2017. október 9. hétfő

okt. 9
13:34
Ilyen autója van? Készüljön, a rendőrség ellenőrizheti (ATV)
Országos akció keretében nehéz tehergépkocsikat és autóbuszokat ellenőriz a rendőrség a jövő héten - mondta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) sajtóügyeletének ügyeletvezetője vasárnap az M1 aktuális csatorna műsorában.
okt. 9
13:34
Rendesen kicsinálhatod magad, ha elhagyod a nap legfontosabb étkezését (Player)
A nap legfontosabb étkezése a reggeli, vagyis most éppen annak tartják a szakértők és a dietetikusok többsége, merthogy évről évre változik a státusza. Vagyis jelen állás szerint az a legrosszabb dolog, amit tehetsz a szervezeteddel, ha kihagyod. És vedd komolyan, mert a végén tényleg kicsinálod magad.
okt. 9
13:34
Viharos széllel tör be a hidegfront (Infostart)
A hétvégén változékonyabb lesz az idő: napsütésre, de esőre, többször erős szélre is számítani lehet. Emellett hűvösebb is lesz: a maximumok nem csak a 20, többfelé a 15 Celsius-fokot sem érik majd el, a leghidegebb órákban fagypont körüli értékek is lehetnek.
okt. 9
13:34
Szörnyetegtől szabadultak meg Tokajnál (Infostart)
Gigaszörnyet rántott ki a Nádas-tóból a nyíregyházi horgász.
okt. 9
13:34
Érvénytelen lett a börtönkórházról szóló referendum (HírTV)
A berettyóújfalui helyi népszavazásra csak a lakosok negyede ment el.
okt. 9
13:34
Storck: A játék képe és az eredmény is fontos (HírTV)
Borsot törne a magyar labdarúgó-válogatott Svájc orra alá a szombati vb-selejtezőn.
okt. 9
13:34
X-Faktor: Radics Gigi már nem bírta lelkileg, Gáspár Laci segített rajta (Femcafe)
Ez történt a mentorházban.
okt. 9
13:34
Párizsi divathét: fotókon a bizonyíték, hogy a francia sikk verhetetlen (Femcafe)
Az előzőekben végigmentünk a New York-i, londoni és milánói divathét legjobb pillanatain, most pedig a párizsi van soron.
okt. 9
13:34
A világ legundorítóbb kávéját készítik Tajvanon (Femcafe)
Kinek van gusztusa arra, hogy ezt megigya?
okt. 9
13:34
Ha ma nem mész ki a természetbe, akkor soha - Egymondatos horoszkóp: Október 7. (Glamour)
Mi vár rád ma?
okt. 9
13:34
Brutális buszbaleset Tótkomlóson (Hírklikk)
Baráth Ilona, a Békés megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy halálos áldozata nincs a balesetnek, amely a munkásszállító buszt érte. Egy embert a tűzoltók és a mentők a busz alól szabadítottak ki, sérülésének foka még nem ismert. Több település tűzoltói mentik az utasokat - közölte.Szegedről és Nagyszénásról elind
okt. 9
13:35
Százezrek tüntettek a spanyol egységért Barcelonában - képgaléria (Infostart)
Spanyolország egységéért tüntetők tömege töltötte meg Barcelona utcáit vasárnap, egy héttel a rendőri erőszakba torkollott katalán függetlenségi népszavazást követően, amelyet az alkotmánybíróság felfüggesztő határozata ellenére rendeztek meg Katalóniában.
okt. 9
13:35
Árthat a hamis méz (Infostart)
Az egészségre is veszélyes lehet a hamisított méz - mondta nemzetközi szakemberekre hivatkozva Erdős Norbert európai parlamenti képviselő a Magyar Időknek.
okt. 9
13:35
Összehozta az izraeli és a palesztin nőket a békevágy (HírTV)
Békemenetet tartottak Ciszjordániában. A céljuk az, hogy ne legyen több ellenségeskedés a két nép között.
