2017. október 13. péntek

okt. 13
5:54
Havi félezer bűntettet tárt fel a NAV (AQUA)
Fél év alatt több mint háromezer pénzügyi-gazdasági bűncselekményt tártak fel az adóhivatal pénzügyi nyomozói. A feltételezett tettesek összesen ötvenmilliárd forintos kárt próbáltak okozni. A hatóság harmincmilliárd forintot, vagyis a summa több mint felét visszavette a bűnelkövetőktől, ezzel is csökkentve a kárt. Az adóhivatal vezetője, Tállai An
okt. 13
5:55
A munkaerőhiányról tárgyalnak (Alternatív Energia)
A felnőttképzési programokba a kormányhivatalokat és a kamarákat is bevonnák.
okt. 13
6:00
Art Market - Kortárs pénzért és ingyen (Alternatív Energia)
David Bowie fotósa is kiállít a "művészeti piacon", amire érkeztek művészek Ausztráliából is.
okt. 13
6:02
Formabontó páros a Zeneakadémián (Alternatív Energia)
Dzsessz, brazil tradicionális muzsika, rock és minden, ami belefér.
okt. 13
6:03
Aggasztó az emberi jogok helyzete Ukrajnában (ProfitLine)
Aggasztó az emberi jogok helyzete Ukrajnában, ugyanis meggondolatlan és elhamarkodott döntés eredménye az ukrán oktatási törvény elfogadott módosítása, amely csorbítja a nemzeti kisebbségek szerzett jogait - írta Bocskor Andrea, a Fidesz-KDNP EP-képviselője az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
okt. 13
6:03
Elszeparálják az Aszódra érkező árva menekülteket (ATV)
Nem az aszódi javítóintézetbe, hanem annak egy használaton kívüli ingatlanába kerülhetnek azok a menekült gyerekek, akik jelenleg szülők nélkül élnek a fóti gyermekvárosban. A gyerekeket információink szerint egy eldugott, zárt épületbe költöztetik. Aszód polgármestere hivatalos értesítést a mai napig sem kapott a gyerekek érkezéséről, de nem tart
okt. 13
6:04
Albummal jelentkezik Tóth Auguszta (Alternatív Energia)
A Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán mutatja be első önálló zenei albumát a színésznő.
okt. 13
6:06
Magyarázkodik az NKA Majkáék miatt (Alternatív Energia)
A pályázat előtt a szöveget nem kellett benyújtani.
okt. 13
6:08
Ez már a birkáknak is sok lenne (Alternatív Energia)
Rendkívüli türelemmel viselték a magyar futballszurkolók a válogatott vergődését a világbajnoki selejtező-sorozatban...
okt. 13
6:09
Novemberben utalják át a nyugdíjprémiumot és a nyugdíjkorrekciót (Menedzsment Fórum)
Novemberben kapják kézhez a nyugdíjasok a nyugdíjprémiumot, valamint a nyugdíjkorrekció összegét - erősítette meg az MTI-nek Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyekért is felelős államtitkára.
okt. 13
6:09
Átadni a stafétát: ez a legrosszabb, ami egy családi vállalkozással történhet? (Privátbankár)
Családi vállalkozást üzemeltetni nem egyszerű, de mégis rendkívül népszerű a világ minden táján. Az alapító tulajdonosoknak azonban idővel szembesülniük kell a generációváltás problémájával. Mit tegyünk, ha nincs utód? Ki örökli a céget? Mi történik, ha nem tudunk megegyezni a fiatalokkal, vagy épp hallani sem akarnak a stafétabot átvételéről? Anta
okt. 13
6:10
Merre tovább, magyar labdarúgó-válogatott? (Alternatív Energia)
A vb-selejtezőkön elhullajtott pontok Storck állásába kerülhetnek.
okt. 13
6:12
Támogatnák a videóbíró bevezetését a klubvezetők (Alternatív Energia)
Több csapatban örülnének, ha lenne lehetőség a vitás helyzetek visszanézésére.
okt. 13
6:14
Orbanra fáj Storck foga (Alternatív Energia)
A 24 éves futballista hosszú ideje kiváló teljesítményt nyújt az RB Leipzig csapatában.
okt. 13
6:15
Visszavonult a vb- és Eb-érmes kenus (Kripto Akadémia)
Befejezte sportolói pályafutását, s Thaiföldön lesz edző Varga Dávid.
okt. 13
6:17
Új Egyenlőség-jel - Csak most kezdődik (Kripto Akadémia)
A politikában az a rossz konfliktus, amelyből kölcsönösen megtépázva kerülnek ki a felek, miközben az utolsó leheletükig védik az érdekeiket.
