2017. október 30. hétfő

okt. 30
20:30
Pilótákkal alkudozik a Ryanair (NRGreport)
Csődeljárás alá vont légitársaságoktól eddig 200 pilótát tudtak átcsábítani.
okt. 30
20:33
Települések útszélen hagyva - A kisboltok is feladják? (Grill Receptek)
A posta évtizede elköltözött, aztán a fodrász, a pék, majd a presszó és a kocsma is bezárt.
okt. 30
20:36
Ma is jól teljesített a BUX (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 214,09 pontos, 0,54 százalékos emelkedéssel, 39 881,22 ponton zárt hétfőn.
okt. 30
20:36
Emmanuel Macron az első csatát megnyerte (ATV)
A francia közvélemény által a jelenleg a legerősebb ellenzéki politikusnak tekintett Jean-Luc Mélenchon, a radikális baloldali Lázadó Franciaország vezetője szerint az öt hónappal ezelőtt elnökké választott Emmanuel Macronon egyelőre nem találni fogást, az államfő az ígéreteihez híven sikeresen beindította a tervezett reformokat.
okt. 30
20:36
Már 14 vádlott van a halálkamion ügyében (444.hu)
A 11 bolgár, 2 afgán és 1 bolgár-libanoni állampolgárságú vádlott közül 11 van őrizetben, hárman szökésben vannak. 26 vádpontos a vádirat, ebből a 25. a 71 ember halálát okozó parndorfi ügy. Az egyik vádlott embercsempészettel kb. 94 millió forintnyi eurót keresett és menekített Afganisztánba.
okt. 30
20:36
Afrikai „Marshall-tervet” javasol Tajani (USAracing)
Afrikai „Marshall-terv” létrehozására tett javaslatot hétfőn az Európai Parlament (EP) elnöke Tunézia fővárosában. Antonio Tajani közölte, javasolni fogja, hogy 40 milliárd eurót fordítsanak erre a célra az Európai Unió 2020-2026-os költségvetéséből.
okt. 30
20:39
Kétszázmillió forintnyi csempészett cigarettát találtak egy kamionban (Adózóna)
Csaknem kétszázmillió forint értékű adózatlan cigarettát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei egy magyar rendszámú kamion rakterében az M3-as autópályán – közölte a hatóság sajtóreferense az MTI-vel.
okt. 30
20:42
Trump adóterveire esik a Wall Street (Portfolio)
Az amerikai kormányzat még átgondolja a társasági adó tervezett csökkentését - értesült hétfőn a Bloomberg. A hírek hallatán a vezető tengerentúli tőzsdeindexek érezhető mínuszba csúsztak.Új csúcson a Facebook 2017.10.30 20:37Új...
okt. 30
20:44
Nem hiszed el az új elméletet: a robotokon múlt Trump győzelme? (Portfolio)
Donald Trump nem lehetne amerikai elnök, ha nem lenne ilyen nagy a robotizáció a munkaerőpiacon- derül ki egy elsőre megdöbbentő tanulmányból. Az Oxford Egyetem kutatói szerint a robotok által fenyegetett munkavállalók szívesebben szavaznak...
okt. 30
20:45
Rossz hír az autósoknak: Szerdától ennyivel emelkedik a benzin ára (Blikk)
- Emeli bruttó 4-4 forinttal a benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt szerdán. Az üzemanyagok ára legutóbb okóber 11-én változott
okt. 30
20:48
Gallóné: Nyugdíjasokkal kell megoldani a tanárhiányt (HírTV)
A sok pluszmunka miatt nagyon leterheltek a pedagógusok.
okt. 30
21:00
Szabics Imre volt Eb-rivális válogatott másodedzője lesz (Sport365)
A kétszeres NSZK-válogatott korábbi német védő szerződése 2018. január 1-jén lép életbe – addig lesz a Sturm vezetőedzője.
okt. 30
21:00
Komoly a szándék, Magyarország vb-t rendezne (HírTV)
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnöke Orbán Viktorral is tárgyalt.
okt. 30
21:00
Észak-déli gázvezetéket tervez Magyarország és Szlovákia (NRGreport)
Észak-déli irányú gázvezeték magyar-szlovák szakaszának megépítéséről írtak alá szándéknyilatkozatot hétfőn Kassán.
okt. 30
21:06
Lassan nincs, aki feltegye a házra a tetőt (ProfitLine)
Az építőiparban akár már holnap 3500 ember kezdhetne el dolgozni, annyira szükség van a dolgos kezekre. Az ágazaton belül nemcsak a kivitelezésben dolgozó bádogosokból, tetőfedő szakemberekből nincs elegendő, de már a tervezés fázisában, sőt az építőipari termékek gyártásánál is egyre erőteljesebben érezteti hatását a munkaerőhiány. Jelenleg minden
okt. 30
21:06
Képen még egy Tesla-gyilkos, ennyibe fog kerülni (Pénzcentrum)
Sokan próbálkoznak a Tesla babérjaira törni, ezúttal a Volvo szállt be a versenybe. Így fog kinézni, és valószínűleg 130 ezer euróba, azaz 40,4 millió forintba fog kerülni:{{EMBED:https://www.instagram.com/p/BaWPcUDBdoI}}A Polestar...
