2017. november 9. csütörtök

nov. 9
13:30
Tipp: Tutista kombi a válogatott meccsekre (Agroinform)
Tippmesterünk a román-török, a horvát-görög és a magyar válogatott meccséből gyúrt össze egy kombit.
nov. 9
13:30
A személyestől az univerzálisig (autopro)
A Szellemkócsagokban misztikus, ugyanakkor barátságos tájak jelennek meg, „a legelőt a bíbicek furcsa űrhangja varázsolja földöntúlivá”, „az utolsó kék vércse szelleme szitál”, és a természet cselekedetei gyakran válnak az isteni csoda látható nyomává.
nov. 9
13:30
Ezzel a színnel dekorálj télre, hogy "felmelegítsd" az otthonod (Femcafe)
Mutatjuk, hogyan tudod becsempészni ezt a színt a lakás egyes részeibe.
nov. 9
13:31
Jövő év végére 3 százalék fölé gyorsulhat az infláció (Menedzsment Fórum)
A sportszerek, játékok, valamint az egészségügyi szolgáltatások is hozzájárultak ahhoz, hogy az infláció és a maginfláció is lassuljon októberben. Az idén 2,3 százalék körüli éves átlagos infláció várható, gyorsulásra jövő májusig nem lehet számítani, 2018 decemberében azonban már 3 százalék fölé kerülhet az árindex.
nov. 9
13:33
Az élet csodája: videón a budapesti kiselefánt megszületése (Blikk)
Szerda hajnalban született meg a Fővárosi Állat- és Növénykertben Angele és Assam kicsinye.
nov. 9
13:36
Emléktáblát avattak Kertész Imre egykori otthonánál (Kripto Akadémia)
A Nobel-díjas magyar író 88 éve született.
nov. 9
13:36
Felgyorsult az európai gazdaság növekedése (ProfitLine)
Az öt évig tartó mérsékelt fellendülést követően az európai gazdaság növekedése felgyorsult, több az új munkahely, növekszik a beruházási kedv és erősödik az államháztartás - közölte Pierre Moscovici, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi biztosa csütörtökön Brüsszelben, amikor a bizottság őszi gazdasági előrejelzését ismertette.
nov. 9
13:36
Idén 3,7, jövőre 3,6 százalékos növekedésre számít Magyarországon az Európai Bizottság (AQUA)
Idén 3,7 százalékos, jövőre 3,6 százalékos, 2019-ben pedig 3,1 százalékos gazdasági növekedésre számít Magyarországon az Európai Bizottság, amely csütörtökön tette közzé esedékes őszi gazdasági előrejelzését mind az EU egészére, mind az egyes tagállamokra nézve.
nov. 9
13:36
Gyász - Baleset miatt hunyt el a gyönyörű Bond-lány (Femcafe)
Rengetegen siratják.
nov. 9
13:42
Felépülhet hazánkban a világhírű magyar pavilon (Infostart)
Csütörtökön indul a Héttorony Fesztivál, amely építészeti kiállítások és előadások mellett világ- és népzenei programokkal tölti meg a Makovecz Imre által tervezett tereket. A programsorozat 11 helyszínen várja az érdeklődőket határon innen és túl. A rendezvény november 20-án, Makovecz Imre születésnapján Dresch Mihály különleges ünnepi koncertjéve
nov. 9
13:42
Változik a megújuló energia támogatási rendszer (Portfolio)
Kibővült és számos ponton módosult a megújuló energiaforrásból előállított villamos energia támogatására szolgáló Metár rendszer, miután újabb jogszabályváltozások jelentek meg a Magyar Közlönyben. A Magyar Energetikai...
nov. 9
13:42
Az okosotthonok lelkét alkotja újra a magyar startup (AQUA)
Egy magyar startup fejlesztése hozhat áttörést az okosotthonok elterjedése területén. A Chameleon Smart Home meglévő és később kifejlesztendő, különböző gyártók által készített megoldásokat képes egységes rendszerben kezelni. Ez a rugalmasság akár negyvenszázalékos megtakarítást is hozhat a megrendelőknek, akik lehetnek magánfelhasználók, de társas
nov. 9
13:42
Most vegyenek Schillinget, most akciós! (autopro)
Egyet fizet, kettőt kap (AKTION 1+1 GRATIS) felütéssel próbálnak közönséget toborozni a szabad művészi előadásmódjáról hírhedt, krétakörös színházi rendező legújabb alkotásának az ausztriai St. Pöltenben. Olyan nézőcsalogató meghatározással illeti a toborzó köremail a rendezőt, mint „az államellenes tevékenység potenciális ragadozója”, mely titulu
nov. 9
13:42
Csökkent az E.ON bevétele (NRGreport)
A működésből származó eredmény is szerényebb lett a tavalyinál.
nov. 9
13:44
Nem kell félni, hogy bármikor felfüggeszthetik az EU-pályázatokat (Portfolio)
A legfrissebb Közlönyben megjelent egy kormányrendelet, amely több ponton is módosítja az uniós pályázatokra vonatkozó egyik legfontosabb rendeletet és ezek között vannak olyanok, amelyek a pályázók széles körét érintik. A változások...
