A vámpírfilm olyan, mint a western. Évszázados hagyományra épít, sajátos rendszert alkot. Minden szabálya merev, kötött, áthágni ezeket egyik rendezőnek sem ajánlatos. A legtöbb figurája, a történet megannyi fordulata, kliséje visszaköszön, mindig ugyanazon mese kerül terítékre. Ebben rejlik a (vonz)ereje is, hogyan lehet az unalomig ismert történe
A nyugellátás mellett munkát végzők közül csak kevesen tudják, hogy egy 2007-ben életbe lépett jogszabály értelmében jogosultak nyugdíjuk kiegészítésére - nyilatkozta Varga Gyuláné adószakértő a Magyar Nemzetnek.
Derrick Watson honolului szövetségi bíró kedden közzétette, hogy ismét felfüggesztette Donald Trump amerikai elnök rendeletét a beutazások átmeneti korlátozásáról. A bíró egy nappal életbe lépése előtt függesztette fel a rendeletet.
Az idén 145 Kárpát-medencei középiskola közel nyolcezer diákja utazik október 23-án legalább egy határ átlépésével ünnepelni - közölte a Rákóczi Szövetség az MTI-vel.
Szerdán folytatódik a nyugodt idő, csapadék továbbra sem várható, de hajnalra, reggelre sokfelé képződhet pára, köd, mely helyenként csak lassan oszlik majd fel a délelőtti órákban. Napközben sokfelé fátyolfelhők szűrhetik a napsütést. Nyugaton, északnyugaton megélénkülhet a délies szél. Hajnalban 4-10, délután 20-26 fok közötti értékeket mérhetünk
A legó fröccsöntött műanyag építőkockás játék az elmúlt évtizedek legnagyobb találmánya volt, már ami a gyerekszobák világát érintette. A végtelen variációban összerakható kreatív csomagokból megszülető járművek, épületek, városok és az azokat benépesítő kis figurák megannyi gyermekkort töltöttek tele egymáshoz jól illeszthető fantázia-építőkockákk
A lakásépítéseket magában foglaló épületépítéseknél 46,8 százalékos volt a növekedés augusztusban. A lakásépítési kedv tehát továbbra is erős, ám a lakopark.ingatlan.com adatai szerint a társasházfejlesztések 14 százalékánál már 1-2 negyedévvel ki kellett tolni az átadási határidőt.
Nagy-Britannia "többdimenziós", egyre gyorsabb ütemben átalakuló és mind nehezebben felderíthető terrorveszéllyel kénytelen szembenézni - mondta kedden a brit elhárítás (MI5) vezetője.
Felfüggesztett szabadságvesztést kért az ügyész perbeszédében a kokadi lepkés gazdára. A vádhatóság szerint az okozott kár már a 14 milliót sem éri el, holott a gazda elleni polgári perben a kár még másfél milliárd forint volt - írta a Magyar Idők.
Tizenöt százalékkal nőtt a három nagy budapesti futóversenyre nevező külföldiek száma, akik több mint hárommilliárd forintot költöttek el a városban, ebből kétmilliárdot a múlt hét végén - tájékoztatta a Világgazdaságot Kocsis...
Kár lenne szépíteni, a bajnoki címvédő Linamar-Békéscsabai RSE rendkívül sima, 3:0-s vereséget szenvedett a női röplabda Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójának első mérkőzésén az olasz Imoco Volley Conegliano ellen. A magyar csapat reményei pillanatok alatt elillantak, a vendégek megsemmisítő különbséggel, 25-4-re nyerték meg az első szettet.
A főügyész közleménye szerint a 88 éves asszony Zsámbokon élt és rendszeres ápolásra szorult. A szomszédban élő családja gondozta, de éjszaka az idős asszony egyedül tartózkodott a házában. A gyanúsítottként elfogott két férfi vendégmunkásként lakott Zsámbokon egy családi házban, ahol október 14-én az esti órákban az egyik férfi a szállásukon pálin
Az elmúlt 25 évben több ezer állat fordult meg az Állatszigeten. Időnként néhányuk történetét szeretném veletek megosztani, mert higgyétek el, mind egyéniségek!
- Magyarország miniszterelnöke és a magyar fociválogatott alapembere is közösségi oldalán búcsúzott el a kedden távozó szövetségi kapitánytól, Bernd Storcktól.
Hatszázmillió dollárral 3,1 milliárd dollárra (812 milliárd forint) csökkent Donald Tump vagyona a Forbes pénzügyi magazin kedden ismertetett összesítése szerint. Az amerikai elnök 92 helyet csúszott vissza a leggazdagabb amerikaiak listáján...
Több százan gyűltek össze kedden a máltai főváros, Valletta központjában, hogy igazságot követeljenek Daphne Caruana Galizia újságírónő meggyilkolásának ügyében - jelentették hírügynökségek.
Tátrai Bernadett szerint a fintech cégek nem az ellenségeik, a digitális megoldások pedig összehangolhatók a fizikai értékesítési csatornákkal. Hogy ez a kombináció működjön, 1. ügyfélértéknek vagy ügyfélélménynek kell keletkeznie, 2. gyorsnak kell lennie és 3. kényelmesnek.
Elkezdődhet a Kalocsa–Paks közötti Duna-híd tervezése, miután a beruházó győztest hirdetett a tervezői pályázaton. Az egy kilométer hosszú hídon kívül több mint húsz kilométernyi közút is épül a beruházás keretében - írta a Magyar Idők.
Egyre növekszik a lakáshitelek futamideje, az év első felében folyósított kölcsönök esetében az átlagos törlesztési időszak meghaladta a tizenöt évet. A statisztikai hivatal összegzése szerint kitart a hitelek bővülése, miközben tovább apadt a problémás szerződések száma. Az év első felében kétharmaddal több igénylő kapta meg a családi otthonteremt
Lipcse - A labdarúgó-Bajnokok Ligája csoportkörének 3. fordulójában végre örülhettek a magyar játékosok, Gulácsi Péter és Sallai Roland. Szomorkodhatott viszont a kitömött Maribor és a hazai pályán botló címvédő.
Egyre zsugorodik az országban a fűszerpaprika termőterülete. Míg a 2000-es évek elején még hatezer hektáron foglalkoztak a növény termesztésével a gazdálkodók, ma már alig kétezer hektáron terem fűszerpaprika. Kalocsán eközben jelentős fejlesztést adtak át kedden. A hazai piac mintegy negyven százalékát lefedő társaság fejlesztésével hatékonyabb le
A munkavállalók 69 százaléka a munkáltatójára vár, hogy segítse az öngondoskodás megkezdésében. Az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének (ÖPOSZ) kutatása szerint a megkérdezettek negyede úgy véli a foglalkoztatónak feladata, hogy ösztönözze a nyugdíjra történő takarékoskodást, 19% pedig egyenesen kötelezővé tenné a munkáltatói hozzájárulást. Az
Mutatjuk, meddig tart a mostani meleg, ami igazi luxusnak számít októberben. Gaál Áron, az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelző osztályának vezetője szerint közvetetten Magyarország időjárására is hatással van Ophelia, az Európát elérő hurrikán. A mérsékeltövi ciklonná szelídült hurrikánnak köszönhető meleg őszi időjárás várhatóan a hét végé