okt. 13
6:18
Kisebb földrengést észleltek Észak-Korea nukleáris kísérleti telepénél (444.hu)
De a dél-koreai megfigyelők szerint a rengést nem bomba okozta.
okt. 13
6:18
Kenya már nem akarja megrendezni a 2023-as atlétikai vébét, Budapest jelenleg az egyedüli induló (444.hu)
Az Afrikai Atlétikai Szövetség szerint Kenyának egy ekkora rendezvény még korai lenne.
okt. 13
6:19
Ujhelyi: Ne zavarj! Épp lopok (Kripto Akadémia)
Szájer József inkább elvette a kezét a szavazógombról.
okt. 13
6:21
Tüzes ló - Fuszekli (Kripto Akadémia)
Aggódom a fiatalok hazafias neveléséért azóta, hogy megkaptam hírt: érdeklődés hiányában elmarad az egri vár utolsó nagy ostromának emlékére szervezett kétnapos zoknicsata.
okt. 13
6:21
Lemondott a román kormány három minisztere (ATV)
Bejelentette lemondását a bukaresti kormány három szociáldemokrata minisztere csütörtökön a Szociáldemokrata Párt végrehajtó bizottságának ülésén, miután korábban Mihai Tudose kormányfő szükségesnek nevezte leváltásukat.
okt. 13
6:23
Illiberális barátok (Kripto Akadémia)
Európa egyes országaiban egyre népszerűbbé válik az a politikai korrektséget semmibe vevő stílus, amely a hazai külpolitikát is jellemzi.
okt. 13
6:24
Ez a gyönyörű virág a legjobb immunerősítő. Turbózzuk fel a szervezetünket (Blikk)
Ha rendszeresen fogyasztod, nem kell félned a közelgő téltől!
okt. 13
6:25
Belháború (Kripto Akadémia)
A közismert oligarchiák közül most már csak annak nincs szőlője Tokaj-Mád-Tállya környékén, akit ez a tevékenység hidegen hagy.
okt. 13
6:27
Régi soraim (Kripto Akadémia)
Klassz dolog, hogy egy évvel és három nappal a Népszabadság bezárása után a Magyar Idők első oldalán minősíti a néhai lapot "mértékadónak tartott"-nak.
okt. 13
6:27
Több párt is egyetért: Balog minisztériumát felszámolnák (ATV)
Kincses Gyula a tíz párt által kidolgozott egészségügyi dokumentumot elemezte az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
okt. 13
6:29
Atlétikai vb: Budapest egyedül a rajtnál (ATV)
Afrika kiszállt, más hivatalosan nem érdeklődik a 2023-as atlétikai világbajnokság megrendezése iránt, Budapest egyedül a rajtnál - írja a pénteki Magyar Nemzet.
okt. 13
6:33
Nem értem (Spa Trend Online)
Azt állítja Romhányi Balázs, a Költségvetési Felelősségi Intézet vezetője, hogy egészen mást csinál a kormány, mint amit a parlament jóváhagyott.
okt. 13
6:33
Miben és kiben bíznak az oroszok? (ProfitLine)
Az oroszok az elnökükben, a hadseregükben és a Szövetségi Biztonsági Szolgálatban (FSZB) bíznak leginkább - derült ki a Jurij Levada Független Elemzőközpont csütörtökön ismertetett közvélemény-kutatásából.
okt. 13
6:33
Folytatódik a vénasszonyok nyara (Háziállat)
Szeles, napsütéses idő várható, akár 22 fok is lehet.
okt. 13
6:35
Katalónia (Spa Trend Online)
A nemzeti érzés nagyon fontos dolog, és az önrendelkezés minden nép joga, de a bajok is ebből származnak.
okt. 13
6:37
May (Spa Trend Online)
A brit miniszterelnök asszonyról írt sokadik bíráló cikket olvasva csak megdöbbenéssel tudok szólni arról a nyilvánvaló igyekezetről, amellyel őt - úgy tűnik - kint is, bent is mindenáron le akarják mondatni.
okt. 13
6:39
Wallenberg (Spa Trend Online)
Érdeklődéssel olvastam a Népszavában Tamás Pál írását az egykori svéd diplomata életéről és munkásságáról.
okt. 13
6:39
Megvan, mikor kapják meg a nyugdíjasok a nyugdíjprémiumot (ATV)
Novemberben kapják kézhez a nyugdíjasok a nyugdíjprémiumot, valamint a nyugdíjkorrekció összegét - erősítette meg az MTI-nek Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyekért is felelős államtitkára.