nov. 9
13:45
Idén 3,7, jövőre 3,6 százalékos növekedésre számít Magyarországon az Európai Bizottság (Menedzsment Fórum)
Idén 3,7 százalékos, jövőre 3,6 százalékos, 2019-ben pedig 3,1 százalékos gazdasági növekedésre számít Magyarországon az Európai Bizottság, amely csütörtökön tette közzé esedékes őszi gazdasági előrejelzését mind az EU egészére, mind az egyes tagállamokra nézve.
nov. 9
13:45
"Rohad" a Várkert Bazár - Vizsgálatot követel a Dk (Grill Receptek)
nov. 9
13:47
Letarolná az elektromosautó-piacot az Opel (Menedzsment Fórum)
A tervek szerint a vállalat nyereséges és globális játékossá alakul át. Azt ígérik, hogy ettől még üzembezárások, elbocsátások nem lesznek.
nov. 9
13:51
Több mint 2000 milliárd hiányzik a horvátok botránycégéből (Privátbankár)
Hatalmas adósság halmozódott fel az Agrokornál
nov. 9
13:54
Elkezdődött a jövő évi bértárgyalás a Tescónál (ATV)
A Tesco és a vállalatnál működő szakszervezetek, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) és a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) megkezdték a jövő évi béremelésről szóló tárgyalásokat - olvasható a vállalat és a munkavállalói érdekképviseletek közös közleményében, amit csütörtökön juttattak el az MTI-nek.
nov. 9
13:54
Nagy dobásra készül az Uber és a NASA (ATV)
Repülő taxi tesztelését kezdi el 2020-ban Los Angelesben, a texasi Dallas-Fort Worth környékén és az egyesült arab emírségekbeli Dubajban az Uber, amely az amerikai űrkutatási hivatallal (NASA) együttműködve akarja kiépíteni új szolgáltatását - jelentette be szerdán a taxiscég vezető termékmenedzsere.
nov. 9
13:57
Pártok visszafizetési kötelezettsége - Emelnék a támogatási limitet (Alternatív Energia)
Olyan módosítást is megszavaztak, amely szerint a követelés bármely vezető tisztségviselőtől is behajtható.
nov. 9
14:00
Innovatív vezetőket keres az EY (HR Portál)
Új, digitális megoldások és újszerű vezetői attitűd szükségesek ahhoz, hogy a magyar vállalatok a kemény konkurenciaharcban a nemzetközi porondon is megállják a helyüket. Ezekkel a megoldásokkal és korszerű vezetői módszerrel tudtak az elmúlt években üstökösszerű pályát befutni a fintech cégek is: csak Európában az utóbbi hét évben nyolc milliárd d
nov. 9
14:00
Olyan gyors, mint egy Porsche 911 GT2 (Autónavigátor)
Külsejét tekintve akár egy szériakivitel is lehetne a Mercedes-AMG C 63 S kombi, a karosszéria alatt viszont komoly változtatásokat művelt
nov. 9
14:00
Ganxsta Zolee vallomása: "Az alkoholizálással sincsenek problémáim" (Femcafe)
Egy forgatáson itta le magát.
nov. 9
14:03
Az Európai Oknyomozó Újságírói Hálózat társalapítója tart előadást az ELTE BTK-n (Kreatív Online)
Luuk Sengerst november 15-én lehet meghallgatni.
nov. 9
14:06
670 millió forintot csalt el egy munkaerő-közvetítő céghálózat (ProfitLine)
Egy munkaerő-közvetítő céghálózat nem fizette be a közterheket több száz dolgozó után és ezzel 670 millió forintos kárt okoztak az állami költségvetésnek. A bűnszervezetben működő társaságok többsége tatabányai székhelyű - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága csütörtökön az MTI-t.
nov. 9
14:06
A hiánypótló tőzsdei könyv (Portfolio)
Egy hiánypótló tőzsdei könyv, mely a grafikonelemzést, a kereskedési stratégiákat a tőzsdepszichológiával ötvözi. Több ezer árfolyam-, illetve technikai elemzéssel kapcsolatos könyv érhető el, javarészt angol nyelven. A kereskedés...
nov. 9
14:06
Lovasi András döbbenetes vallomása (ATV)
Új évaddal jelentkezik a Krizshow, amelynek házigazdája, Krizsó Szilvia olyan ismert és elismert hírességeket lát vendégül, akik őszintén vallanak magánéletükről és munkájukról egyaránt. A rendhagyó színházi talkshow ma esti vendége Lovasi András. Csütörtök este, 21:40-től az ATV.
nov. 9
14:06
Ez a plus size modell reprodukálta a Victoria´s Secret katalógusát! (Glamour)
Bebizonyította, hogy a teltkarcsú nő is ugyanolyan szexi!
nov. 9
14:06
Ebben a szakmában hamarosan nagyon megemelkednek a fizetések (Femcafe)
Már nem az informatikusok és a mérnökök állnak a munkaerőpiaci ranglista elején.
