Egyre több vállalatnak van igénye többre annál, mint amit a napi autóbérlés nyújt, miközben nem akarja autóvásárlással, fenntartással lekötni az erőforrásait. Nekik tökéletes választás a rövid távú bérlet, amely a magyar cégek...
A kormány több mint 17 milliárd forintért vette meg a Hungexpót tulajdonló Expo Park Kft.-t, de a kőbányai pavilonokat 2035-ig nem is használhatja az állam.
A lengyelországi abortusztörvény esetleges szigorítása ellen tiltakozó tavalyi kormányellenes menetek nem spontán módon szerveződtek, kezdeményezőik mintegy 72 millió forintnak megfelelő összeget kaptak külföldről, mindenekelőtt a Soros György amerikai milliárdos támogatta alapítványoktól - jelentette a keddi lengyel sajtó
Három és fél évtizeddel ezelőtt óriási régészeti szenzációt jelentett, hogy sikerült hullámsírjából kiemelni az angol történelem talán legismertebb uralkodójának, az igen sokak által csak afféle „nőfalónak” tartott VIII. Henrik hajdani zászlóshajójának, a Mary Rose-nak a maradványait, amelyet azóta is a délkelet-angliai Portsmouth múzeumában őrizne
Hagyományosan az Építészet Világnapja nyitóeseménye volt az "Év háza" pályázat ünnepélyes díjátadója, ahol a fődíjat idén Dénes György építész vehette át a tervei alapján Balatonhenyén felújított lakóépületért. A fődíj...
A híres tévés Őcsényről írt posztot. „Nem lehet, hogy ennyire kiszolgáltassuk magunkat annak, amit próbálnak velünk elhitetni a hatalomért folyó harcban!”
Több katalán város szállodáiból is „utcára tették” a spanyol rendőröket és csendőröket az erőszakba torkollt vasárnapi függetlenségi népszavazás miatt – írta kedden több spanyol napilap.
Összesen 11 külföldi utast vittek abban a két német rendszámú autóban, amit ellenőrzésre megállítottak a járőrök Debrecen külterületén, a Diószegi úton hétfő éjjel.
A B12-vitamin egy vízben oldódó, színtelen és szagtalan vitamin, amely nélkülözhetetlen a szervezet számára. Kémiai elnevezése, a cyanocobalamin onnan származik, hogy központi helyen cianidot és kobaltiont tartalmaz.
Író-olvasó találkozó, könyvbemutató-, -vásár és -csere, kiállítás, valamint több "könyves" kerekasztal-beszélgetés szerepel a Magyar Könyvkiadók Napja szerdai programján, melyet első ízben rendez meg a Szegedi Tudományegyetem bölcsészkara - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
Vasárnap népszavazást tartottak arról, hogy Katalónia különváljon-e Spanyolországtól és önálló állammá alakuljon-e. A spanyol állam a népszavazást törvényellenesnek minősítette, a rendőrségi összecsapásokban 800 ember sérült meg. A népszavazás eredménye pedig az lett, hogy a katalánok szeretnének függetlenedni.
Az utóbbi hetekben már úgy tűnt, hogy megállíthatatlanul esik a rövid magyar állampapírok aukciós hozama, aztán kedden ismét emelkedett, amire június óta nem volt példa. Persze még így sem panaszkodhatunk a mínusz 0,05 százalékos értékre....
Az egykori magyarországi szocialista vezető a szóbeszéd szerint három és hatéves kora között élt Kapoly egyik zsúptetős vályogházában, amit mára sorsára hagytak.
Fontos változás következett be az egyik legnagyobb hazai tőzsdei cég, a Richter Gedeon irányításában. Magyarországon eddig kevésbé ismert, ám az angolszász üzleti életben jól bevett megoldáshoz nyúlt a hazai gyógyszeripari óriás....
Lassan már nem lesz olyan tétel, melyet ne kellett volna módosítani az eredetiekhez képest. Most a Császár-Komjádi uszoda felújítására megkötött szerződést kellett ismét módosítani.
Az egész fejlett világnak és Magyarországnak is szembe kell néznie a fenntarthatatlan nyugdíjrendszerek sürgető reformjával a következő egy-két évtizedben – írja a Magyar Nemzet.
Kacérkodtak már korábban is a gondolattal, de csak a második generációs Leaf-ből készül el a Nismo tuningos kivitel. Vajon raknak bele rendes motort is?
Továbbra is kedvezően ítélik meg a hazai cégek a gazdasági kilátásokat, a beszerzésimenedzser-index szeptemberben is erős pozitív tartományban maradt. A hazai mérés alátámasztja a legújabb uniós kutatást, amelynek alapján a teljes Európai Unióban a hazai gazdasági szereplők vélekednek a legpozitívabban helyzetükről. A legutóbbi felmérésnél újabb re
Több katalán város szállodáiból is "utcára tették" a spanyol rendőröket és csendőröket az erőszakba torkollt vasárnapi függetlenségi népszavazás miatt - írta kedden több spanyol napilap.
Három évvel ezelőttig Olaszországban élt és olasz felesége volt annak a férfinak, akit vasárnap a dél-franciaországi Marseille főpályaudvarán lelőttek, miután késsel megölt két fiatal nőt – jelentette az olasz sajtó kedden.
Az ABB Kft. immár harmadik egymás követő évben hirdeti meg műszaki egyetemi és főiskolai női hallgatók számára az „ABB mentorprogram női hallgatóknak” elnevezésű programját. A pályázatra 2017. október 5. és november 12. között lehet jelentkezni - írják sajtóközleményükben.
Hogy informatikai területen szakemberhiány van, az manapság szinte axióma. Ennek a hiánynak a pótlására különböző többé és kevésbé életképes kísérletek zajlanak. A lemaradást azonban, különösen a szükségletek exponenciális növekedésének fényében nem könnyű pótolni. A digitalizáció ma már szinte minden munkahelyet, munkakört érint, így az informatikai ismeretekre azoknak is szüksége van, akikből…
Több katalán város szállodáiból is "utcára tették" a spanyol rendőröket és csendőröket az erőszakba torkollt vasárnapi függetlenségi népszavazás miatt - írta kedden több spanyol napilap
Budapest második legnagyobb bevásárlóközpontját, a Symmetry Arena Ingatlankezelő Kft. tulajdonában álló Aréna Plázát 275 millió euróért (85 milliárd forintét) vásárolta meg a dél-afrikai NEPI Rockcastle vállalat - közölte kedden az eladó nemzetközi ingatlan-tanácsadója, a CBRE Magyarország.