2017. október 21. szombat

okt. 21
19:21
A Mona Lisa előtt tárta szét a lábait egy nő, és még egy biztonsági őrt is megharapott - videó (18+) (Blikk)
Franciaország - Egy liberális nézeteket valló nő úgy döntött, hogy széttárja lábait a múzeum látogatói előtt, és még az sem érdekelte, hogy gyerekek is látják.
okt. 21
19:24
Megszólalt két újabb lány, akiket Marton zaklathatott (Kripto Akadémia)
Egyikükkel két éve kezdett ki, másikuk azt állította, a lányánál is bepróbálkozott a rendező.
okt. 21
19:27
Nemzetközi körözés az Agrokor tulajdonosa ellen (Infostart)
A horvát ügyészség (DORH) keresteti Ivica Todoric-ot, a súlyos pénzügyi gondokkal küzdő Agrokor tulajdonosát. Ez Horvátország legnagyobb magántulajdonú vállalata.
okt. 21
19:27
Az ANO milliárdos miniszterelnök-jelöljének nagyon tetszik, hogy Orbán azt csinál, amit akar (444.hu)
De megköveznék a cseh újságírók, ha találkozna a magyar miniszterelnökkel, mert „féltik tőle a demokráciát”.
okt. 21
19:30
Tűz ütött ki Csepelen: mintegy száz négyzetméteres terület lángokban áll (Blikk)
Mintegy száz négyzetméteren gyulladt meg a szemét a főváros 21. kerületében, Csepelen, a Káposztás utca térségében.
okt. 21
19:33
Szén-monoxid-mérgezést szenvedett három ember Lentiben (ATV)
Három ember, köztük két gyerek szenvedett szén-monoxid-mérgezést az otthonában szombat délután Lentiben - tájékoztatta a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.
okt. 21
19:33
Bródy szerint rendszerellenes dalai ma is aktuálisak (HírTV)
Azt mondja, hiába népszerűek a dalai, üzenetük miatt a magyar rádióadók nem játsszák őket.
okt. 21
19:39
Többezres tüntetés Barcelonában (Infostart)
A spanyol kormány kezdeményezi a katalán kormány feloszlatását és előrehozott parlamenti választások megrendezését Katalóniában. Először a döntéssel szimpatizálók voltak az utcán, késő délután azonban már a tiltakozóké volt a főszerep.
okt. 21
19:39
"A Fidesz víziókkal foglalkozik" - Az LMP visszavágott Deutschnak (Alternatív Energia)
okt. 21
19:46
Sokkoló jelenetek játszódtak le az NB I-es bajnokin (Sport365)
Veszélyes pillanatok...
okt. 21
19:46
TRIGGER WARNING: Cambridge-ben arra figyelmeztetik a diákokat, hogy Shakespeare felkavaró lehet (444.hu)
Két Shakespeare-mű, a Titus Andronicus és a Tévedések vígjátéka lehet túl durva az angol irodalom szakos egyetemistáknak.
okt. 21
19:48
Elképesztő szerződéssel láncolná magához Messit a Barca! (Sport365)
Vadiúj, ám nem egyedi elképzelés!
okt. 21
19:54
Öttusa Eb: Öt éremmel zártak a magyarok (ATV)
Vegyes váltóban az arany- és az ezüstérem is a magyaroknak jutott az öttusázók U24-es Európa-bajnokságán, a lengyelországi Drzonkówban.
okt. 21
19:57
Félidejéhez ért a különleges magyar egészségügyi terv (Infostart)
Magyarországon mintegy nyolcszázezer ember szenved ritka betegségben.
okt. 21
19:57
Durva felvétel: liftben akarta megerőszakolni áldozatát egy férfii, az se érdekelte, hogy ott a nő gyereke (Blikk)
Kína - Egy perverz férfi a liftben támadta meg a kisgyermekével szintén beszálló nőt, de pechére emberére akadt.
okt. 21
20:03
Mariah Carey milliárdos exe megtörte a csendet: "Hiba volt" (Blikk)
Mariah Carey milliárdos exe, James Packer megtörte a csendet felbontott eljegyzésükkel kapcsolatban.
okt. 21
20:03
Közel 500 hátrányos helyzetű településre terjesztik ki az idősügyi infokommunikációs programot (ProfitLine)
Közel 500 hátrányos helyzetű településre terjesztik ki az idősügyi infokommunikációs programot, amely 2018 augusztus végéig 1,2 milliárd forint állami támogatásból valósul meg - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért felelős helyettes államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
okt. 21
20:09
Új fejlemény a meggyilkolt újságíró ügyében (Infostart)
Caruana Galizia korrupciós ügyeket vizsgáló oknyomozó újságírónőt az autójába rejtett pokolgéppel ölték meg hétfőn.
