Párizs - Négy embert őrizetbe vett kedden a francia rendőrség a dél-franciaországi marseille-i főpályaudvarán két nappal ezelőtt elkövetett kettős emberölés miatt - közölték igazságügyi források.
Botka László lemondásával számos vita kezdődött az MSZP-ben: van-e fideszes ügynök a pártban? Megpuccsolták-e Botka Lászlót? Mi lesz az összefogással? Lesz-e új miniszterelnök-jelöltjük? Hiller Istvánt kérdeztük
Változatlanul 1,75 százalék maradt a román alapkamat, a román nemzeti bank (BNR) igazgatótanácsa ugyanis keddi ülésén a jegybanki közbelépést sürgető kormányzati nyomás ellenére sem módosította az irányadó kamatot.
Amerikában a daganatos betegségek 40 százaléka, egy év alatt több mint 630 ezer eset, kapcsolatba hozható a páciens túlsúlyával - közölte kedden az amerikai betegségellenőrzési és -megelőzési központ (CDC) vezetője, aki egyúttal ismét felhívta a figyelmet a megelőzés fontosságára.
Eredményes szezont zárt a Neckermann Magyarország, a szeptember végén zárult üzleti évben az utazási iroda árbevétele meghaladta a 14 milliárd forintot, és a cég stabilan működik már csaknem 25 éve - mondta a Neckermann Utazás ügyvezető igazgatója az MTI-nek.
A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szerint partnerek kellenek Orbán Viktor miniszterelnök leváltásához, ezért nem szabad örülni annak, ha bármelyikük bajban van
Azerbajdzsán olajtermelése szeptemberben napi 785 ezer 700 hordóra emelkedett az előző havi 734 ezer 800-ról, azonban még mindig a kitermeléscsökkentési megállapodásban vállalt határ alatt maradt - adta hírül az azeri energiaügyi minisztérium kedden.