okt. 13
6:39
Erős széllel tör ránk a front, erre érdemes készülni (Háziállat)
Igazi őszi időre számíthatunk! Olykor eleredhet az eső is, de kellemes változást is tartogat az időjárás.
okt. 13
6:42
Obama tanácsadóját adta ajándékba a Magyar Telekom Habony Árpádéknak (444.hu)
A cég 2009-ben segített lezsírozni egy előadást, ami a segítsége nélkül bajosan jöhetett volna létre.
okt. 13
6:42
Bár elutasították, mégis lesz börtönkórház (HírTV)
Berettyóújfalu lakossága vasárnap leszavazta, ám az önkormányzat mégis zöld utat adott a beruházásnak.
okt. 13
6:45
Rémisztő: földrengés volt Észak-Korea nukleáris telepe közelében (Blikk)
Szöul - Kisebb földrengés volt pénteken Észak-Korea nukleáris kísérleti telepe térségében, de a dél-koreai meteorológiai intézet szerint nem emberi tevékenység idézte elő, és már több ilyen történt azóta, hogy Phenjan szeptember 3-án végrehajtotta hatodik és eddigi legnagyobb kísérleti atomrobbantását.
okt. 13
6:45
Jó hír: nyugdíjprémiumot és a nyugdíjkorrekciót is kapnak az idősek (Blikk)
- Novemberben kapják kézhez a nyugdíjasok a nyugdíjprémiumot, valamint a nyugdíjkorrekció összegét - erősítette meg az MTI-nek Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyekért is felelős államtitkára.
okt. 13
6:48
ByeAlex szerelmes belé? Kitálalt az X-Faktor extrém külsejű versenyzője (Femcafe)
Erdős Viola elárulta, mi van közöttük.
okt. 13
6:57
Zsákutcában a brexitegyezség (HírTV)
Az EU főtárgyalója öt forduló után sem tudott előrelépni a britekkel.
okt. 13
7:00
A pártok beszámolókészítési kötelezettségéről (Adózóna)
Többször kérdezték már olvasóink, hogy egy pártnak milyen könyvelést kell vezetnie és milyen beszámolási kötelezettsége van. Bemutatjuk.
okt. 13
7:00
Marco Rossi vagy Szabics Imre követheti Storckot a szövetségi kapitányi poszton (444.hu)
A Blikk szerint az MLSZ már a német edző utódját keresi.
okt. 13
7:03
Ilyen nincs: már 14 embernek van 6 ujja ebben a családban (Blikk)
Brazíliaváros – Háromezer gyerekből egy születik hat ujjal, de a brazil Da Silva-klánban már 14-an vannak.
okt. 13
7:03
Négy magyar vállalkozás került idén a legjobb technológiai cégek közé (ProfitLine)
Négy magyar vállalkozás került idén a legjobbak közé a Deloitte közép-európai technológiai cégeket összesítő rangsorain, a leggyorsabban növekvő vállalkozások között a Starschema a 24., a Hiflylabs pedig a 44. lett, míg a legdinamikusabb kezdő vállalkozások között a Tresorit az 5. az OptoForce pedig a 9. helyet szerezte meg
okt. 13
7:03
Fidesz-MSZP tévévita: a kerítésre szükség van, amíg tart a migránsválság (ATV)
Kerítésre szükség van, amíg tart a migránsválság - így vélekedett a Fidesz és az MSZP parlamenti frakcióvezetője is az RTL Klub Magyarul Balóval című vitaműsorának csütörtökön késő esti adásában.
okt. 13
7:03
Gyenge hidegfront vonul át felettünk (Háziállat)
Számottevő változást nem okoz időjárásunkban.
okt. 13
7:06
Exkluzív konferenciát ajándékozott a Telekom a Fidesznek - a cég közleményben cáfol (HírTV)
Állítólag az akkori vezérigazgató a társaság antikorrupciós szabályait megkerülve szervezte a rendezvényt. A Telekom szerint alaptalanok az állítások.
okt. 13
7:09
A pénteki sportműsorok és televíziós közvetítések (Sport365)
Remek kínálat!
okt. 13
7:09
Óriásivá dagadt a hollywoodi szexbotrány (ATV)
Egyre dagad a botrány Harvey Weinstein körül. Számos világsztár elítélte már a producert, és kiállt a bántalmazott nők mellett. A Brit Filmakadémia felfüggesztette a filmmogul tagságát, az Amerikai Filmakadémia szombaton tárgyal sorsáról és már az Atlanti-óceán mindkét oldalán nyomozást folytatnak ellene.

Keresés