okt. 30
21:12
Rosszul indult a hét a Wall Streeten (Portfolio)
Az amerikai kormányzat még átgondolja a társasági adó tervezett csökkentését - értesült hétfőn a Bloomberg. A hírek hallatán a vezető tengerentúli tőzsdeindexek érezhető mínuszba csúsztak, és ott is maradtak a zárásig.A Merck...
okt. 30
21:12
Válaszcsapással fenyeget az Iszlám Dzsihád (ATV)
Az izraeli hadsereg hétfőn felrobbantott egy, a Gázai övezetből Izrael területére átnyúló, félkész támadó alagutat - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet. Az Iszlám Dzsihád válasszal fenyegette meg Izraelt.
okt. 30
21:18
Új gázvezetékről állapodott meg Szijjártó (HírTV)
Észak-déli gázvezetéket tervez Magyarország és Szlovákia.
okt. 30
21:21
Aláírták: Tovább működhet a kínai orvoslást oktató egyetem Budapesten (Blikk)
- Nemzetközi szerződést írtak alá a Hejlongcsiang Kínai Orvoslási Egyetem további magyarországi működéséről hétfőn. A felsőoktatási intézménynek 2010 óta van kihelyezett tagozata a Semmelweis Egyetemen.
okt. 30
21:21
Puigdemont ügyvédekkel is találkozik Brüsszelben (Gondola)
Ügyvédekkel is találkozik Carles Puigdemont leváltott katalán elnök hétfőn Belgiumban - jelentette a VRT flamand közszolgálati televízió névtelenséget kérő forrásokra hivatkozva
okt. 30
21:23
Gyengült hétfő estére a forint (Gondola)
Mérsékelten gyengült a forint hétfő estére a bankközi devizapiacon. Az eurót 18
okt. 30
21:24
Még bőven van dolga a katasztrófavédelemnek (Infostart)
Mintegy 2500 káreset történt a vihar vasárnap délutáni kezdete óta Magyarországon - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője hétfő este.
okt. 30
21:30
Szájer József zombit lát (Kripto Akadémia)
okt. 30
21:30
Bengázi: Elfogták a 2012-es fegyveres támadás kulcsfiguráját (ATV)
Amerikai különleges egységek elfogták a bengázi amerikai konzulátus elleni 2012-es fegyveres támadás kulcsfiguráját - közölték hétfőn névtelenséget kérő amerikai tisztségviselők.
okt. 30
21:33
Ilyen klub-vb-t szeretne a FIFA (Sport365)
Reinhard Grindel, a német szövetség elnöke, a FIFA Tanács tagja hétfőn közösségi oldalán számolt be a nemzetközi szövetség vezérkarának indiai ülésén elhangzott tervezetről.
okt. 30
21:36
Trump kampányfőnöke tagad (HírTV)
Paul Manafort és egyik üzlettársa a vád szerint a korábbi ukrán vezetés be nem jelentett ügynökeként lobbizott.
okt. 30
21:36
Holnap emelkedik a benzin és a gázolaj ára (ProfitLine)
Emeli bruttó 4-4 forinttal a benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn.
okt. 30
21:36
Vizi drónokat vetnek be az éghajlatváltozás ellen (NRGreport)
Személyzet nélküli hajók pásztázzák az óceánokat a sarkkörtől az egyenlítőig, hogy adatokat gyűjtsenek az éghajlatváltozással kapcsolatban.
okt. 30
21:39
Beindult a szülés egy nőnél az M7-esen, rendőri felvezetést kapott a kórházig (Blikk)
Motoros járőrök segítettek egy édesanyának minél hamarabb a kórházba jutni, akinél a szülés az autópályán indult meg.
okt. 30
21:39
Vihar - Katasztrófavédelem: 2500 káreset történt (Gondola)
Mintegy 2500 káreset történt a vihar vasárnap délutáni kezdete óta Magyarországon - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője hétfő este az MTI-t
okt. 30
21:41
Zeman jónak látná, ha kisebbségi kormány alakulna (Gondola)
Milos Zeman cseh államfő jónak tartaná, ha kisebbségi kormány alakulna Csehországban, s úgy látja, a képviselőházi választások után kialakult belpolitikai helyzetben nehéz lesz többségi kormányt alakítani, s ez szerinte nem is lenne jó
okt. 30
21:42
Nagy reformot javasol a FIFA (Infostart)
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) vezetőtestülete 24 csapatosra szeretné bővíteni a klubvilágbajnokság mezőnyét.
okt. 30
21:43
Izrael felszámolt egy átnyúló gázai támadó alagutat (Gondola)
Az izraeli hadsereg hétfőn felrobbantott egy, a Gázai övezetből Izrael területére átnyúló, félkész támadó alagutat - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet hétfőn
okt. 30
21:45
Alagút - Válaszcsapással fenyeget az Iszlám Dzsihád (Gondola)
Válaszcsapással fenyeget az Iszlám Dzsihád, hogy megtorolja alagútja felrobbantását és kilenc harcosának megölését - közölte az izraeli tízes kereskedelmi tévécsatorna hétfő esti híradójában
okt. 30
21:47
Magyar Érdemrend Nagykereszt - Fekete György (Gondola)
A Magyar Érdemrend Nagykeresztjét vehette át Fekete György belsőépítész, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) távozó elnöke Orbán Viktor miniszterelnöktől hétfőn az Országházban
okt. 30
21:48
Szerdától emelkedik a benzin és a gázolaj ára (ProfitLine)
Emeli bruttó 4-4 forinttal a benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn.