nov. 9
14:08
Wow! Victoria Beckham közös kollekciót készít a Reebokkal! (Glamour)
A divatikon első sportos szettje!
nov. 9
14:09
Több mint 100 ügy a német koalíciós egyeztetéseken (Gondola)
Száznál is több ügyet kell még megtárgyalni Németországban a CDU/CSU jobbközép pártszövetség, a liberálisok (FDP) és a Zöldek első közös kormányának megalakításáról zajló egyeztetéseken egy csütörtökön kiszivárgott dokumentum szerint
nov. 9
14:10
A hét kreatívja: a magyar fotós, aki leleplezi barátai igazi arcát (Glamour)
És mindezt a londoni undergroundban.
nov. 9
14:11
Csupa szín, csupa legenda! (Gondola)
Hogyan fog működni a 2018-ban elindítani tervezett országos jégkármegelőző rendszer?
nov. 9
14:12
Ismerjük meg egymást egy sör mellett (HR Portál)
Rendhagyó állásbörzét tartott a Dreher Sörgyárak: az esti eseményre beáramló több száz érdeklődő, elsősorban végzős egyetemista, pályakezdő fiatal, az egyik legnépszerűbb budapesti romkocsmában ismerkedhetett meg a vállalat munkatársaival, vezetőivel. Emellett számos előadás, illetve érdekes program várta őket, amelyek bepillantást nyújtottak a sör
nov. 9
14:12
Hihetetlen újítás: forradalmi taktikával a pályán a görögök! (Sport365)
Nagyon kíváncsian várjuk az esti találkozót.
nov. 9
14:12
Ha csak egyetlen kérdést tehetne fel Farkas Flóriánnak, mi lenne az? (444.hu)
A helyes megfejtés...
nov. 9
14:12
Hárman vezették rá a labdát a kapura, nem állt előttük se kapus, se védő, mi lett a vége? (444.hu)
Fényesen rácáfoltak azokra, akik szerint a litván foci nem elég szórakoztató.
nov. 9
14:12
Panaszkodik az ukrán politikus a magyar diplomáciai sikerre (USAracing)
Magyarország elérte, hogy a Keleti Partnerség november 24-én esedékes brüsszeli csúcstalálkozójának nyilatkozattervezetébe foglaljanak bele egy olyan szövegrészt, amely szerint a partnerországok nem szűkíthetik a nemzeti kisebbségek jogait az oktatás területén – közölte Ivanna Klimpus-Cincadze európai integrációért felelős ukrán miniszterelnök-hely
nov. 9
14:18
Megéri a karácsonyt a Brexit-kormány? (Infostart)
Hatalmas nyomás alá került a brit konzervatív kormány, miután rövid időn belül egy második miniszter is lemondott. A nemzetközi fejlesztési és segélyezési tárca vezetője azért távozott, mert izraeli nyaralásán több találkozót is tartott kormányilletékesekkel, de úgy, hogy saját kabinetjének nem számolt be erről.
nov. 9
14:18
Meghosszabbítják az 1-es villamos vonalát (Grill Receptek)
Arra számítanak, hogy így csökken majd a környék autóforgalma, zajterhelése, javul a levegőminőség.
nov. 9
14:18
Izgalmas vizuális hatás Kormos Zsófi mai szettjében! (Glamour)
A kabátot pedig ő varrta kézzel
nov. 9
14:21
Ebben tudott Trump Roosevelt nyomába lépni (Menedzsment Fórum)
Trump elnök egy éves ténykedését sokan elvesztegetett időnek tartják, miután a választási ígéretei közül eddig semmit sem tudott megvalósítani.
nov. 9
14:24
Hétfőn érkezik az időjárási fordulat - hó, viharos szél (Háziállat)
A hétvégén borongós, őszi időre van kilátás, azonban a jövő hét elején gyökeresen megváltozik az idő - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat.
nov. 9
14:24
Nem füstöl többet a Vatikán (ATV)
Ferenc pápa betiltotta a cigaretta árusítását a Vatikánban, a tilalom a jövő évtől lép életbe.
nov. 9
14:24
Szigorítottak a kampánytámogatási törvényjavaslaton (HírTV)
A támogatást azoknak a pártoknak kellene visszafizetniük, amelyek nem érik el az egy százalékot.
nov. 9
14:27
Pornómagazinból készített páncélt viselt, miközben meg akarta késelni szomszédját egy férfi (Blikk)
USA - Egy férfi pornó magazinokból készített magának testpáncélt, majd meg akarta késelni a szomszédját.
nov. 9
14:30
Eldőlt az 1-es villamos sorsa (Infostart)
A budapesti villamoshálózat fejlesztése keretében az Etele térig meghosszabbítják az 1-es villamos vonalát - tájékoztatta a fővárosi önkormányzat kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-t.
nov. 9
14:30
Rasszista támadás Prágában - Futballszurkolók őrizetben (Alternatív Energia)
A villamoson senki sem volt hajlandó segítséget nyújtani az afrikai férfinak.

Keresés