Egy friss elemzés szerint a lakásminőségi problémák az átlagnál nagyobb arányban érintik a gyermekeket. Európában csak Romániában és Szerbiában súlyosabbak a lakhatási problémák.
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: nem lesz a baloldali együttműködésben közös miniszterelnök-jelölt. A politikus koordinált jelöltállításban gondolkodik az egyéni körzetekben, és külön pártlistákat szorgalmaz.
Frauke Petry társelnök után szerdán egy újabb képviselő távozott az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű jobboldali párt szövetségi parlamenti (Bundestag-) frakciójából.
2017. augusztusban a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 4,6 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit.
Gerard Piqué, az FC Barcelona világ- és Európa-bajnok labdarúgója marad a spanyol válogatottban annak ellenére, hogy a nemzeti csapat hétfői edzésén több szurkoló is a távozását követelte.
Szárnyalnak idén a légitársaságok, az utóbbi hetekben kifejezetten jó a szektorhangulat. A Lufthansa és az Air France-KLM árfolyama duplázott idén, a Wizz Air pedig ma új csúcsra ment. Összeszedtük, hogy mi állhat a szárnyalás mögött....
A Magyar Telekom a stratégiai növekedéshez kapcsolódó erőforrás-szükségletének érdekében megállapodott az érdekképviseletekkel a jövő évi létszámleépítésről, valamint a bérfejlesztés mértékéről – írja közleményében a cég.
Töretlenül vágyik a változásra Ujhelyi István, ezért hétfőn lemondott az MSZP alelnöki posztjáról. Az Európai Parlamenti képviselő nem tud felelősséget vállalni a párt jövőjéért és a 2018-as választáson való szerepléséért.
Sokat javultak a hazai munkavállalók étkezési szokásai három év alatt, mutatta ki egy munkaerő-piaci oldal friss elemzése. A kávéfogyasztás továbbra is szerves része a hétköznapoknak, az egészséges táplálékokra pedig hajlandóak pénzt...
Tökéletesen működik a kormánypropaganda, az Európai Uniótól is többen tartanak, mint Oroszországtól. A migránsokat kétharmad tartja fenyegetőnek, Soros Györgyöt az emberek fele.
Az LMP országgyűlési képviselője szélsőségesnek tartja a magyarországi nagybirtokrendszert, mert, mint azt szerdai tájékoztatóján elmondta: a harminc legnagyobb agrárérdekeltség majdnem akkora területen gazdálkodik, mint amekkora Luxemburg.
Nyolc évvel azután, hogy Gyurcsány Ferenc "botrányos, sikertelen, államcsődhöz vezető kormányzás után" távozott a miniszterelnöki székből, ma is ő a baloldal vezére - mondta Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője az M1 aktuális csatornán szerdán, azt kommentálva, hogy Botka László lemondott az MSZP miniszterelnök-jelölti tisztségéről
Egy új korszak születésének lehetünk tanúi a napenergiában - fogalmazott Fatih Birol, a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) ügyvezető igazgatója a szervezet legújabb jelentésének szerdai bemutatásán. Az IEA szerint a megújuló energiaforrások...
A kínálat messze leggyengébb, de közel sem legolcsóbb motorjával érkezett hozzánk tesztre az Opel Insignia új generációja. Éppen ideje volt, hiszen így a 260 lóerős benzines és az átmeneti csúcsdízel után megtudhattuk, hogy mi lakozik tíz millión innen, az elérhető cégautós magasságban. Nem csalódtunk.
Mivel a magyar elektronikus közúti árufuvarozási rendszer túlzott adminisztratív formaságokat vezetett be a határátlépések terén, ezért az Európai Bizottság ma az uniós áfa irányelv megsértésére hivatkozva kötelezettségszegési...
Mély válságban volt a Tesco szülőhazájában, Nagy-Britanniában, jött a válságkezelés, és úgy tűnik, ez meghozta eredményeit: az óriás áruházlánc kezd kikecmeregni a gödörből. Az eladások volumene emelkedik, most először érdemi profit is mutatkozik, így a cég 3 év után először osztalékot fizet részvényeseinek. Az itthoni leány a fogát szívja bérfelzá