A Tesco és a vállalatnál működő szakszervezetek, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) és a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) megkezdték a jövő évi béremelésről szóló tárgyalásokat - olvasható a vállalat...
A háború nem ér véget a kelet-szíriai Deir-ez-Zór tartománynak az Iszlám Állam terrorszervezettől való megtisztításával – jelentette ki a szíriai elnök, utalva arra, hogy a kormányerők és szövetségeseik következő célpontja a Szíria területének több mint negyedét ellenőrző, szinte kizárólag kurd pesmergákat tömörítő Szíriai Demokratikus Erők nevű er
„Az új generáció tájékozottságához a Pénziránytű Alapítvány két tankönyvet is készített, azzal a hittel állunk a munka mezején, hogy ez a generáció ne legyen elesett és elhagyott” – mondta Merényi Zsuzsanna, a Pénziránytű Alapítvány oktatási igazgatója a Világgazdaság „Megtakarítási trendek – Mit hozhat a jövő?” című konferenciája kerekasztal-beszé
Edinburgh - 12 percen keresztül közvetítette magát élőben egy fiatal anyuka, és annyira rosszul vezetett, hogy az angol rendszerben körülbelül 60 büntetőpontot szedett össze.
Magyarország elérte, hogy a Keleti Partnerség november 24-én esedékes brüsszeli csúcstalálkozójának nyilatkozattervezetébe foglaljanak bele egy olyan szövegrészt, amely szerint a partnerországok nem szűkíthetik a nemzeti kisebbségek jogait az oktatás területén - közölte Ivanna Klimpus-Cincadze európai integrációért felelős ukrán miniszterelnök-helyettes az Ukrajinszka Pravda ukrán hírportál…
A budapesti villamoshálózat fejlesztése keretében az Etele térig meghosszabbítják az 1-es villamos vonalát – tájékoztatta a fővárosi önkormányzat kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-t.
A Közlekedő Tömeg Egyesület szerint bár nagyon kellemetlen, technikailag viszonylag gördülékeny a 3-as metró északi szakaszának hétköznapi pótlása, a gondok elsősorban a hétvégén jelentkeznek, amikor a járat teljes vonalán metrópótló autóbuszok viszik az utasokat.
a fogyasztói árak változása az előző év azonos időszakához viszonyítva; százaék; élelmiszerek; szeszes italok, dohányáruk; ruházkodási cikkek; tartós fogyasztási cikkek; háztartási energia; egyéb cikkek, üzemanyagok; szolgáltatások; összesen
Magyarország ma a világ egyik legbiztonságosabb országa annak a politikának köszönhetően, amelyet határainak, egyben Európa határainak védelméért folytat, és képes biztosítani a belső biztonságot is – jelentette ki Simicskó István honvédelmi miniszter Brüsszelben csütörtökön.
Második világháborús kitüntetéseiért ölt meg egy 89 éves nőt egy megszállott jelvénygyűjtő az oroszországi Tyumenyben, a férfit 15 év börtönre ítélték csütörtökön.
Számos fontos törvényjavaslat került a parlament elé a törvényhozás honlapja szerint. A kormány nyújtotta be az „Egyes oktatási, szakképzési és felnőttképzési törvények módosításáról” szóló jogszabályt, amely többek közt a duális rendszerű szakképzés gyakorlati képzési lehetőségeinek kiszélesítését célozza.
Éves termelését jelentősen meghaladó mennyiségre kapott megrendelést a General Electric (GE) nagykanizsai fényforrásgyára, az itt készülő LED-lámpákkal szerelik fel ugyanis a brit Sainsbury's áruházlánc több száz üzletét a következő három évben.
Magyarországot meg akarja fegyelmezni Brüsszel, ezért adnak nekünk rövidebb válaszadási határidőket, de mi direkt nem válaszolunk időben - egyebek mellett ez is kiderült a mai Kormányinfón, ahol zaklatástól határvédelmen át a csokról és a panellakások sorsáról is volt szó.
Második világháborús kitüntetéseiért ölt meg egy 89 éves nőt egy megszállott jelvénygyűjtő az oroszországi Tyumenyben, a férfit 15 év börtönre ítélték csütörtökön.
Megdöbbentő eset történt a II. kerületben hétfő este. Zoltán egy áruház parkolójában várta, hogy felvehesse családját, azonban veszélyes bűnözőként csaptak le rá.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő 103. alkalommal tartja meg szokásos Kormányinfóját. Szóba került az utóbbi hetekben/napokban nagy botrányt kavart színházi ügyek is.
A szervező Lelki Egészségvédő Alapítvány tájékoztatása szerint a program célja, hogy a figyelmet a lelki egészség megőrzésének, ápolásának, a lelki kapcsolatoknak a fontosságára irányítsák. A programokra ellátogatók előadásokat hallgathatnak meg a többi között a virtuális terek pszichológiájáról, a nehezített gyermekáldás lelki hátteréről, párkapcs
Az utóbbi időben felgyorsultak az események Brüsszelben, Magyarországot megint az Európai Parlament (EP) szégyenpadjára próbálják ültetni - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján, en.
Erős októbert tudhat maga mögött a hazai ingatlanpiac. Közel 14 százalékkal több lakás cserélt gazdát, mint egy évvel korábban. Míg vidéken 200 ezer forint alatti négyzetméteráron lehet panelt találni, addig Budapesten jóval 300 ezer forint felett árulják ezeket az ingatlanokat. Milyenek a tipikus vevők és milyen ingatlanokat keresnek mostanság? A
Szerinte az, hogy Jordánia tiszteletbeli konzulja megbukott a TEK nemzetbiztonsági átvilágításán, nem jelenti azt, hogy veszélyt jelentene az országra az itt tartózkodása. Pedig de, a TEK pont ezt vizsgálja.
A tagországok védelmi minisztereinek találkozóján megegyezés született arról, hogy a NATO 13 ezerről 16 ezer főre növeli Afganisztánban állomásozó katonáinak számát - közölte Jens Stoltenberg, a katonai szövetség főtitkára Brüsszelben csütörtökön.
Berlin Neukölln kerületében 66 millió forintnak megfelelő euróból készült el egy új játszótér. A lakosok problémája azonban ezúttal nem az ár, hanem a tematika. A játszótéren ugyanis egy mecsetszerű mászóka található, félholddal a tetején.
Mindig szerettél volna elutazni a trópusokra karácsonykor? Ha odarepíteni nem is tudunk, adhatunk egy ötletet, amelytől te is úgy fogod magad érezni, mintha a Karib-tengeren lennél. Íme, az új karácsonyfadivat!
Emelkedett az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma a múlt héten a washingtoni munkaügyi minisztérium csütörtökön közölt adatai szerint.
A válság elmúltával újra évi kb. 150 ezer ingatlan cserél gazdát a hazai piacon, nem túlzás tehát összességében több ezermilliárdos piacról beszélni. Ráadásul a fellendülés, így a bővülés vége még nem látszik: csak tavaly 15%-kal, idén akár újabb egytizedével nőnek a lakásárak. A növekvő tortából a tulajdonosokon kívül a beruházók hasítanak ki nagy