Hamarosan dönthet a kormány a nyugdíjasok munkavállalásának további könnyítéséről, erről Varga Mihály beszélt a versenyképességi tanács ülésén. Akár az idősekre vonatkozó kedvezményes adózás kialakítása, akár a munkahelyvédelmi akció kibővítése is szóba jöhet - írta a Magyar Idők.
A Barcelona, a Manchester United és a Paris SG is megőrizte százszázalékos mérlegét szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek harmadik fordulóját követően, a franciák kapuja pedig – egyedüliként a főtábla 32 csapata közül – továbbra is bevehetetlen, 12-0-s a gólkülönbségük. Ám kerek száz találat mégiscsak nagyobb sztori, és Lionel Mes
Németh Kristóf (41) nagy álma teljesült, megnyitotta kapuit új magánszínháza. Az Uránia Nemzeti Filmszínházban bemutatták a Fórum Színház ősbemutatójának főszereplőit.
A várakozásoknak megfelelően a csütörtökön feldolgozott levélszavazatok alig módosították a vasárnap lebonyolított ausztriai parlamenti választás előzetes végeredményét - erről tájékoztatott Wolfgang Sobotka, az osztrák belügyi tárca vezetője késő esti sajtótájékoztatóján.
Az Európai Tanács csütörtökön kezdődött brüsszeli uniós csúcstalálkozójának első munkaülését követően következtetéseket fogadott el a migrációról, a digitális Európáról, valamint a biztonságról és védelemről - közölte az uniós tanács sajtószolgálata.
Az egészséges testtömeg eléréséhez általában javítani kell a táplálkozáson, fokozni kell a mozgást és gyakran életvezetési változtatásra is szükség van. Hogyan kezdjen hozzá?
Leköpték és hátba rúgták Cserdi polgármesterét, amiért felajánlotta, hogy a faluban nyaralhassanak azok a menekültek, akik eredetileg Őcsényben pihentek volna – számolt be róla a Hír TV.
Varsóban felgyújtotta magát egy férfi csütörtökön egy hivatali épület előtt - jelentette szemtanúkra hivatkozva a francia hírügynökség, amely szerint politikai tiltakozás lehetett az indíték.
Pörög a fideszes fórumturné, két nagyon különböző helyszínt néztünk meg. Buda legtetején Pintér Sándor elkápráztatta a sáriakedvelő corvinusos muszlimoktól tartó helyieket, Borsodban viszont Bencsik András nem is igazán értette, hogy az embereket mi érdekelte volna.
A Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) vezetője arra figyelmeztetett csütörtökön, hogy az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet támadást intézhet az Egyesült Államok ellen.
Donald Trump lezárta az öt jelölttel folytatott megbeszéléseket, és néhány napon belül bejelenti, ki lesz a Fed új elnöke - értesült a Reuters egy az amerikai elnök közeli forrásból. A jelöltek: Gary Cohn, Trump gazdasági tanácsadója Jeroma...
A Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) vezetője arra figyelmeztetett csütörtökön, hogy az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet támadást intézhet az Egyesült Államok ellen. Mike Pompeo egy biztonságpolitikával foglalkozó kutatóintézet...
Csehországban a jobbközép ANO mozgalom győzelmére számítanak az elemzők a pénteken és szombaton rendezett képviselőházi választáson. Nem kizárt azonban, hogy a szervezet vezetője semmilyen állami tisztséget nem vállalhat majd el a személye körüli viták, illetve a korrupciós vádak miatt - mondta el Túry Gábor. Az MTA Világgazdasági Intézetének tudom
Az Európai Unió területén működő erőművek korelemzése azt mutatja, hogy a következő tizenöt évben az uniós tagállamok erőműveinek akár 25 százalékát is "nyugdíjazhatják", ami jelentősen hatással bír mind az ellátásbiztonságra...
Quentin Tarantino szégyelli magát, amiért tudott Harvey Weinstein ügyeiről, mégsem lépett semmit. Tom Hanks nem érzi magát bűnösnek, szerinte ez bárhol előfordulhat, ahol a férfiaké a hatalom.
Barack Obama volt elnök nevét veszi fel Mississippi állam fővárosában, Jacksonban az amerikai polgárháború egyik fontos déli szereplőjéről elnevezett általános iskola - írta csütörtökön egy helyi lap.
A 2008-as pénzügyi válság óta nem hogy túljutott volna a nemzetközi pénzügyi rendszer az ellentmondásokon és eladósodottságokon, hanem a problémák jóval nagyobbak lettek, mint akkor voltak. Az elkövetkező pénzügyi válságnál a jegybankok úgy fognak harcba menni, hogy a puskaporukat már ellőtték az utóbbi kilenc évben. De mit csinál ilyenkor a politi
Több pénzt kaphat Olaszország az Európai Uniótól az illegális bevándorlók áradatának megfékezésére. Egyebek mellett ez derült ki csütörtökön Brüsszelben, ahol csúcstalálkozót tartottak az tagországok vezetői.
A tegnapi esések után ma már ismét emelkedésbe kapcsolhatnak a vezető európai részvényindexek, míg a magyar piacon tovább folytatódhat a kispapír-rali.Ismét felfelé veheti az irányt Európa 2017.10.20 07:57Tegnap a vezető amerikai részvényindexek...
Sikeres a tavaly indított bankkártya-elfogadóhely telepítési program, az első lépcsőben a 2017. december 31-ig vállalt 30 200 terminálnak már több mint a felét forgalomba helyezték a programban részt vevő szolgáltatók. A most meghirdetett...
A Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) vezetője arra figyelmeztetett csütörtökön, hogy az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet támadást intézhet az Egyesült Államok ellen.
Ellenfeleink hiába kiabálnak mindenféle oligarchákról meg korrupcióról, ha visszatekintünk, 2010 óta nem volt a fővárosban ilyen ügyből származó politikai botrány - mondta Tarlós István a Magyar Időknek.
A Barcelona szerdán a BL-ben az Olimpiakoszt győzte le. A 3-1-es siker során Messi a sportszárából elővett valamit, majd megette. Azóta is megy a találgatás, mit fogyasztott az argentin zseni.
A Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) vezetője arra figyelmeztetett csütörtökön, hogy az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet támadást intézhet az Egyesült Államok ellen.