A Paks II-ben is alkalmazott technikáról tartott előadást egy orosz nukleáris intézet tudományos munkatársa. A VVER-1200 reaktorblokkot nemcsak aktív, hanem emberi közreműködést nem igénylő, passzív biztonsági rendszerekkel is felszerelték.
Egy teljesen új tényező, a munkaerőhiány is drágíthatja a gépjárművek jövő évi kötelező felelősségbiztosítási díját – jelezte a 20 biztosító ajánlatát kínáló CLB Független Biztosítási Alkusz Kft.
Új évaddal jelentkezik a Krizshow, amelynek házigazdája, Krizsó Szilvia olyan ismert és elismert hírességeket lát vendégül, akik őszintén vallanak magánéletükről és munkájukról egyaránt. A rendhagyó színházi talkshow ma esti vendége Kern András. Csütörtök este, 21:40-től az ATV.
Bővüléssel zárta a belföldi turizmus a harmadik negyedévet, a Szallas.hu portál legfrissebb elemzése szerint 8,1 százalékos volt a növekedés tavaly nyárhoz képest.
Egy híres nemzetközi befektetésialap-kezelő szerint Magyarország és Lengyelország is az autoriter feltörekvő piaci országok közé tartozik, ő ebben a csoportban nem lát jó befektetési lehetőséget. Az Orbán-rezsim szerinte kisajátította a nemzetközi tőkések vagyonát. Együtt szerepelünk Oroszországgal, Törökországgal és a Fülöp-szigetekkel.
Ali Hamenei, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője csütörtökön azt mondta a Teheránban tartózkodó Haider al-Abádi iraki kormányfőnek, hogy nem szabad az Egyesült Államokra támaszkodnia az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni harcban.
Az ingatlanpiac még mindig éhezik az új építésű lakásokra. Olyannyira, hogy a – nagyrészt általuk diktált – áremelkedésben az idei év egészére további, akár 10 százalékos átlagos növekedés is kilátásban van az egész piacra vonatkozóan, áll az OTP Ingatlanpont közleményében.
Fokozottabb rendőri jelenlét várható a közutakon és a temetők környékén péntektől, az elmúlt évekhez hasonlóan a rendőrség munkáját a polgárőrök is segítik - közölte honlapján az Országos Rendőr-főkapitányság.
A magyar nemzet mindig igyekszik gondoskodni azon rászoruló tagjairól, akik a legjobb tudásukat nyújtják a közösségnek – mondta az Országgyűlés elnöke a nehéz körülmények között élő tehetséges gyerekek támogatására alapított MKB-ösztöndíj átadásán, csütörtökön Budapesten
Az utolsó októberi hétvégén is egyre kevesebb helyen várhatók 15 fok körüli maximumok, ráadásul többfelé erős, néhol viharos lesz a szél, s többször várható eső is - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálatnak csütörtökön az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből
A Politico mai információi szerint bár elégedett vele, de mégsem Janet Yellen mostani elnököt jelöli újra a Fed élére Donald Trump amerikai elnök, hanem vagy Jeroma Powellt, a Fed kormányzótanácsának jelenlegi tagját, vagy John Taylort...
A Földművelésügyi Minisztérium immár második alkalommal szervezte meg a magyar fővárosban az Európai Bizottság Környezetvédelmi Igazgatóságával közösen a Környezetvédelmi és Irányító Hatóságok Európai Hálózatának plenáris ülését.
Pályaorientációs programokat indít a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) középiskolások részére, hogy kiemelten népszerűsítse körükben a gazdaságinformatikus és üzleti képzéseket.
Az idei és a jövő évi növekedési előrejelzésüket is 3,7%-ra csökkentették az OTP Bank elemzői, akik elsősorban a háztartások fogyasztásában látnak a vártnál gyengébb adatokat. A lakossági beruházások viszont a korábban vártnál...
Rohamosan bővül, 2015 eleje óta háromszorosára nőtt az érintéses vásárlások aránya. A teljes kártyával bonyolított forgalmat nézve is töretlen a fejlődés, egyedül az elfogadóhelyek száma fékezi a további növekedést. Az...
A világ egyik legnagyobb, infrastruktúra befektetési alapja, a Global Infrastructure Partners (GIP) 5 milliárd dollárért akvirálja az Equis Energy nevű, az egyik legjelentősebb ázsiai megújuló energia alapú kapacitásfejlesztő és -fenntartó...
November 10-én konkrét formális bértárgyalások kezdődnek a Metro áruházlánccal – tudatta az atv.hu-val Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) leköszönő elnöke. Noha posztjáról leköszön, az áruházzal ma délelőtt 11 órakor kezdődött tárgyaláson még jelen volt. Hozzátette: pár héten belül a Penny Markettel is bértárgyalás
Az utolsó októberi hétvégén is egyre kevesebb helyen várhatók 15 fok körüli maximumok, ráadásul többfelé erős, néhol viharos lesz a szél, s többször várható eső is.
Az idei és a jövő évi növekedési előrejelzésüket is 3,7%-ra csökkentették az OTP Bank elemzői, akik elsősorban a háztartások fogyasztásában látnak a vártnál gyengébb adatokat. A lakossági beruházások viszont a korábban vártnál...
Megduplázható a magyar agrárexport tíz éven belül, így elérheti a 15-16 milliárd eurót - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten egy szakmai tanácskozáson.
Felkészült a hajléktalanellátás rendszere a télre, a november 1-jével kezdődő úgynevezett krízisidőszakra - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón
Esterházy Péter (1950-2016) Kossuth-díjas író emlékére kétnapos irodalomtudományi konferencia kezdődött csütörtökön a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM), Budapesten
Szárnyal a Twitter árfolyama a nyitás előtti kereskedésben azt követően, hogy a társaság közzétette negyedéves eredményeit. Donald Trump egyik kedvenc kommunikációs csatornája növelte felhasználói számát, a veszteségei mérséklődtek...
Megduplázható a magyar agrárexport tíz éven belül, így elérheti a 15-16 milliárd eurót – mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten egy szakmai tanácskozáson.