okt. 30
21:48
Rálőttek a Putyin elleni merénylettel vádolt férfira, de a felesége halt meg (ATV)
Ismeretlenek tüzet nyitottak hétfő este Kijev közelében egy autóra, amelyben Adam Oszmajev, a Vlagyimir Putyin elnök elleni merényletkísérlettel vádolt férfi és felesége, Amina Okujeva utazott. A nő életét vesztette, Oszmajev megsérült, de életben van - hozta nyilvánosságra Anton Herascsenko, az ukrán belügyminiszter tanácsadója a Facebookon.
okt. 30
21:48
Megint megpróbálták megölni Adam Oszmajevet, de csak megsérült, a felesége viszont meghalt (444.hu)
Rálőttek az autójukra Kijev mellett. Adam Oszmajevet, aki a feleségével ukrán oldalon szolgált önkéntesként a Donyec-medencei konfliktusban, az oroszok azzal vádolják, fel akarta robbantani Putyint.
okt. 30
21:48
Órák, amelyek a csúcsminőségnél és a férfias dizájnnál is többet jelentenek (Player)
Kevés tárgyhoz kötődnek érzelmileg a férfiak, azokat viszont gondosan megválogatják. Az órák és viselőik között különleges viszony alakulhat ki, a pilótaórák pedig még a műfajon belül is különleges státuszt képviselnek.
okt. 30
21:48
„Balog Zoltán szemen köpte a cigányságot” (HírTV)
Hidvégi-B. Attila szerint Farkas Flórán csak fizetett emberekkel tudja megőrizni a hatalmát.
okt. 30
21:54
40 milliárd eurót adna Afrikának az EP-elnök (Infostart)
Afrikai "Marshall-terv" létrehozására tett javaslatot hétfőn az Európai Parlament (EP) elnöke Tunézia fővárosában. Antonio Tajani közölte, javasolni fogja, hogy 40 milliárd eurót fordítsanak erre a célra az Európai Unió 2020-2026-os költségvetéséből.
okt. 30
21:54
A tüdőrák kezelési lehetőségei (WebBeteg)
Szerencsés esetben megvalósítható az ún. kuratív terápia, amely a tumor teljes felszámolását, és a beteg gyógyulását jelenti. Sajnos azonban a tüdőrák igen makacs betegség, gyakran nagyon nehéz azt időben felfedezni és teljes egészében eltávolítani.
okt. 30
21:54
Ultimátumot intéztek Washingtonnak a tálibok (ATV)
Meghalhat a kabuli amerikai egyetemről elrabolt egyik, egyre rosszabb egészségi állapotú amerikai professzor, ha az Egyesült Államok nem cseréli ki a tálib szélsőséges mozgalom fogságában sínylődő akadémikust tálib foglyokra - figyelmeztetett hétfőn Zabihullah Mudzsáhíd tálib szóvivő.
okt. 30
21:57
3 kérdés 3 válasz: Ezekkel készül Adam Lambert és a Queen a budapesti koncertre (Blikk)
Egy amerikai tehetségkutatóban tűnt fel, mára pedig igazi világsztárrá vált Adam Lambert (35).
okt. 30
21:57
Zátonyra futott egy teherhajó a német partoknál (Gondola)
Irányíthatatlanná vált és zátonyra futott egy teherszállító hajó az Északi-tengeren a német partoknál a térségen végigsörprő viharban, hétfőre tervezett mentését elhalasztották
okt. 30
22:00
Észak-déli gázvezetéket tervez Magyarország és Szlovákia (NRGreport)
Észak-déli irányú gázvezeték magyar-szlovák szakaszának megépítéséről írtak alá szándéknyilatkozatot hétfőn Kassán.
okt. 30
22:06
Magyarország és Szlovákia észak-déli gázvezetéket tervez (ProfitLine)
Észak-déli irányú gázvezeték magyar-szlovák szakaszának megépítéséről írtak alá szándéknyilatkozatot hétfőn Kassán.
okt. 30
22:06
Ez fájni fog a háziasszonyoknak: karácsonyra ennyibe kerülhet majd egy tojás (Pénzcentrum)
A vaj, a csirkemell és a tejföl után a tojás ára emelkedhet az egekbe. Januárban még 30 forintba került, karácsonyra pedig 60-ra emelkedhet. De miért? Az M-es, azaz normál méretű tojás ára karácsonyra 60 forintra emelkedhet, amivel...
okt. 30
22:06
Vizsgálja a kormány a CEU-t (HírTV)
Szijjártó Péter reméli, hogy az egyetem további működése kapcsán is megkötik a szükséges államközi megállapodást.

Keresés