Augusztusban csökkent az euróövezet és az EU építőiparának a termelése, a magyar építőipar viszont a legnagyobb növekedést érte el az EU-ban – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett kimutatásából.
Aligha alakulhatna izgalmasabban a túraautó-világbajnokság hajrája, hiszen három versenyhétvégével a zárás előtt az élcsoport állása a következő: 1. Thed Björk (svéd, Volvo) 200,5 pont, 2. Tiago Monteiro (portugál, Honda) 200, 3. Michelisz Norbert (Honda) 198,5.
A 2017. évi összevont adóalap megfizetett adójából 280 ezer forintot is visszakaphat az, akinek van 1 millió 400 ezer forint megtakarítása, ha ezt az összeget még az év vége előtt meghatározott célra használja fel.
Kirúgták a Bors főszerkesztőjét, ahogyan a bulvárlap Aktuális rovatának vezetőjét is. A Délmagyarországnál is menesztették a főszerkesztőt, de itt már be is jelentették, az új személyek érkezését – írj a hvg.hu.
Javította az idei és a 2018-as GDP-növekedési előrejelzését a Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet: 2017-ben a júliusban prognosztizált 3,7 százalék helyett 3,9 százalékos, jövőre pedig még gyorsabb, a korábban várt 3,5 százalékkal szemben 4 százalékos növekedést jeleznek előre.
A kedd esti góleső után újabb nyolc mérkőzéssel folytatódik a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulója. A négy csoportelső közül kettő idegenben, kettő otthon játszik.
Az ipar húzóágazatai között ott van a magyar élelmiszeripar is, így ezen a területen különösen fontos a teljesítmény emelkedése - hangsúlyozta Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és szabályozásért felelős államtitkára kedden a Kalocsai Fűszerpaprika Zrt. kapacitásbővítő fejlesztését bemutató sajtótájékoztatón
Augusztusban impozáns, 46,8 százalékos növekedés volt a lakásépítésben, köszönhetően számos ösztönző programnak, a kulcsokra azonban még biztosan várni kell egy jó darabig. A lakopark.ingatlan.com adatai szerint ugyanis a társasházfejlesztések 14 százalékánál már 1-2 negyedévvel ki kellett tolni az átadási határidőt.
A szerepeit gyakran váltogató német újságíró munkássága során volt török vendégmunkás, afrikai menekült, alkoholista, hajléktalan és a bulvármédia túlkapásainak leleplezője is.
A magyarok azt akarják, hogy Európa külső határai legyenek zárva, a belső határai pedig továbbra is nyitottak - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Duna Régió Stratégia 6. éves fórumát megnyitó beszédében.
Észszerű cselekvésre szólította fel Carles Puigdemont katalán elnököt Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök a madridi parlament alsóházának szerdai ülésén
Rekord év van a leggazdagabb amerikaiak mögött, a top 400-as Forbes listára minimum 2 milliárd dollárral lehetett bekerülni, a 10 leggazdagabb milliárdos egy év alatt minimum egymilliárd dollárral lett gazdagabb. Újabb rekord évet tudhatnak...
A Pest Megyei Főügyészség indítványt tett annak a férfinak – és fiatalkorú társának – az előzetes letartóztatására, aki vascsővel vert halálra egy magatehetetlen idős asszonyt a Pest megyei Zsámbokon – közölte az MTI-vel Szabó Ferenc főügyész
Hosszú és kalandos életem során megszámlálhatatlan operettet láttam, hallgattam. Mindnek emlékszem a szereplőire, ha nem is a legutolsó szobalányig, de a hősszerelmes-primadonna, illetve bonviván-szubrett párosra mindenképpen. Mindből tudok – bár mostanra már jócskán megkopott hangon – idézni egy-két dalt.
Egy pszichiáterekből álló mozgalom alakult az Egyesült Államokban azért, hogy az amerikai alkotmány 25. módosítása alapján eltávolítsák hivatalából Donald Trumpot.
A Financial Times című brit üzleti napilap szerdai internetes cikke szerint az Európai Unió keleti tagállamainak hamarosan választaniuk kell a lassú és a gyorssebességes Európa között. Ezt az uniós fizetőeszköz, az euró bevezetése jelentette szorosabb integráció kényszeríti ki majd, amely meg fogja osztani a visegrádi négyeket.
Az Országgyűlés kedden megszüntette a családi házak kötelező kéményseprő-ipari ellenőrzését, amelyet ezentúl a tulajdonosok megrendelésére, de továbbra is ingyenesen végezhet el a katasztrófavédelem, illetve egyes településeken az önkormányzati közszolgáltató.
Tavaly óta enyhén emelkedett a hamisított termékek iránti kereslet a magyar lakosság körében. A legnépszerűbb csoportot a ruhatermékek jelentik a hamis termékek vásárlása kapcsán, ráadásul leginkább a férfiak, illetve a Budapesten...
Thürmer Gyula, a párt elnöke elmondta a Magyar Munkáspárt a kétszázezer forintos minimálbérért és százezer forintos minimálnyugdíjért fog küzdeni - írja az MTI.
Megerősödött a magyar gazdaság, ezt mutatja, hogy csak Lengyelország szerepel hazánknál is több céggel a Coface top 500-as listáján – közölte tegnap a hitelbiztosító cég. A Coface nemrég jelentette be, hogy felminősítette Magyarországot.
Új vezetőket nevezett ki a Bors, a Kisalföld és a Délmagyarország napilapok élére a Lapcom Zrt., valamint új szakember tölti be a stratégiai igazgatói posztot - áll a társaság közleményében.