- Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerint Navracsics Tibor európai uniós biztosnak kell a legjobban tudnia, hogy a kollégái és a környezete, emberek és szervezetek is "nemcsak a kezében vannak Soros Györgynek, hanem a zsebében is".
A következő napokban helyenként lehet kisebb eső, zápor, olykor erős szél, ám sok lesz a napsütés is. A nappali maximumok jellemzően 15 Celsius-fok körül alakulnak, de néhol 20 foknál melegebb is lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből
A később Mészáros Lőrinchez került cégnél 2016. október 8-án közölték a dolgozókkal, hogy megszűnik a Népszabadság. Azóta sokat romlott a sajtószabadság helyzete Magyarországon.
Spanyolország egységéért tüntetők tömege töltötte meg Barcelona utcáit vasárnap, egy héttel a rendőri erőszakba torkollott katalán függetlenségi népszavazást követően, amelyet az alkotmánybíróság felfüggesztő határozata ellenére rendeztek meg Katalóniában.
Befejeződött Makón az Erdei Ferenc téri sportkomplexum rekonstrukciója, a 402 millió forintos - 70 százalékban TAO-támogatásból megvalósult - beruházást a Makó-FTC barátságos labdarúgó-mérkőzéssel adták át vasárnap.
Ma már tényleg bármelyik világsztárral össze lehet futni Budapesten, de hogy a piacon, bevásárlás, cipekedés közben szembe jön a világ egyik vezető topmodellje, az mégiscsak meglepő.
Spanyolország egységéért tüntetők tömege töltötte meg Barcelona utcáit vasárnap, egy héttel a rendőri erőszakba torkollott katalán függetlenségi népszavazást követően, amelyet az alkotmánybíróság felfüggesztő határozata ellenére rendeztek meg Katalóniában.
Mind a magas vérnyomás, mind a nem megfelelő testtömeg-index jellemző probléma már negyven év felett is - egyebek között ezt állapították meg a Magyar Afrika Társaság orvosai ingyenes Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szűrővizsgálatuk tapasztalatai alapján. A magas vércukorszint is gyakori gond.
Egyre nagyobb a pánik a nyugat-európai országokban, hiszen az Iszlám Állam sorozatos területvesztései miatt sokan gondolják úgy, hogy a terroristák visszautaznak Európába. A belga hatóságok azonban saját költségükön új programba kezdenek és Belgiumba utaztatják azokat a gyerekeket, akiket a szüleik vittek magukkal az Iszlám Államhoz.
A Fidesz lélegeztetőgépen tartja az egészségügyet - mondta Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője Budapesten, a Szent János kórház előtt tartott sajtótájékoztatón vasárnap.
Mind milliárdosok és sikeresek voltak, aztán egy csapásra elvesztették összes vagyonukat. Páran közülük talpra tudtak állni, páran börtönbüntetésüket töltik, páran meg azóta is azon gondolkodhatnak, mit rontottak el. Egy lista 10 milliárdosról...
Oroszországban idén mintegy 130 millió tonnás, rekord gabonatermés várható - közölte Vlagyimir Putyin orosz elnök az agráripari komplexum és feldolgozóipar alkalmazottjainak napja alkalmából vasárnap közzétett üzenetében.
Addig üsd a vasat, amíg meleg – tartja a közmondás, de úgy tűnik, ezzel a taktikával a saját csapdájába sétált bele May brit kormányfő, amikor a Brexit után egy előrehozott parlamenti választásba ment bele.
Addig üsd a vasat, amíg meleg – tartja a közmondás, de úgy tűnik, ezzel a taktikával a saját csapdájába sétált bele May brit kormányfő, amikor a Brexit után egy előrehozott parlamenti választásba ment bele.
Asszonycipelő versenyt először a finnországi Sonkajärviben rendeztek 1992-ben, és mára világszerte elterjedt. Ezúttal az amerikai férfiak kapták nyakukba a bukósisakos arákat.
Szakorvosi ellátásokra, diagnosztikai vizsgálatokra, valamint kisebb sebészeti beavatkozásokra fordítjuk a legtöbb összeget a magánszektorban, ahová leginkább a fiatalok és a családosok járnak.
Elkápráztatja a világot Izland futballválogatottja. A mindössze 332 ezer lakosú északi ország nemzeti csapata idegenben 3-0-ra kiütötte Törökországot a világbajnoki selejtezők 9. fordulójában, és annak köszönhetően, hogy Horvátország csupán döntetlent játszott Finnországgal (1-1), egy fordulóval a sorozat zárása előtt vezeti az I csoportot, óriási
Tárgyalást kezdtek a kurdisztáni és bagdadi politikusok a függetlenségi népszavazás okozta feszültség enyhítéséről vasárnap - jelentette be a kurd autonóm tartomány elnöksége.
A hazai munkavállalók közel fele az íróasztal előtt ülve ebédel és rengeteg kávét iszik napközben– ezt a nem túl egészséges képet festette le a Profession.hu három évvel ezelőtt kutatása. A cég kíváncsi volt, hogy változott-e a magyar munkavállalkozók étkezései szokása, ezért újra elvégezte a felmérést.
Ezek voltak a 40. hét legfontosabb, legérdekesebb, legolvasottabb hírei a Pénzcentrumon. A teljes írás elolvasásához kattints a címekre. Ennyit zuhan 3 év alatt az új autók ára: 10 márka, amivel nagyot bukhatszDurva áresést tudnak...
Miközben a kormány célul tűzte ki, hogy 2020-ig 5%-kal növelje a közép- és időskorúak foglalkoztatottságának mértékét, az álláskeresők tapasztalatai mást mutatnak. A munkaadói sztereotípiák leküzdése, és a munkavállalói oldal felkészültségének erősítése céljával jött létre a Restart-Up közösségi program, számos nagyvállalati támogatóval.
A katalán többség nem támogatja az elszakadást Spanyolországtól - derült ki az NC Report nevű közvélemény-kutató cég felméréséből, amelyet vasárnap tett közzé a La Razón című napilap.
Egyéni vállalkozó diák gyeden van, meddig kell szüneteltetnie tevékenységét? Ha mégis dolgozna a vállalkozásban, kötelezett-e a minimumjárulék megfizetésére? Olvasói kérdésre Széles Imre tb-szakértő válaszolt.