte Ana del Valle, a spanyol kereskedelmi nyilvántartó igazgatója. Az adatok szerint október első két hetében annyi vállalat...
A nemrég leköszönő, mostanra kétség kívül legendává vált Land Rover Defender következő generációján már nagy erőkkel dolgoznak az angolok, és a hírek szerint a formatervezők már majdnem végeztek is a feladatukkal. A gyáriak egyik magas rangú vezetője pedig árulkodott is egy kicsit arról, hogy mit várhatunk majd az új generációtól formák terén.
Nyolcéves csúcsot ért el az augusztusi adatok alapján a hazai építőipar, az ágazat fellendülése a nemzetgazdasági miniszter és elemzők szerint is hosszabb távon kitarthat. Varga Mihály olyan támogatási program lehetőségéről is beszélt, amellyel az építőipari vállalkozások gépeket, eszközöket tudnak vásárolni a munkaerőhiány kezelése érdekében.
A keresetek 10% feletti emelkedése mellett többet költöttek a családok 2017 első félévében - közölte a KSH. De mi van a számok mögött, kinek mennyi jut ebből?
Nagy botrány lett az ismert befektető, Marc Faber legutóbbi hírleveléből, a nem túl polkorrekt gondolatok miatt korábbi munkáltatói is elhatárolódtak tőle. Néhány mondat, és annyi az életműnek Marc Faber a világ egyik legismertebb...
Az Alkotmánybíróság döntése szerint a Földet a gazdáknak program, amelyben 30 ezer gazda 200 ezer hektár földhöz jutott hozzá, törvényes és alkotmányos volt – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter szerdán a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Ebben a hónapban már 691 cég helyezte át társasági székhelyét Katalóniából Spanyolország más területére - közölte Ana del Valle, a spanyol kereskedelmi nyilvántartó igazgatója
A Credit Suisse legnagyobb részvényese felszólította a bank vezetését, hogy vegye komolyan fontolóra egy aktivista befektető átalakítási tervének egyes részeit. A javaslat többek között a svájci pénzintézet befektetési banki központjának...
Be akart törni egy ház melléképületébe egy tolvaj Kisújszálláson, azonban olyannyira megtetszettek neki a díszhalak, hogy azokat is el akarta vinni. Pechjére a tulaj rárontott, miközben elosont volna a díszhalállománnyal.
Lezárták a i Szabadság hidat szerdán, nem sokkal fél 12 előtt, mert egy ember felmászott a hídszerkezetre - tájékoztatta a i Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-t.
Ebben a hónapban már 691 cég helyezte át társasági székhelyét Katalóniából Spanyolország más területére - közölte Ana del Valle, a spanyol kereskedelmi nyilvántartó igazgatója.
Az építőipar szerződésállományának jelentős bővülése alátámasztja a szektor teljesítményének további növekedését a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden közölt jelentését kommentáló piaci elemzők szerint.
Továbbra is jó a hangulat a világ tőzsdéin, a Dow Jones tartósan 23 ezer pont felett jár, míg ma a DAX is 13 ezer pont fölé emelkedett. A magyar tőzsdén már megint a kispapírok vitézkednek, nagyot emelkedett az Altera és a Masterplast....
Pirger Csaba felidézte, hogy a közelebbről meg nem nevezett, magyarországi fiókokkal is rendelkező osztrák pénzintézet magyarországi ügyfeleknek is kínált Ausztriában szabad felhasználású kölcsönt. Az euróban adott hitelhez biztosítékként megfelelő értékű ingatlanra jegyeztek be jelzálogjogot elidegenítési és terhelési tilalom mellett.A vádlott úgy