Több tízezer gyermek betegszik meg bárányhimlő-fertőzésben évente. Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke szerint orvosi és anyagi szempontból is érdemes beoltatni a gyermeket.
A Közép-Európai Egyetem (CEU) megállapodást kötött a New York-i Bard College-dzsal, hogy oktatási tevékenységet folytathasson New York államban. Közleményükben azt írták: az elmúlt hónapokban tárgyalások folytak New York állam...
Szél Bernadett szerint nem a médián keresztül kellene üzengetni egymásnak, hanem személyesen. Azt gondolja, csak nyilvánosságot szeretne az Új Pólus, nem pedig valódi megállapodást.
A jövő év elején hétből öt irodáját bezárja az EBRD Oroszországban, mindössze 80 alkalmazottat hagyva Moszkvában és Szentpéterváron - írja a Reuters. Az EBRD orosz képviselője sajnálja, hogy "Oroszország elveszett" az európai intézmény...
Háború idején elvész az ártatlanság – mondja Colin Farrell, a Csábítás című film főszereplője. – Minden emberből előhozható a benne szunnyadó állat még akkor is, ha nem a frontvonalon harcol. A bennünk rejlő rémületes fenevad megidézése időtlen téma.”
Érthetetlennek nevezte Tarlós István az InfoRádiónak adott interjújában a harmadik kerület döntését, amely szerint: az önkormányzat nem ad tulajdonosi hozzájárulást a római parti mobilgáthoz.
A tilos jelzéssel mit sem törődve, sorban haladnak át a kocsik egy soproni vasúti átjárón. A balesetveszélyes helyzetet az egyik várakozó autó kamerája örökítette meg.
Azt követően, hogy az Amazon úgy döntött, hogy drasztikusan csökkenti bizonyos termékek árát az általa felvásárolt Whole Foods bioélelmiszer-láncban, 33%-kal nőtt az újonnan betérő vásárlókból származó bevétele az üzletláncnak az első héten az amerikai Thasos Group kutatóintézet szerint.
Szinte megállíthatatlannak tűnnek a tőzsdék, tegnap a tengerentúlon újabb rekordok születtek, míg a határidős részvényindexek alapján Európában is emelkedéssel indulhat a nap.Nem lehet megállítani a tőzsdéket 2017.10.04 08:03A Las...
Az utóbbi napok botladozása után szerda reggel sem tud erősödni a forint az euróval szemben, 312 körül indul a kereskedés. Közben az euró már próbál kicsit magához térni, és visszakapaszkodni a dollárral szemben. Ma este megszólal...
Babos Tímea a cseh Andrea Hlavackovával az oldalán megnyerte első mérkőzését, ezzel párosban bejutott a negyeddöntőbe a pekingi keménypályás tenisztorna női versenyében.
Warren Buffett nemrég megnyert egy fogadást egy hedge fundossal, akivel arra fogadott, hogy az S&P 500 túl fogja teljesíteni tíz év alatt kezelt alapok egy szortírozott kosarát, most viszont újabb kihívója akadt. Kedden a CNBC műsorán...
A szilva zamatossá, a dió pedig ropogóssá teszi a tésztát, így a hozzávalók szokatlan párosításával egy tökéletes házi süteményt varázsolhatunk az asztalra.
Nem vettek figyelembe egy úgynevezett kompenzációt a társadalombiztosítási szervek a terhességi gyermekágyi segély megállapításánál. Az ügy a munkaügyi bíróságon, majd a Kúrián kötött ki.
A Tescóhoz hasonlóan az Auchannál is sztrájk jöhet, ha nem a megfelelő ütemben haladnak a bértárgyalások, tudta meg a Világgazdaság. Az Auchan képviselői és a szakszervezetek múlt hét pénteken ültek először tárgyalóasztalhoz...
Egy amerikai szövetkezeti hitelintézet már dolgozik azon, hogy az Amazon hanggal irányítható asszisztense bankolásra is használható legyen. Hasonló témákról is szó lesz november 16-ai Banking Technology konferenciánkon. Ne maradjon le...
Megviselte a diákokat annak a hetedikes lánynak a tette, aki a hétfői első óra előtt zuhant ki egy budai gimnázium harmadik emeletéről, közel 20 méter magasból.
A Tescóhoz hasonlóan az Auchannál is sztrájk jöhet, ha nem a megfelelő ütemben haladnak a bértárgyalások, tudta meg a Világgazdaság. Az Auchan képviselői és a szakszervezetek múlt hét pénteken ültek először tárgyalóasztalhoz...
Augusztusban a kiskereskedelmi forgalom volumene 4,6%-kal haladta meg az egy évvel korábbit, vagyis folytatódott a lakosság vásárlási kedvének (és lehetőségének) egyenletes emelkedése. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi...
Öt reális esélyes maradt a Fed elnöki székére Janet Yellen mandátumának lejárta után - tudta meg a Bloomberg. Állítólag a szűkített listát már Donald Trump elé terjesztették tanácsadói, innentől csak az elnökön múlik, kit választ....
A Budapesti Értéktőzsdének 2017. szeptember végétől Máté-Tóth István személyében új vezérigazgató-helyettese van. A szakember a kereskedésért és üzletfejlesztésért felelős vezetői pozíciót tölti be.
Az európai bankok nincsenek megfelelően felkészülve a Breixtre és elveszthetik a City of Londonhoz való hozzáférésüket, ha nem kérnek működési jogosítványt a Bank of Englandtől - figyelmeztetett a brit jegybank. A Bank of England arra...
A Momentum fővárosi oszlopokat festett le, az elszámoltatásról szeretnének beszélni. Közben Veszprémben ismét eltávolították az este felírt mondatokat, majd Simicska fia újrafestette azokat.