okt. 21
20:09
Szórj sót a tejbe és nem hiszel majd a szemednek (Blikk)
Sőt még a tej­szín­nel is egye­ne­sen cso­dát tesz. Ho­gyan? Most el­mond­juk.
okt. 21
20:09
Választanak ma a csehek (Portfolio)
Csehországban szombat délután befejeződtek a képviselőházi választások. A várakozásoknak megfelelően az Andrej Babis vezette jobbközép ANO mozgalom magabiztos győzelmet aratott. Andrej Babis pártja nyert 2017.10.21 20:03Az Andrej Babis...
okt. 21
20:18
Baki: elfelejtette a himnuszt, a közönség reagált - videó! (Sport365)
Zseniális jelenetek játszódtak a New Jersey Devils-San José Sharks (0-3) amerikai jégkorong-mérkőzésen. A képsorok magukért beszélnek.
okt. 21
20:21
Nagy disznóság a sertéspiacon (Infostart)
Egyre nagyobb bajba kerülnek a hazai húsipari vállalkozások: a sertésárak emelkedésével nő a termelési költség, a kereskedők azonban nem hajlandók drágábban átvenni a húst, illetve a készítményeket. A szakmaközi szervezet szerint fogyasztóiár-emelés helyett az ipar és a kereskedelem közötti kapcsolatot kell új alapokra helyezni.
okt. 21
20:21
Ez a négy legszerencsésebb csillagjegy a világon. Te közéjük tartozol? (Blikk)
Mindenben szerencséjük van!
okt. 21
20:23
Nagyon meg fogsz lepődni: Ezt árulja el rólad a szemed színe (Blikk)
Nagyon igaz!
okt. 21
20:25
Zavarba jött, amikor egy idegen megfogta a kezét. Amikor megtudta miért tette, nem eresztette el... (Blikk)
Ez volt az ok...
okt. 21
20:36
Pénteken búcsúzik a Linkin Park Chester Benningtontól - az emlékestet a zenekar a YouTube-on élőben közvetíti (Blikk)
Pénteken búcsúzik a Linkin Park Chester Benningtontól, a Los Angeles-i Hollywood Bowl-ban. Az emlékestet a zenekar YouTube csatornáján keresztül élőben közvetíti.
okt. 21
20:36
Ritka fotókon nézheted meg, milyen volt New York az 1870-es években (Player)
Igen, ez volt New York, alig 150 éve.
okt. 21
20:39
Bravúrral jutottak tovább a Vác kézisei (Infostart)
A Vác idegenben lőtt több góljának köszönhetően továbbjutott a női kézilabda EHF Kupa selejtezőjéből, miután a második forduló szombati, hazai visszavágóján hét góllal nyert a német Buxtehuder SV ellen.
okt. 21
20:42
A Fox még januárban sem akarta elereszteni a szexuális zaklatásaiba belebukó Bill O'Reilly kezét (444.hu)
32 millió dollárt fizetett ki O'Reilly egyik áldozatának titokban a cég. Aztán áprilisban kénytelen volt kirúgni.
okt. 21
20:42
A szemünk láttára bukott tízmillió forintot a Puskás Akadémia (444.hu)
A Deutsch Tamás Arénában Miniszterelnök Úr 1-es számú csapata játszott Miniszterelnök Úr 2-es számú csapatával. Messze a VIP-szektorban voltak a legtöbben, ami nem is csoda a lassan már államosított magyar fociban.
okt. 21
20:48
Megbüntették az ÁEEK-t egy szabálytalan tender miatt (HírTV)
Erről a közbeszerzésről is elsőként az LMP társelnöke, Hadházy Ákos számolt be.
okt. 21
20:51
A cseh Donald Trump elmondta, mire számíthatunk (Infostart)
Az ANO mozgalom nem jelent veszélyt a demokráciára, és Európa-párti mozgalom - jelentette ki szombaton este Prágában Andrej Babis, a hétvégi csehországi képviselőházi választások győztes pártjának elnöke. Hozzátette: nem Kelet felé orientálódnak.
okt. 21
20:51
Bántották a mellei miatt, így megműtette őket a reality-sztár - fotó (Blikk)
Anglia - A külföldi Éden Hotel sztárja teljesen megváltozott, amióta kés alá feküdt a melleivel.
