Alig múlt el a tegnapi vihar, máris újabb csapásokra készülhetünk. Ma késő délutánig, kora estig ismét többfelé viharossá (ált. 60-80 km/h) fokozódik az északnyugati szél. Délnyugaton és északkeleten többnyire 60 km/h alatt...
Négyezermilliárd forintot fordít a kormány 2022-ig közúti és vasúti fejlesztésekre - erősítette meg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedésért felelős helyettes államtitkára Győrben, a 83-as út kétszer kétsávosra bővítésének alapkőletételén.
Van, ahol már havassá is tette a tájat a hózápor. Az országban több helyen alakultak ki záporok, amikből az esőcseppek mellett hópelyhek, jégszemek is hullottak, a Kékestetőn és a Nagy hideg-hegyen pedig még hózápor is kialakult. A Kékestető Sícentrum kameráján jól látszik a hózápor: A Nagy-Hideghegy se maradt ki a buliból: A Dunántúlra is beköszön
„Számunkra, bridzsezők számára, ez valamilyen szinten mindegy” – mondta a magyar szövetség elnöke az Európai Bíróság döntéséről, miszerint a bridzs nem számít sportnak.
Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetője szerint nem volt várható, hogy Oroszország után Kína lesz a következő, ahol a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) vizsgálatot indít az országot ért doppingvádak miatt
Országszerte csaknem kilencszáz helyszínen dolgoztak a viharkárok elhárításán hétfő délben a tűzoltók – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője az MTI-t
Bevallom, kiráz a hideg a 3 dolog, 5 tipp, 10 érv típusú, manapság oly divatos szalagcímektől, ugyanakkor kénytelen vagyok tudomásul venni, hogy ha az ember hallatni kívánja a hangját, muszáj haladni a korral. A trendiség jegyében következzen tehát 6 tipp címmel egy rövidke összefoglaló, hogyan tegyünk szert relatíve gyorsan krónikus nyakproblémákr
Magyar tulajdonú gabonafeldolgozó gyárat avattak hétfőn Orbán Viktor miniszterelnök, Varga Mihály nemzetgazdasági és Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter részvételével Tiszapüspökön. A KALL Ingredients Kft. üzeme évente 530...
John Cryan, a Deutsche Bank vezérigazgatója szerint a fizetési bónuszok visszafogása miatt csökken az európai bankok versenyképessége - írja a Bloomberg. Az Európai Unió új irányelve szabályozza, hogy a bankok mikor fizethetik ki...
Donald Trump amerikai elnök volt kampányfőnöke, Paul Manafort és az utóbbi volt üzlettársa, Rick Gates ellen emelnek vádat annak a vizsgálatnak a nyomán, amelyet Robert Mueller különleges ügyész folytat Oroszországnak a tavalyi amerikai választási folyamatba történt beavatkozásáról.
Trump volt kampányfőnöke, Paul Manafort és az utóbbi volt üzlettársa, Rick Gates ellen emelnek vádat annak a vizsgálatnak a nyomán, amelyet Robert Mueller különleges ügyész folytat Oroszországnak a tavalyi amerikai választási folyamatba történt beavatkozásáról.
Mészáros Márta legújabb alkotása, az Aurora Borealis – Északi fény anya és lánya felkavaró történetén keresztül beszél a múlt század ötvenes éveiről, mélyen elásott családi titkokról, veszteségről és szerelemről.
„Egy szokványos munkanap” – így harangozta be a hétfőt a katalán vezetés. Csakhogy a spanyol kormány visszavonta az autonómiáját kikiáltó tartomány függetlenségét és közvetlen irányítás alá vette azt.
Tiborcz István mai interjújából kiderül, hogy bizony ő volt Ghaith Pharaon egyik magyar partnere. Maga az interjú pedig megelőző csapás lehetett, mert a napokban amúgy is kiderült volna, ki a BDPST Zrt. tulajdonosa.
A rendszerrel szemben álló, valódi lázadók érdeklik Kövessy Róbert filmrendezőt, azok a forradalmárok, akikről eddig alig hallottunk. A nyilvánosság előtt kevéssé ismert ’56-os nők után a Szeles Erikát ábrázoló fotó nyomán kezdett kutatni. Ebből született a forradalom évfordulóján az Uránia Nemzeti Filmszínházban bemutatott Pesti lányok című dokume
Ma elkezdődött a LEADER helyi akciócsoportok által meghirdetett helyi uniós pályázati felhívások megjelentetése, egyelőre 11 külön pályázat érhető el. A hivatalos uniós pályázati oldalon egy rövid közlemény bukkant ma fel, amely...
Mahmúd Abbász palesztin elnök csak Izrael létezését elismerő Hamász-politikust nevez ki a várhatóan létrejövő palesztin egységkormányba – írta a Háárec című izraeli újság hétfőn.
A Mol Nyrt. helyére lépne a Rosznyefty orosz olajvállalat, amennyiben a horvát kormány új stratégiai partnert keresne az INA horvát olajipari vállalatban - közölte Igor Secin, a Rosznyefty vezetője a Jutarnji List című horvát napilapnak.
Az Ocean Race kifejezés ismerős lehet a Volvo kapcsán, hiszen korábban több modelljük is elérhető volt egy különleges felszereltséggel, amely ezt a nevet viselte. Az új generációs típusaik esetében azonban most először találkozhatunk Ocean Race változattal, ami még a korábbiaknál is egyedibb lett. A svédek a V90 Cross Country modellből készítették el a speciális kivitelt.
A Mol Nyrt. nyitott arra, hogy eladja részesedését a horvát olajipari vállalatban, addig viszont továbbra is a legjobb tudása szerint működteti az INA-t - közölte Kara Pál, a Mol-csoport jogi igazgatója az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában hétfőn.
A MotoGP sorozatban már hosszú évek óta a BMW modelljei töltik be a biztonsági autó szerepét, és nem meglepő módon általában a legfrissebb M típus kapja meg ezt a megtisztelő feladatot. Nem lesz ez másként 2018-ban sem, ugyanis a Las Vegasban holnap megnyitó SEMA rendezvényen – amely inkább a különböző különleges és tuningolt autókról híres, mintsem a sorozatgyártású négykerekűekről – bemutatkozik…
A miniszterelnök veje a kormányközeli Origónak adott interjújában elismerte, hogy többségi tulajdonosa az ingatlanfejlesztéssel foglalkozó BDPST Zrt.-nek.
Több mint kétmilliárd forintból fejlesztik a Magyar Honvédség katasztrófavédelmi feladatait szolgáló eszközparkot - közölte Benkő Tibor vezérkari főnök hétfőn Budapesten.