Putyin orosz elnökkel való találkozója miatt ismét éles kritikát kapott Donald Trump. Az amerikai elnököt ezúttal két volt amerikai hírszerzési főnök bírálta, megemlítve, hogy „nemzetbiztonsági kockázat”, akit az orosz elnök „manipulál”
A Komercijalna Banka 41,7 százalékának tulajdonosa a szerb állam, míg 24,43 százalék az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), tíz százalék pedig a Nemzetközi Pénzügyi Társaság (IFC) tulajdonát képezi.A Vecernje Novosti értesülése szerint a pénzintézet iránt az OTP mellett egy meg nem nevezett török bank, valamint az egyik legismertebb sze
Sokaknak okoz fejtörést, hogy az előre csomagolt húsok közül kiválasszák a legfrissebbet. Egy videó egy hihetetlenül egyszerű módszert mutat arra, hogy kétséget kizáróan megállapítsuk az étel frissességét.
A hazai Külügyminisztérium, ahonnan az atlantistáknak még az írmagját is kiirtották az utóbbi években, feltűnően visszafogottan reagált Washington példátlan lépésére. Budapest pávatánca egyre inkább az amerikai hírszerzés látókörébe kerül. Múlt pénteken egy olyan mélységű híradás jelent meg hazánkról, amely mögött egy titkosszolgálati kiszivárogtat
Alapvetően csendesen indul a hét a devizapiacon, csak a brit font esetében látunk érdemi mozgást, a deviza fél százalékkal gyengült az euróval szemben. A forint piacán egyelőre nem látunk érdemi mozgást, hiába javított a magyar kilátáson...
Múlt héten elromlott a hangulat a világ tőzsdéin, de ma egyelőre nem látszik határozott irány az ázsiai kereskedésben. Itthonról építőipari és ipari adatok érkeznek a délelőtt folyamán.Iránytalanul indul a hétfő a tőzsdéken 2017.11.13...
Megszületett Cristiano Ronaldo negyedik gyermeke. A kislány az Alana Martina nevet kapta. A Real Madrid és a portugál válogatott klasszisa Twitter-oldalán tett közzé egy fényképet, amelyen azt látni, ahogy barátnője, a 22 éves Georgina Rodriguez a kórházban öleli magához az újszülöttet. Az aranylabdás futballsztárnak már van egy hét éves fia, és id
2012 legnagyobb 20 európai aktívan kezelt alapjának mintegy fele eltűnt a legnagyobbak listájáról 2017-re, a portfóliómenedzserek távozása, az alacsony hozamok és ázsiai piacok gyengélkedése miatt. A top 20-as listára az elmúlt öt évben...
Orbán Viktor "mosolygós kávézásra" készül Tajanival, a miniszterelnök visszalőhet, ha az Európai Parlament elnöke a Soros-ellenes konzultáció miatt felelősségre vonja az EU-csúcson – mondta az atv.hu-nak egy kormányközeli forrás.
A genfi választottbíróság álláspontja szerint Zágráb nem tudta bizonyítani az Ivo Sanader volt horvát kormányfő korrupciós ügyében folytatott perben, hogy a vádlott kenőpénzt fogadott el a Moltól, a koronatanú nem volt hiteles, a bíróság pedig elfogultan ítélkezett - derült ki a Vecernji List című napilap által szombaton nyilvánosságra hozott genfi
Pár órával kisbabájának elvesztése után lépett pályára a 49ers játékosa, Marquise Goodwin, aki a mérkőzésen meg is szerezte a győzelmet csapata számára.
Drágulnak a szolgáltatások az autógumi-szervizekben, és sorban állásra is fel kell készülniük azoknak, akik a következő hetekben akarnak abroncsot cseréltetni – írja a Világgazdaság.
Nem lankad az érdeklődés a lottó iránt, idén közel 145 milliárd forintos bevételt vár a Szerencsejáték Zrt. a számsorsjátékok értékesítésétől, ami 5 százalékos növekedést jelent a tavalyi évhez képest - írja a Világgazdaság....
Szeptemberben az építőipari termelés volumene 3,8%-kal elmaradt az előző havi szinttől, ami első pillantásra szokatlanul nagy visszaesésnek tűnhet. Ugyanakkor szó sincs az ágazati teljesítmény valódi visszaeséséről: a csökkenés ugyanis...
Egygólos hátrányból kezdi a világbajnoki pótselejtezőt az olasz labdarúgó-válogatott, Londonban folytatódik a tenisz ATP-vb - hétfői élő sportközvetítések a hazai televíziókban.
2019 decemberében töltöm be a 25 éves munkaviszonyomat. Az világos hogy akkor jár a jubileumi jutalom, viszont nem tudom, hogy az számít e, a voltam 4 illetve 6 órás is. 4 órás a legelején voltam kb másfél évig, majd közel 10 évig 6 órás,azt követően meg már 8 órás.
Ma folytatódik a múlt hét végén látott esés Európában, míg a BUX az OTP papírjainak köszönhetően emelkedik. Tovább menetelnek a kispíprok 2017.11.13 12:23Míg a nyugat-európai tőzsdék mérsékelten esnek, addig a BUX már 0,8 százalékos...
A lakásépítési kedv fokozódott: január és szeptember vége között 28 411 ezer lakásra adtak ki építési engedélyt, ami 33 százalékos emelkedést jelent éves összevetésben.
Két autóban összesen 58 kilogramm, mintegy 110 millió forint értékű marihuánát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai a röszkei határátkelőnél - közölte a rendőrség honlapján hétfőn hajnalban
Jelenleg GYET-ben (főállású anyaság) részesülök, férjem munkaviszony melletti őstermelő.Kérdésem, hogy a GYET ellátás mellett lehetek-e és ha igen milyen feltételekkel közös őstermelő vagy családi gazdálkodás tagja?
Szombaton befejeződött a rövid pályás úszóbajnokság, amelynek mezőnye ugyan csonka volt – Hosszú Katinka, Kapás Boglárka, Gyurta Gergely, Verrasztó Dávid, Földházi Dávid és Dudás Dániel pekingi „elfoglaltsága” miatt hiányzott –, de így is maradt bőven világsztár és világraszóló eredmény.
Sok pályakezdő nincs tisztában azzal, hogyan kell viselkedni egy állásinterjú során – kezdi dr. Sinkó Erika business és life coach. – A hiányosságaikat azonban nem róhatjuk fel nekik, hiszen az iskolákban sajnos nagyon keveset foglalkoznak ezzel a témakörrel.
Sok olyan tolmács van, aki összejátszik az illegális bevándorlókkal - mondta Katona Nashrin kül- és biztonságpolitikai elemző hétfő reggel az M1 aktuális csatornán