okt. 9
13:35
Ausztria: kb. 20%-kal drágább az autópályán tankolni (Síelők)
A munkavállalók érdekeit képviselő kamara az idén is összehasonlította az üzemanyagárakat Ausztria benzinkútjain. Kiderült, hogy nagy különbség lehet két benzinkút árai között, tavaly óta szépen emelkedtek az árak, valamint érdemesebb az autópályától messzebb tankolni, ha spórolni akarunk.
okt. 9
13:35
Többször is kitölthető a nemzeti konzultáció az interneten (444.hu)
Tuzson államtitkár szerint a kormány bízik "a magyar emberek jóhiszeműségében, abban, hogy egy választó csak egy alkalommal tölti ki azt."
okt. 9
13:35
Alpbachtal: átadták a téli-nyári bobpályát (Síelők)
A tiroli Ski Juwel (Alpbachtal) síterepe újabb látványossággal várja síelőit. A hétvégén adták át az új, télen és nyáron is üzemelő bobpályáját. A pálya érdekessége, hogy ilyen magasan a föld felett, 18 méterrel, nincs még egy bobpálya Ausztriában.
okt. 9
13:35
Hamis hájas süti. Mire megfordultam, elfogyott (Blikk)
Azért hamis, mert zsírral készült. Nincs malacka, nincs háj, de van bolti, fehér, préselt zsír. Ezzel próbálkoztam. Megérte!
okt. 9
13:35
Diego Luna, a fiús alkatú, latin szépfiú - Ezeket biztosan nem tudta a Star Wars pilótájáról (Blikk)
A népmesékben vannak ilyen történetek. Elindult Mexikóból a legkisebb fiú, hogy meghódítsa Hollywoodot. Ehhez talán az kellett, hogy Diego Luna élete tragédiával kezdődjön. Angol édesanyja meghalt autóbalesetben, amikor a fiúcska kétéves volt.
okt. 9
13:35
22 Celsius fok is befigyel a napokban! (Háziállat)
Érdemes kihasználni és a szabadban feltöltekezni. A Kiderül előrejelzéséből megtudtuk: hétfőn az ország nagyobbik részén kevés felhőre, sok napsütésre számíthatunk, ám a Dunántúlon felhősebb időszakok is lesznek. Délnyugaton helyenként kisebb eső, zápor is előfordulhat. Többfelé megélénkül, a középső és északi országrészben néhol meg is erősödik a
okt. 9
13:35
Egyre terjed a poloska Magyarországon, még nagyobb invázióra számíthatunk (ATV)
Egyre terjed a címeres poloska, azaz a büdösbogár Magyarországon. Az adatok azt mutatják, hogy a főváros mellett a nagyobb városok, Pécs, Miskolc, Győr, Debrecen a legfertőzöttebbek – derül a címeres poloska fertőzöttség térképéből.
okt. 9
13:35
Hosszú Katinka menetel tovább, de komoly kihívója akadt (ATV)
Hosszú Katinka két arany- és egy ezüstérmet nyert az úszók rövidpályás világkupa-sorozatának dohai állomásának szerdai első napján.
okt. 9
13:35
Iráni elnök: Trump nem tudja aláásni az atomegyezményt (ATV)
Haszan Róháni iráni államfő szombaton védelmébe vette a 2015-ös atomegyezményt, és azt mondta: Donald Trump amerikai elnök nem tudja aláásni a nemzetközi szerződést.
okt. 9
13:35
15 milliárd dollárért vesz az USA-tól rakétákat Szaúd-Arábia (444.hu)
Ez több, mint amennyibe Paks 2 kerül.
okt. 9
13:35
Sose lesz vége: ma 79 millióval drágult a két hónapja véget ért vizes vb (444.hu)
A Hajós Alfréd uszoda átalakításából még ki lehet passzírozni egy kicsit.
