2017. november 9. csütörtök

nov. 9
3:36
Olajat talált a MOL-partner Pakisztánban (NRGreport)
Enyhe pozitív hatással lehet a MOL kereskedésére is az a hír, hogy a Makori East-06-os kútnál a Pakistan Oilfields olajat és gázt talált.
nov. 9
3:40
A kreatívitást díjazta a Siemens (NRGreport)
Három dimenzióban érzékelő toll és elektromos motorcsónak is szerepel a legígéretesebb pályázatok között.
nov. 9
3:42
Nem érdeklik a kritikusok: méregdrága, de csak ezt hajlandó elfogadni Luxus Babett (Blikk)
A Feleségek luxuskivitelben Köllő Babettje (38) nem titkolja, hogy rajong a méregdrága bundákért. Sok kritika éri, többek között a műsor másik szereplője, Smaltig Dalma részéről is.
nov. 9
4:12
Milyen lesz várhatóan az OTP pénteki jelentése? (ProfitLine)
Ismét erős negyedéves eredményről számolhat be az OTP, a bank harmadik negyedéves gyorsjelentése november 10-én hajnalban jelenik meg.
nov. 9
4:15
Gáspár Evelin panaszt tett a NAV ellen (Blikk)
Panasszal élt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói ellen Gáspár Győző (43) lánya, Evelin (23), akit már az ügyészség is kihallgatott.
nov. 9
4:15
Volt barátjának küldött egy képet a Dunáról, azóta nem látták - Nővére szerint elkábíthatták Angélát (Blikk)
Volt barátjának küldött egy telefonos képet a Dunáról, azóta pedig senki nem hallott Kovács Angéla (32) felől. A képhez egy rövid, ám ijesztő szöveget csatolt: „Úszom egyet”.
nov. 9
4:19
Összetörték Rubint Réka autóját, többmilliós a kár (Blikk)
Csúnyán összetörték Rubint Réka (39) autóját, ám a fitneszlady így is hálát ad a sorsnak, hogy nem indult el előbb az edzőteremből.
nov. 9
4:19
Mindenki szerette, a gyerekek kedvence volt - Vonatsínre ült, így várta a halált a nyírségi tanár (Blikk)
A gyerekek kedvence, iskolája egyik legnépszerűbb pedagógusa volt, mégis érthetetlenül kegyetlen módon dobta el magától az életet: a férfi hétfőn megvárta, hogy besötétedjen, majd a település határába sétált.
nov. 9
4:23
"Nagy árat fizettem érte" - mindent elveszített exbarátnője Pumped Gabo miatt (Blikk)
Sebestyén Ági (31) teljesen leszámolt egykori szerelmével, Pumped Gabóval, többé hallani sem akar róla.
nov. 9
4:36
Már a DIGI kínálatában is elérhető az RTL Spike (ProfitLine)
Az RTL Spike műsorával bővítette digitális kábeltelevíziós és műholdas szolgáltatásainak kínálatát a DIGI. Ennek köszönhetően további, csaknem 400 ezer háztartásban láthatják a nézők a Viacom fiatal felnőtteknek szóló, közkedvelt és premier tévésorozatokat, illetve izgalmas mozifilmeket bemutató tévécsatornáját, amely immár a hazai televíziós műsor
nov. 9
5:06
Kézikönyv a banánszektorban dolgozók számára (ProfitLine)
Egy praktikus kézikönyv teheti a banánszektorban dolgozók életét biztonságosabbá – azokét, akik számunkra a világ legnagyobb mennyiségben és értékben exportált gyümölcsét biztosítják.
nov. 9
5:06
Felülmúlta a várakozásokat a Telekom (vg.hu)
Látványos eredményjavulásról számolt be a Magyar Telekom tegnap piaczárás után, a fontosabb eredménysorokon két számjegyű növekedést ért el, magasabb osztalékra azonban ne számítsanak a részvényesek.
nov. 9
5:08
Jól teljesítenek a legnagyobb mobilgyártók (vg.hu)
A harmadik negyedévben több mint 373 millió okostelefont adtak el világszerte, a Samsung megőrizte vezető pozícióját, a Huawei pedig még közelebb került az Apple-höz.
nov. 9
5:09
Levegőhöz juthatnak az eladósodott kórházak (Alternatív Energia)
Még novemberben megkaphatják a mintegy 56 milliárd forintos konszolidációs csomagot.
nov. 9
5:10
Sok mobilkikódoló jelentkezett (vg.hu)
A távközlési szolgáltatóknál sokan kódoltatták ki korábbi, hálózatfüggő mobiljukat azt követően, hogy a jogszabály a hűségidő lejártát követően ingyenessé tette a zárfeloldást. Az érdeklődők száma persze elenyésző a forgalomban lévő készülékek volumenéhez képest.
