Az elmúlt hónapokban nagyot raliztak a hazai kispapírok, közülük is kiemelkedik az Altera, amelynek az árfolyama egy hónap alatt duplázódott meg. Eddig látszólag hír nélkül ugrott az árfolyam, tegnap azonban érkezett egy érdekes bejelentés....
"Nem kell színésznőnek, de még nőnek sem lenni ilyesmihez. A visszaélés az visszaélés" – Nyáry Krisztián lépett elő, és mesélte el a fiatalon megtörtént esetét.
Számos cég szenved a képzett munkaerő hiánya miatt a logisztikai ágazatban is, azonban kevesen áldoznak figyelmet, munkát, pénzt a következő generációk képzésére. A Rail Cargo Hungaria mind a szakképzésben, mind a felsőfokú oktatásban távlatos gondolkodással ért el sikereket. Kovács Imrének, a cég igazgatósága elnökének a Debreceni Egyetem a közelm
Érdemes eltolni a nyaralóvásárlást 2018 elejére, az elmúlt évekhez hasonlóan várhatóan most is kissé visszaesnek majd az árak az erős őszi szezon után - áll az Otthontérkép októberi nyaralópiaci elemzésében. Az átlag hirdetési...
Már jövőre érzékelhetőek lesznek az emberek számára a budai egészségügyi fejlesztések - mondta a nemzetgazdasági miniszter egy hétfői sajtótájékoztatón, amelyen elhangzott, hogy a II. kerület 6,8 milliárd forint állami támogatással új szakrendelőt kap. (Szöveg és fotók: MTI)
A Kúria szerint az adóhatósági irat személyes kézbesítésekor az átvétel megtagadása nem csak kifejezett nyilatkozattal valósulhat meg, hanem a kézbesítési körülmények értékelése alapján ráutaló magatartással is.
Az Országgyűlés kedden megszüntette a családi házak kötelező kéményseprő-ipari ellenőrzését, amelyet ezentúl a tulajdonosok megrendelésére, de továbbra is ingyenesen végezhet el a katasztrófavédelem, illetve egyes településeken...
Az Egyesült Államok nyugalomra intette szövetségeseit, miközben fokozódik az észak-iraki olajközpont, Kirkuk körüli feszültség. Az iraki kormányerők hétfőn elfoglalták a várost és a körülötte található olajlétesítmények és másik fontos városból is kiszorították a korábban velük szövetséges kurd erőket.
Bár a nyelvnek vannak olyan formai elemei, amelyekből következtetni lehet az illető mondandójának hitelességére, még sincs olyan módszer, ami teljesen kiszűrné a hazugságokat – állítja Vadász Pál. A szakember hozzátette: a következő hónapokban valószínűleg Magyarországot is elárasztják majd az álhírek.
Lányát prostituáltnak nevezték, családja külföldre menekült a Magyarországon tapasztalható idegengyűlölet elől Bourgla Oszamának, a 25 éve Bicskén élő szír háziorvosnak.
Az MLSZ elnöksége dönt Bernd Storckról: az elbukott vb-selejtezők után távozhat a szövetségi kapitány-sportigazgató, de nagy kérdés, hogy mi (és ki) marad utána.
A Goldman Sachs még az elemzőket szintén kellemesen meglepő, negyedéves gyorsjelentését ma közzétevő Morgan Stanley-t is túlszárnyalta, az elemzői konszenzust messze megverte. A bank részvényeinek árfolyama 1 százalékos pluszba lendült...
Az osztrák kormány kedd délelőtt benyújtotta lemondását Alexander Van der Bellen államfőnek, aki a hagyományoknak megfelelően felkérte Christian Kern kancellár kabinetjét arra, hogy ügyvezetőként lássa el feladatát az új kormány megalakulásáig.
A gyorsított járulékcsökkentés több szempontból is előnyt jelent a foglalkoztatóknak; a bérjárulékok szintje befolyásolja a versenyképességet, másrészt a szociális hozzájárulási adó csökkentésével együtt a százalékos egészségügyi hozzájárulás, továbbá a kifizetők által fizetendő egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekho) is azonos módon mé
20 éve foglakozom tőzsdei kereskedéssel, szinte pont akkor léptem be először a tőzsde akkori épületébe, amikor Dr. Lala piros orrával besétált a Heim Pál Gyermekkórházba. 20 éves tőzsdei tapasztalattal a hátam mögött, meggyőződésem...
Alkotmányos mulasztást állapított meg a Natura 2000 földek értékesítésére és azt követő hasznosítására vonatkozó szabályozással kapcsolatban az Alkotmánybíróság keddi nyilvános ülésen kihirdetett határozatában
Még 38 nap a premierig: ennyit kell már csak várni, hogy végre teljes egészében megtekinthessük a Viszkis-filmet. Addig is vessünk egy pillantást a rendkívül izgamas második előzetesre.
Több ellenzéki ukrán párt és társadalmi szervezet támogatói kezdtek egységes tüntetést kedden a kijevi parlament előtt a politikai reformok folytatásáért
A választási győzelem csak a kezdet volt Sebastian Kurz számára, ha be akarja bizonyítani, hogy nem túl fiatal osztrák kancellárnak. Minden terepen nála sokkal tapasztaltabb szereplőkkel kell szembenéznie.
Kedden két csúcsrangadóval (Cleveland Cavaliers–Boston Celtics, Golden State Warriors–Houston Rockets) útjára indul az NBA 72. idénye, amely más lesz, mint a többi volt. Először is nyolc nappal korábban kezdődik, mint tavaly, a liga vezetői megértették, hogy nem lehet a végtelenségig terhelni az emberi szervezetet, a csapatonként 82 meccses program
Az élelmiszeripar erősítése érdekében fogadta el a kormány a húszpontos élelmiszerbiztonsági akciótervet, az ágazat fejlesztésére pedig 300 milliárd forintot biztosít - mondta Laszlovszky Gábor a Földművelésügyi Minisztérium (FM) főosztályvezetője a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) élelmiszeripari körkép őszi programsorozatának rendezvényén, Budaörsön, kedden
Úgy tűnik Franciaországban hatott a Weinstein-botrány: már készítik is elő azt a törvénytervezetet, amelynek köszönhetően senkinek sem kell többé félnie az utcai zaklatóktól.
A Fidesz arra vár választ a Demokratikus Koalíciótól (DK) és a pártelnöktől, hogy miért pénzelte Gyurcsány Ferenc Czeglédy Csabát, és jutott-e a DK-hoz is a diákoktól ellopott pénzből
Egyre népszerűbbek a vezeték nélküli orvosi eszközök. Az ilyen pacemakerek és beültethető inzulinpumpák használata nem igényel állandó orvosi felügyeletet, és műtéti beavatkozás nélkül is könnyen programozhatók. Éppen ezért éri egyre több támadás ezeket a szerkezeteket.