okt. 9
13:35
A kifent acél szaga tolakodott Joe Flacco orrlyukába (444.hu)
A Pittsburgh döcögősnek tűnő támadójátéka mögött koncepciót rejt, haladnak előre töretlenül és megállíthatatlanul, mint Edgar Allan Poe novellájában az inga.
okt. 9
13:35
Lett magyar milliomos a szuperlottón (Pénzcentrum)
Kihúzták az Eurojackpot 40. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten nem volt telitalálat, így a következő sorsoláson bruttó 231millió euróért izgulhatnak majd a nemzetközi játékosok. A 40. játékhét nyerőszámai emelkedő...
okt. 9
13:35
Bajtárs a bevetésen, gengszter a városban (Autónavigátor)
A katonai verziótól erősen eltér, de még így is olyan, mint egy tank a többi autóhoz képest. Több mint 3 tonna, több mint 2 méter széles, és csak négyen férnek el benne.
okt. 9
13:35
Az adócsalást támogatja Brüsszel? (AQUA)
A magyar gazdaság legtöbb történéséről azonnal tudomást szerez a jövő év közepétől az adóhivatal azzal, hogy a cégek számlázását bekötik a hatósághoz. – Ötvenezermilliárd forintnyi ügylet legfontosabb részletei jelennek majd meg azonnal a számítógépeiken, a csalás lehetősége a korábbiak töredékére csökken – mondta lapunknak a hivatal vezetője. Táll
okt. 9
13:35
Forradalmi portrék, igaz személyes történetek (autopro)
Épp jókor talált rám Csete Örs 1956 személyesen című albuma. A minap ugyanis a nyolcéves nagyfiam elém penderült, hogy van-e könyvünk az ’56-os forradalomról, mert ha igen, abból olvassak esti mese helyett. Gondoltam, mi sem egyszerűbb, hiszen ott sorakoznak a polcunkon Makkai Ádám, Ferdinandy György és Sárközi Mátyás kiváló könyvei, már csak válas
okt. 9
13:35
Közös pályánk (Azenpenzem)
Közös pályánk a Kárpát-medence felütéssel idestova egy éve rendszeresen közlünk cikkeket a külhoni magyar közösségek sportéletéről. Akkor azt gondoltuk, hiánypótló jelleggel. A helyzet nem egészen egy év alatt azonban gyökeresen megváltozott.
okt. 9
13:36
Berágott a kormány Brüsszel lépésére (Privátbankár)
Nem értik, miért indult eljárás az ekáer miatt.
okt. 9
13:36
360 milliárd forint: ennyiről mondtak le Orbánék a TAO miatt (Menedzsment Fórum)
2016 végéig 360 milliárd forintnyi társasági adó áramlott a sportba a költségvetés helyett. Tavaly minden eddiginél nagyobb összeget engedett át a kormány.
okt. 9
13:36
Népszerűek a borvidékek, de sok a buktató (Infostart)
A szüreti időszak a hazai borvidékek ingatlanpiacára is ráirányítja a figyelmet. Számos az eladó hobbitelek és pince, és van vidék, ahol duplájára emelkedtek az árak az elmúlt években. A kereslet is élénkül irántuk, noha a szigorúbb szabályok miatt nehezebb építkezni ide - derül ki OTP Ingatlanpont országos körképéből.
okt. 9
13:36
Közeleg az időzített gyógyszerek kora (Infostart)
A cirkadián ritmust, azaz a "napi biológiai órát" szabályozó molekuláris mechanizmus kutatásáért három amerikai tudós kapta az idei orvosi-élettani Nobel-díjat. A felfedezés segítségével több orvosi eljárás hatékonyságát is növelni lehet. Káldi Krisztinával a Semmelweis Egyetem kutatójával, oktatójával, egyetemi docenssel beszélgettünk.
okt. 9
13:36
Orbán Viktor testvére benne van egy offshore cégben (Menedzsment Fórum)
Kazahsztánban és Csecsenföldön is dolgozott a vállalkozás.