nov. 9
5:11
Kerényi Miklós Máté: akkor is ő az apám (Alternatív Energia)
"Sem vádakat elismerni, sem áldozatot hibáztatni, sem felmenteni, sem relativizálni nem szeretnék semmit."
nov. 9
5:12
Forradalom a magyar oktatásban (Infostart)
Szupergyors internet és wifi-hálózat lesz a nevelési, képzési intézményekben.
nov. 9
5:12
Iparági specializáció jöhet a lízingpiacon (vg.hu)
Bár az „ingyenpénzzel” nem tudnak versenyezni, a tisztán eszközalapú finanszírozásnak nagy lehetőségei vannak az alacsony kamatkörnyezetben – nyilatkozta Nyikos Katalin, a Magyar Lízingszövetség elnöke.
nov. 9
5:13
Farkas Flórián nyomában a hatóságok (Alternatív Energia)
A romaügyi balhék miatt a rendőrség három eljárást folytat.
nov. 9
5:15
Ujhelyi: még a Néppárt sem védte meg Orbánt (Alternatív Energia)
Az EP-napirendjén Magyarország és a Soros-konzultáció ügye.
nov. 9
5:21
Javulnak a tanyás térségek támogatási feltételei (Adózóna)
A tanyás térségekben élőket érintő ügyfélbarát módosításcsomagról döntött a Miniszterelnökség, melynek köszönhetően a tanyán élők még nagyobb arányban részesülhetnek a Vidékfejlesztési Program tanyafejlesztési forrásából, olvasható a kormányportálon.
nov. 9
5:21
Szelíd szabadságharc Tiszaújvárosban (Kripto Akadémia)
Szinte az egész országot maga alá gyűrte a Fidesz, de itt még a demokratikus ellenzék irányít.
nov. 9
5:23
Hospice - Tűzoltás helyett valódi megoldást! (Kripto Akadémia)
A palliatív egyesület és a Liberálisok is szorgalmazzák a rendszerszerű támogatást.
nov. 9
5:24
A rubel sem tudta megfékezni a Richtert (Portfolio)
Ma hajnalban tette közzé legfrissebb negyedéves számait a Richter, mely összességében pozitív meglepetést okozott, a fontosabb eredménysorokon a társaságnak sikerült felülteljesítenie az elemzői várakozásokat. A beszámoló főbb...
nov. 9
5:25
Meddig jogos az önvédelem? (Kripto Akadémia)
Felmentették azt a nőt, aki autójával motoros tolvajokat üldözött, aminek következtében egy férfi meghalt.
nov. 9
5:27
Bombasztikus bejelentésre készül a kormány (Menedzsment Fórum)
Már januártól teljesen megváltozhat az ügyintézés az állami hivataloknál.
nov. 9
5:27
Időt nyerni a rákkal szemben (Kripto Akadémia)
Nők a tudományban címmel tartott konferenciát a napokban a Magyar Tudományos Akadémia.
nov. 9
5:29
Tovább mérgeznek a régi örökségek (Kripto Akadémia)
A Greenpeace azonnali cselekvésre szólította fel a kormányt a szennyezések felszámolására.
nov. 9
5:30
290 vagy 320? A jegybank sikerén múlhat a forint sorsa (Portfolio)
Külön utakon jár a régió három meghatározó jegybankja: a csehek már kétszer is kamatot emeltek, a lengyelek szép lassan rászánják magukat a szigorításra, az MNB viszont szeretné még évekre bebetonozni a jelenlegi kamatkondíciókat....
nov. 9
5:36
Kerényi Miklós Gábor hatalmas ajándékot kap volt munkahelyétől (Infostart)
Az Operettszínház nyolchavi fizetésével ajándékozza meg Kerényi Miklós Gábort.
nov. 9
5:36
A munkaidő-nyilvántartás a munkaügyi ellenőrzések tipikus banánhéja (ProfitLine)
Tavaly a munkaügyi ellenőrzések során a munkaidővel és pihenőidővel kapcsolatos intézkedések száma megközelítette a 12 ezret. Ezen intézkedések 55 százaléka kifejezetten a munkaidő-nyilvántartásokhoz volt köthető. A jogszabályi előírások, illetve az ellenőrzési és ítélkezési gyakorlat esetleges eltérései számos esetben nehézséget okoznak a munkálta
nov. 9
5:36
Ebben a szakmában lehet most nagyot kaszálni Magyarországon (Pénzcentrum)
A munkaerőpiac folyamatosan változik, hiszen számos gazdasági és politikai tényező befolyásolja. Az informatikusok és a mérnökök bérét erősen felkorbácsolta az utóbbi időben a megnövekedett kereslet, jelenleg azonban egy újabb szektor...
