Képzésekkel kellene segíteni a 45 év feletti álláskeresők munkaerőpiaci elhelyezkedését, hiszen ennek a korosztálynak a foglalkoztatása megoldást jelenthetne a munkaerőhiányra is a Restart-Up közösségi projekt szerint - írja az MTI.
A közszolgálati dolgozók bérének emelését, a diplomás bérminimum bevezetését és a közszférában is családbarát munkahelyek kialakítását szorgalmazza a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) - írja az MTI.
83 éves korában elhunyt Aradszky László, a táncdalénekes vasárnap este otthonában hunyt el. Az előadóművész az ATV-ben adta élete egyik utolsó interjúját:
Körülbelül egymillió emberből álló imalánc vette körül szombaton Lengyelországot, a hívek több mint 3500 kilométer hosszan, az országhatár közelében kijelölt mintegy négyezer helyen, 320 templomban, valamint hajókon, hegycsúcsokon és több repülőtéren is rózsafüzért imádkoztak a világ és a haza békéjéért – jelentette az MTI.
Fokozottan ellenőrzik az adóhatóság revizorai ezen a héten a kerékpár- és autószervizeket a már megszokott vendéglátó-ipari számla-, nyugtaadás szabályszerűségének vizsgálata mellett. Budapesten az Országos Étterem Hét programra tekintettel a vendéglátósoknál ellenőrzik a NAV munkatársai kiemelten a számlaadást, az online pénztárgépek megfelelő használatát, valamint az alkalmazottak bejelentését.
Silvio Berlusconi, volt olasz miniszterelnök híres az egyedi stílusáról. Ezt most is megmutatta a Putyin születésnapjára szánt ajándékával, amit személyesen adott át.
Továbbra is kitart a jó hangulat a tőzsdéken, a vezető nyugat-európai részvényindexek mérsékelten emelkednek a nyitáskor, míg a BUX alulteljesítőként az OTP vezetésével 0,2 százalékot esett. Kinyitott Európa 2017.10.09 09:01Ahogy arra...
Több mint két százalékos zuhanással kezdte a hetet a török líra miután diplomáciai feszültség alakult ki Törökország és az Egyesült Államok között. A forint és az euró eközben minimális elmozdulással kezdték a napot. Hétfő...
Megvan az "első áldozata" a Ryanair járattörlési botrányának. Az ír diszkont légitársaság bejelentette, hogy a hónap végén lemond operatív igazgatója, Michael Hickey. Michael Hickey már több mint 30 éve dolgozott az ír diszkont...
Mintegy száz emberrel a fedélzetén elsüllyedt egy Mianmarból menekülő rohingjákat szállító hajó; legalább 12-en meghaltak, és többtucatnyian eltűntek - tudatta hétfőn a bangladesi parti őrség.
Vegyél gyári alkatrészeket, javíttasd márkaszervizben az autódat, különben meghalsz! Erős az üzenet, de egy többszörös törésteszt-kísérlet gyakorlatilag ezt bizonyítja.
Decemberben nagy valószínűséggel kamatot emel az amerikai jegybank A múltbeli tapasztalatok alapján a pénzügyi szektor kiemelkedően teljesít a kamatemelést megelőző két hónapban A múlt pénteki amerikai munkaerőpiaci adat után tovább...
Vélhetően nem a fegyveres beavatkozásra gondolhatott Donald Trump abban a Twitter-üzenetében, amelyben azt írta, hogy Észak-Koreával kapcsolatban csak egy megoldás létezhet - mondta az Eötvös Loránd Tudományegyetem Koreai Tanszékének vezetője hétfőn az M1 aktuális csatorna műsorában.
Augusztusban az import és az export is kétszemjegyű növekedést mutatott - tovább csökkent a külkereskedelmi többlet. A belső fogyasztás és a beruházások élénkülése tovább pörgeti majd az importot, így a nemrég még csúcsokat döntő külkertöbbletünk további lemorzsolódása várható.
Wolfgang Schäuble, leköszönő német pénzügyminiszter szerint a lassan visszafordíthatatlan mértéket öltő eladósodottság és a jegybankok által táplált túlzott likviditás óriási kockázatot jelent a világgazdaság számára, napról-napra...
Több mint 12 órán át tartó tárgyaláson megállapodást kötött vasárnap késő este az Angela Merkel kancellár vezette német jobbközép CDU és bajor testvérpártja, a Horst Seehofer által vezetett CSU a menekültek befogadásáról, ezzel lezárult a pártszövetség csaknem két éve húzódó belső vitája.
Brüsszel bankfelügyeleti ellenőröket küldött néhány bankszövetségi irodába Lengyelországban és Hollandiában, a gyanú szerint ugyanis a pénzintézetek összejátszottak, hogy megakadályozzák a rivális fintech-cégek hozzáférését...