okt. 21
20:51
Emberelőny, ezer helyzet, mégis szenvedett a Bayern (Sport365)
Valami nincs rendben a bajorok támadójátékával.
okt. 21
20:54
A kakas, ami 18 hónapig élt fej nélkül (Femcafe)
Ez nem mese, hanem megtörtént eset.
okt. 21
21:03
NB I - A hosszabbításban lőtt góllal nyert a Diósgyőr (Gondola)
A hosszabbításban lőtt góllal 2-1-re nyert a Diósgyőr a Budapest Honvéd ellen az OTP Bank Liga 13
okt. 21
21:03
Varga: A gazdaság rugalmasságán múlik a nemzetek sikere (ProfitLine)
A nemzetek sikere egyre inkább azon múlik, hogy meg tudják-e teremteni saját alkalmazkodó- és versenyképességüket, azon, hogy gazdaságuk mennyire rugalmas - mondta a nemzetgazdasági miniszter pénteken Budapesten egy díjátadó ünnepségen.
okt. 21
21:05
Most sem volt ötös a lottón (Gondola)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 42. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 5 (öt) 32 (harminckettő) 47 (negyvenhét) 62 (hatvankettő) 88 (nyolcvannyolc) Nyeremények: 5 találatos szelvény nem volt; 4 találatos szelvény 45 darab, nyereményük egyenként 1
okt. 21
21:06
450 ezren tüntetnek Barcelonában, miután a spanyol kormány a katalán kormány feloszlatását bejelentette (444.hu)
A katalán kormány politikusai államcsínynek nevezték Rajoy elnök lépését.
okt. 21
21:07
450 ezren tüntetnek Barcelonában (Gondola)
Mintegy 450 ezren tüntettek a katalán függetlenség mellett szombaton az 1,6 millió lakosú Barcelonában a helyi rendőrség szombat esti tájékoztatása szerint
okt. 21
21:09
Hihetetlen történet: 13 évesen arcon lőtte az édesanyát - most barátok (Blikk)
USA - Egy elképesztő barátság szövődött két ember között, annak ellenére, hogy az egyikük arcon lőtte a másikat több mit 20 évvel ezelőtt.
okt. 21
21:09
18 migránst fogtak el a rendőrök Bábolna közelében (Gondola)
Tizennyolc migránst fogtak el a rendőrök az M1-es autópályán a Komárom-Esztergom megyei Bábolna térségében - hangzott el az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában
okt. 21
21:12
450 ezren tüntetnek Barcelonában, miután a spanyol kormány a katalán kormány feloszlatását bejelentette (444.hu)
A katalán kormány politikusai államcsínynek nevezték Rajoy elnök lépését.
okt. 21
21:21
Közel félmillióan vonultak az utcára Barcelonában (Infostart)
Mintegy 450 ezren tüntettek a katalán függetlenség mellett szombaton az 1,6 millió lakosú Barcelonában a helyi rendőrség szombat esti tájékoztatása szerint.
okt. 21
21:24
Csavar a Red Bullnál: aláírt az egyik, nem akar a másik (Sport365)
Különös közeljövő elé néz az istálló...
okt. 21
21:24
Viccből köveket dobáltak az autókra, megöltek egy családapát (444.hu)
Unatkozó tinik egy felüljáróról célozták az autókat, szórakozásból. Értelmetlen tragédia lett belőle.
okt. 21
21:39
Trump engedi a Kennedy-gyilkosság iratai közzétételét (Gondola)
Donald Trump amerikai elnök közölte szombaton: nem készül megakadályozni, hogy feloldják a titkosítás alól a John Fitzgerald Kennedy elnök meggyilkolásával kapcsolatos kormányzati iratokat
okt. 21
21:42
Rejtélyes betegségtől szenvednek a hazatért Survivor játékosok (Femcafe)
Trópusi baktériumot kaphattak el.
okt. 21
21:44
Katalin hercegné dublőre lehetne a nő, aki minden szettjét lemásolja (Femcafe)
Pontosan olyan ruhákban jár, mint Katalin hercegné.
okt. 21
21:45
Itt a katalán válasz a spanyol kormány döntésére (Infostart)
A katalán parlament összehívását jelentette be szombat esti televíziós beszédében Carles Puigdemont katalán elnök, hogy "megvitassák és eldöntsék" a választ a spanyol kormány Katalóniában tervezett intézkedéseire.

Keresés