nov. 9
5:39
Erős negyedévet várnak az OTP-től (vg.hu)
A tavalyihoz hasonló eredményt vár az elemzők többsége az OTP-től a harmadik negyedévben. A bevételek, a hitelezés valószínűleg nőtt, de a költségek is emelkedhettek.
nov. 9
5:42
Trump pókerjátszmája Pekingben (Alternatív Energia)
Az elnök Észak-Korea mellett gazdasági kérdésekről tárgyal vendéglátójával, Hszi Csin-ping elnökkel.
nov. 9
5:44
Brüsszel megszabadulna Carles Puigdemonttól (Alternatív Energia)
nov. 9
5:45
Jól sikerült a Richter utolsó negyedéve (Menedzsment Fórum)
Az elemzői várakozásoknál jobban nőtt a Richter Gedeon Nyrt. profitja a harmadik negyedévben, a társaság 16,4 milliárd forint konszolidált nettó nyereséget ért el, ami 14,4 százalékkal meghaladja a múlt év azonos időszakit.
nov. 9
5:46
Fogytán a német kancellár türelme (Alternatív Energia)
Egyre kétségesebb, létrejöhet-e az új német kormánykoalíció.
nov. 9
5:48
Vereséget szenvedtek Trump republikánusai (Alternatív Energia)
Demokrata győzelem született a kormányzóválasztásokon két szövetségi államban és New Yorkban is.
nov. 9
5:50
Bevezetik a harmadik nemet Németországban (Alternatív Energia)
Az alaptörvénybe ütközik, hogy csak férfiként és nőként lehet meghatározni egy ember nemét.
nov. 9
5:54
Louvre: az arab világ első univerzális múzeuma (Infostart)
Felavatták Abu-Dzabiban szerdán este a Franciaország határain kívüli első olyan múzeumot, amely a párizsi Louvre nevét viseli.
nov. 9
5:54
A műemlékvédelmet is lenyeli az MMA (Kripto Akadémia)
Fekete György tiszteletbeli elnökként a Magyar Építészeti Múzeummal szeretne foglalkozni.
nov. 9
5:54
Csak a kereskedőkön múlik, hogy lesz-e elég libahús (AQUA)
Az év eleji madárinfluenza-járvány okozta kiesést követően ismét van elég liba- és kacsahús a piacon. A lúdszövetség vezetője szerint a hazai és az európai kereslet is jelentős, drasztikus drágulást azonban nem látni: az előző évhez képest 10 százalékkal magasabb áron kerülhet a boltokba a pecsenyének való.
nov. 9
5:56
Halad a karaván (Kripto Akadémia)
Django Reinhardt a kottát nem ismerte, gitárjátékát mégis sokan szerették volna utánozni.
nov. 9
5:58
Balanchine-mű Budapesten (Kripto Akadémia)
A Téma és variációk című szimfonikus balettet mutatja be november 15-én a Magyar Nemzeti Balett.
nov. 9
6:00
Polcz Alaine-est a PIM-ben (Kripto Akadémia)
Az emlékest vendégei a Mészöly-Polcz levelezéskötetet mutatják be.
nov. 9
6:03
Sokan kérik a mobilok függetlenítését (Menedzsment Fórum)
Mindhárom mobiltelefon-szolgáltató ügyfelei közül sokakat lázba hozott a készülékek ingyenes kikódolásának lehetősége. A társaságok október 24-től a határozott idejű szerződések lejárta után kötelesek ingyen kikódolni a csomagban adott mobilkészülékeket - írja csütörtöki számában a Világgazdaság.
nov. 9
6:03
Nyomasztó titok okozhatta a nyírségi tanár halálát: a síneken érte a végzet (Ripost)
A gyerekek kedvence, iskolája egyik legnépszerűbb pedagógusa volt, mégis érthetetlenül kegyetlen módon dobta el magától az életet.
nov. 9
6:03
Ronaldo gyógyszere elgurult, seggfejnek nevezte barátját (Ripost)
Kitört a Ronaldo - Pepe háború, mi lesz ennek a következménye?
nov. 9
6:05
Pályáztatják a hop on hop off szolgáltatást (Menedzsment Fórum)
Újra nekifut a főváros a hop on hop off rendszerű városnéző autóbuszos szolgáltatás pályáztatásának - írja a Világgazdaság csütörtöki száma az Európai Uniós hivatalos lapjában, a TED-ben megjelent koncessziópályázatot ismertetve.
nov. 9
6:05
Többmilliós baleset, csúnyán összetörték Rubint Réka autóját - Fotó (Ripost)
A háromgyerekes sztáranyukát a XIII. kerületben érte baleset, de óriási szerencséje volt. Természetesen Schobert Norbi is azonnal a helyszínre sietett.

Keresés