okt. 9
13:36
Jó hírünk van! Hatalmas változásra számíthatsz az életedben az indiai istennők horoszkópja szerint (Blikk)
3 jegy átütő sikereket érhet el a karrierben és a szerelemben. Te köztük vagy?
okt. 9
13:36
Magyarországra is be kell vezetni az eurót (Privátbankár)
A leköszönő német pénzügyminiszter szerint el kell érni, hogy az euró váljon az Európai Unió pénzévé.
okt. 9
13:36
Páncélozott luxuskocsikat ástak el (Infostart)
Egy páncélozott BMW 750iL-re bukkantak az iraki határ mentén elásva – írja a vezess.hu.
okt. 9
13:36
Szomorú bohózat egy bonyolult lelki jelenségről a Katonában (Infostart)
Egy végtelenül szomorú bohózatot tűz műsorára szombaton a Katona József Színház. Gogol Háztűznéző című drámájában Jordán Adél és Fekete Ernő alakítja a házasságtól betegesen rettegő párt. Az előadásról a rendező, Ascher Tamás beszélt az InfoRádióban.
okt. 9
13:36
Hasít a Bajnokok Ligájában a magyar sikercsapat (Infostart)
Férfi kézilabda BL: negyedszer is győzött a Veszprém.
okt. 9
13:36
Készüljön: hamarosan durván bekeményít az ősz (Blikk)
Már nem maradt sok időnk kiélvezni a kellemes, húsz fokon felüli időt, ugyanis egy pénteken érkező hidegfront a nyakunkra hozza a hűvös őszt.
okt. 9
13:36
Szerény erősödéssel kezdett a forint (ProfitLine)
Szerény erősödést ért el a forint a főbb devizákkal szemben hétfőre virradóra a nemzetközi devizakereskedelemben.
okt. 9
13:36
Zuhan a líra a törökök újabb keménykedésére (Portfolio)
Több mint két százalékos zuhanással kezdte a hetet a török líra miután diplomáciai feszültség alakult ki Törökország és az Egyesült Államok között. A forint és az euró eközben minimális elmozdulással kezdték a napot. Hétfő...
okt. 9
13:36
Aggasztó jelentés: ennyivel keresnek többet a magyar férfiak, mint a nők (Pénzcentrum)
Az országoknak világszerte többet kell tenniük azért, hogy a nemek közötti szakadék csökkenjen - áll az OECD legújabb jelentésében. A tanulmány rámutat arra is, hogy 2012 óta nagyon kevés előrelépés történt csak ebben a kérdésben....
okt. 9
13:36
Összetéveszthető gombapárok fotókkal (Édenkert)
A leggyakoribb ehető és a hozzá hasonló mérgező gomba fajok fotói már elérhetők a neten, köszönet érte a Miskolci Gombász Egyesületnek.
okt. 9
13:36
Íme az év tájháza (ProfitLine)
A Boldogi Tájház nyerte el az Év Tájháza címet 2017-ben - közölte a Szabadtéri Néprajzi Múzeum hétfőn az MTI-vel.
okt. 9
13:36
Elhunyt Pintér Tamás (ATV)
Elhunyt 87 éves korában Pintér Tamás író, újságíró - tudatta a család szombaton az MTI-vel.
okt. 9
13:36
Itt a tökéletes pulóver a hideg hónapok átvészeléséhez (Player)
Ha van valami, amitől szebbek lehetnek a hideg őszi, téli napok, akkor az nem más, mint egy kiváló minőségű alpakagyapjú-pulóver. De hogy mi is az alpaka? Az az állat, amellyel találkozni valószínűleg csak az egyik nagyobb állatkertben fogsz. Kivéve persze, ha nagy kalandor vagy, és nekivágsz mondjuk a távoli Andoknak.
okt. 9
13:36
Székelyföldön már hatalmas a hó - nagy havazás a környéken (Infostart)
Vastag hóréteg képződött az elmúlt 24 órában a romániai Déli-Kárpátok magas hegyein és a Székelyföldet határoló Kárpát-kanyarban.

Keresés