Huszonnégy év börtönre ítéltek Olaszországban egy férfit, mert felelőtlenül megfertőzött HIV-vírussal 32 nőt, közvetve három férfit és egy nyolc hónapos csecsemőt.
A filmvetítések mellett halloweenbulival, játszóházakkal, interaktív előadásokkal is várja az érdeklődőket november 3. és 5. között az Országos Rajzfilmünnep.
Spanyolország kettős földrengést él át: a katalán parlament megszavazta a "Katalán Köztársaság létrehozását célzó javaslatot, míg a madridi kormányzat kész példa nélküli keménységgel lecsapni a szakadár régióra
A magyar gazdaság munkaerőpiaci tartalékai erősen fogynak, a belső utánpótlás a közigazgatásban dolgozókból, a közmunkások és a mikrovállalkozások köréből származhat, ahol szektoronkét 100-200 ezer fős tartalék rejlik - mondta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke az MTI-nek pénteken Esztergomban, a megyei kereskedelmi és iparkamara (KE
Kihúzták az Eurojackpot 43. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így a következő sorsoláson bruttó 15 millió euróért izgulhatnak majd a nemzetközi játékosok. A 43. játékhét nyerőszámai emelkedő...
Idő kérdése volt. A magyar férfitenisz zászlóshajója, Fucsovics Márton évek óta üldözte a legjobb száz mezőnyét, a bázeli teljesítményének köszönhetően már a 83. helyen jegyzik a világon, tegnap heroikus, háromórás csatára késztette a ranglista negyedik helyezettjét (7:6, 5:7. 7:6). Az edzője szerint ez még csak a kezdet, a képességei alapján Fucso
Az elmúlt évben a fővárosban végzett régészeti ásatások középkori leletanyagát mutatja be a Budapesti Történeti Múzeum "Középpontban a Középkor" című kiállítása. Láthatnak az érdeklődök olyan majolika csempe köveket, amelyeket még Mátyás király koptatott palotájában, ritkán előkerülő lovagi lándzsát és karneol gyűrűket is.
Jelentősen erősödött a magyar lízingpiac az idén, az első kilenc hónapban 428,3 milliárd forintot tett ki a magyarországi lízingcégek által finanszírozott összeg, 19 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit - közölte a Magyar Lízingszövetség.
Magyaros paródiát csinált a Pókemberből Vadon Jani (47), aki egy nyereményjátékos kitelepülés keretében ingázott fel-le a Westend City Center homlokzatán kék-vörös Spider-Man-gúnyában.
Rekord mennyiségű, 10,7 kilogramm heroint foglalt le a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a tompai határátkelőnél, a kábítószer feketepiaci értéke 160 millió forint körüli - közölte szombaton a rendőrség a police.hu honlapon.
Amíg a lakásvásárlást nem érdemes halogatni, mert az árak folyamatosan emelkednek, addig a nyaralók megvételével célszerű várni – írja a szombati Magyar Nemzet ingatlanpiaci elemzésekre hivatkozva.
Persze a török hatóságok szerint mindenki Fetullah Gülen embere, aki nem hű teljesen a kormányhoz. 30 embert fogtak el most, akik Görögországba menekültek volna.
Törvénytelennek tartja a katalán függetlenségről szóló parlamenti voksolást és a függetlenség kikiáltását Faluba Kálmán Spanyolország-szakértő, aki az M1 aktuális csatornán szombaton azt is leszögezte, hogy a spanyol törvények alapján a szavazást el nem ismerő spanyol kormánynak van igaza.
Giacomo Meyerbeer A hugenották című monumentális zenedrámáját több mint nyolcvan év elteltével mutatják be újra magyar színpadon. A premier ma lesz az Erkel Színházban a Reformáció 500 programsorozat részeként.
Egy áruházi címkéről derült ki egy nő számára, hogy korábban mindig rosszul vette fel a melltartóját. Nagy kár lenne, ha te is így járnál! Mutatjuk is a zseniális trükköt!
Az FC Barcelona és a katalán függetlenségi mozgalom, amely az idők folyamán hol erősebb volt, hol gyengébb, sosem sétált kézen fogva egymással. Tény és való, hogy a Francisco Franco fémjelezte diktatúrában a Camp Nou vagy korábban a Les Corts volt az egyetlen helyszín, ahol büntetlenül „Szabad Katalóniát” lehetett kiáltani.
Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő szerint bár nem mindenki terrorista, aki az Iszlám Állam oldalán harcolt, hiszen sokan csalódottan térnek vissza Európába, a folyamat ennek ellenére komoly veszélyt jelent
Törvénytelennek tartja a katalán függetlenségről szóló parlamenti voksolást és a függetlenség kikiáltását Faluba Kálmán Spanyolország-szakértő, aki az M1 aktuális csatornán szombaton azt is leszögezte, hogy a spanyol törvények alapján a szavazást el nem ismerő spanyol kormánynak van igaza
Utólag kizárták a Honda gyári csapatának mindhárom versenyzőjét - így Michelisz Norbertet is - a túraautó-világbajnokság (WTCC) előző, kínai futamairól, ezzel a magyar pilóta 27,5 pontot veszített.
Rekord mennyiségű, 10,7 kilogramm heroint foglalt le a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a tompai határátkelőnél, a kábítószer feketepiaci értéke 160 millió forint körüli – közölte szombaton a rendőrség a police.hu honlapon.
Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő szerint bár nem mindenki terrorista, aki az Iszlám Állam oldalán harcolt, hiszen sokan csalódottan térnek vissza Európába, a folyamat ennek ellenére komoly veszélyt jelent.
Bár az utóbbi néhány évben több száz milliárd forint támogatás jutott kutatás-fejlesztésre és innovációra Magyarországon, a fő profiljukként valamilyen kutatási tevékenységet megjelelő vállalkozások pénzügyi eredményeiben ennek...
Svájcban sem helyezték hatályon kívül egy az Ivo Sanader volt horvát kormányfő korrupciós ügyében hozott korábbi döntést és a Zágrábra nézve kedvezőtlen határozatot.