A Hungarikum Bizottságnak jövőre az újabb értékek feltárása mellett egyre nagyobb hangsúlyt kell helyeznie a hungarikumok médiamegjelenítésére, elsősorban a közszolgálati médiában - mondta Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Hungarikum Bizottság tagja a Hungarikumok Klubjának idei harmadik rendezvényén Budapesten.
Valódi esély van a Földközi-tenger középső térségében húzódó migrációs útvonal lezárására, az uniós tagállamok vezetői megállapodtak, hogy fokozzák az olasz hatóságoknak és az észak-afrikai országoknak nyújtott támogatásukat - közölte Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke a csütörtökön kezdődött brüsszeli uniós csúcstalálkozó első munkaülését követ
Úgy tűnt, ma nem lesz rekorddöntés Amerikában: a vezető amerikai indexek egészen a kereskedés utolsó órájáig esést mutattak, a hajrában azonban jól teljesítettek. A Dow Jones Index és az S&P 500 stagnált, míg a Nasdaq kicsit esett....
A Médiatanács vezetője, aki gyakorlatilag nem áll szóba a sajtóval, most kénytelen volt válaszolni, és elárulta, miért hagyják, hogy Mészáros Lőrinc és Andy Vajna bekebelezze a magyar médiapiacot.
A nyilvántartott álláskeresők száma 4,8 százalékkal csökkent Magyarországon egy év alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában a szeptemberi zárónapon 268 400 álláskereső szerepelt, közel 14 ezerrel kevesebb, mint egy éve.
Felháborodást keltett a szerb közvéleményben, hogy hamarosan a belgrádi katonai akadémián fog tanítani Vladimir Lazarevic egykori szerb tábornok, akit korábban a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) háborús bűnök miatt hosszú börtönbüntetésre ítélt, így a sajtóban ismertetett vélemények szerint nem lehetne példamutató tanárként a fiatalok elé állítani
A két évvel ezelőtti szinthez képest csökkent a magyarok elfogadottsága és megbecsültsége a román társadalomban - derült ki a romániai Elie Wiesel Országos Holokausztkutató Intézet által rendelt közvélemény-kutatásból, amelynek eredményeit csütörtökön tették közzé
Megtagadta a Vágó Gábor volt LMP-s országgyűlési képviselő által benyújtott népszavazási kérdések hitelesítését csütörtökön a Nemzeti Választási Bizottság (NVB)
Elindult a magyar alma fogyasztását és vásárlását ösztönző országos promóciós kampány - jelentette be a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Orbán is ott van az EU-csúcson, amin a migrációs témákat már meg is beszélték. De a tanácsi következtetésekben nyoma sincs az ún. Soros-tervnek. Miről beszél a kormány?
Kormányra kerülése esetén a Lehet Más a Politika (LMP) tudásalapú társadalmat fog építeni, szemben Orbán Viktorral, aki munkaalapú társadalmat épít - hangoztatta az ellenzéki párt miniszterelnök-jelöltje csütörtökön Sopronban, sajtótájékoztatón
Jót tesz a hosszú hétvége a belföldi turizmusnak, közel 40 százalékkal többen foglaltak szállást az átlagosnál, Eger, Budapest és Gyula vendégforgalma lesz a legnagyobb a következő napokban - közölte a Szallas.hu legfrissebb adatai alapján.
Megérkezett a szezon első komolyabb havazása Grúziába. A Kaukázusban helyenként fél méter friss hó esett. Egyes források szerint utoljára öt éve esett október közepén ennyi hó.
Télen szinte elkerülhetetlen a hűlés, köhögés. Csak a nagyon erős immunrendszerrel rendelkező emberek úszhatják meg a megfázást, meghűlést. Ha már leterített a betegség, és elkezdtünk köhögni, alkalmazzuk ezt a természetes módszert!
Több ezer egészségügyi dolgozó tüntetett csütörtökön Romániában, egyebek mellett a bérezési törvény és a társadalombiztosítási rendszer tervezett reformja ellen.
Andrej Babis, a hétvégi cseh képviselőházi választások esélyesének tartott ANO mozgalom elnöke a csütörtöki televíziós vitában elutasította az európai integráció elmélyítését és az euró bevezetését Csehországban
Magyarország ígéretet kapott, hogy addig nem vezetnek be semmilyen változtatást Ukrajnában a magyar kisebbség oktatásában, amíg nem születik meg az Európa Tanács Velencei Bizottságának állásfoglalása – közölte Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Lilija Hrinevics ukrán oktatási miniszterrel és Pavlo Klimkin külügyminiszterrel csütörtökön Kijevben folytatott tárgyalásai után
Javította az OTP Bank forintbetéti besorolásait a Moody's Investors Service, elsősorban a pénzintézet eszközminőségének és nyereségességének javulásával, valamint a megfelelő tőkehelyzettel és a jó finanszírozási profillal indokolva a döntést.