Várhatóan szerdán tárgyalnak arról, hogy a kormány eltörölné a 65 év alattiakra vonatkozó bérplafont. A jelenlegi jogszabályok szerint egy bizonyos összeghatár felett választani kell a nyugdíj vagy a kereset között, ezt törölnék most el - írja a Magyar Idők.
Rosszullétek, gyomorégés, vitaminhiány, dagadó láb és még sorolhatnánk, hogy a terhesség alatt mennyi kellemetlen tünet jelentkezhet. Jó hír viszont, hogy ezekre van természetes gyógyír! Egy-egy gyógyteával, helyes táplálkozással, zöldségekkel és gyümölcsökkel, és persze egy kis odafigyeléssel sok tünetet tudsz hatékonyan kezelni!
Egy pozíció, mely a mesterséges intelligenciát egyre szélesebb felhasználási területen alkalmazó szoftverfejlesztő cégek kutatás-fejlesztésében kiemelkedő jelentőséggel bír.
Az egységes hatósági ár bevezetése óta változatlanok a fővárosi taxis tarifák, az Országos Taxis Szövetség elnöke, Metál Zoltán azonban most azt szeretné elérni, hogy díjat emelhessenek - írja az Mfor. A budapesti taxizás hatósági...
Szeptemberben az ipari termelés 5,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a munkanap hatással kiigazított növekedés a legmagasabb volt a második fél évben, 8,1 százalék. A szezonálisan és munkanaphatástól megtisztított kibocsátás 0,7 százalékkal elmaradt az előző havitól - erősítette meg hétfőn második becslése alapján a Központi Statiszti
A nappali az otthonunk egyik legfontosabb helyisége, hiszen ott össze tud gyűlni a család, és a családtagok akár együtt, akár külön-külön, de egy légtérben tudják eltölteni az időt. Ezért aztán különösen fontos, hogy a nappalink...
Már a múlt héten megnyílt a 15. Héttorony fesztivál, amely a legjobb világ- és népzenét szólaltatja meg Makovecz Imre tereiben. A fesztivál nevét Makovecz Imre jelképpé vált magyar pavilonjától kapta, amely éppen huszonöt évvel ezelőtt épült meg a világkiállításra. A programsorozat tizenegy helyszínen – Budapesten, Csíkszeredán, Kolozsvárott, Szige
A pénteki drámai esés után ma emelkedik az OTP, és az utóbbi idők kedvencei, az Opus, a Konzum és az Appeninn is jó formában vannak. A világ tőzsdéi továbbra is a magasban, a vég nélkül szárnyaló McDonald’s komoly korrekcióba kezdett. Kis csökkenés után is a magasban az olajár.
A körülményekhez képest jó egészségnek örvend és már a családjával van az a magyar férfi, akit október 21-én raboltak el nigériai kalózok, és most szabadult ki – hangzott el az M1 csatorna vasárnap délutáni műsorában.
A Közel-Kelet háborúinak legkegyetlenebb részei a városok ostromai. Induló sorozatunkban a legfontosabbakat idézzük fel, elsőként a szíriai Kobaniért vívott küzdelmet.
Az eddigi 140 milliárd eurónak a duplájára, 280 milliárd euróra (87 ezer milliárd forint) kell emelni az Európai Unió (EU) éves költségvetését az Európai Parlament (EP) elnöke szerint.
Elkezdődtek az 1-es villamos meghosszabbításának munkálatai, azonban a helyiek nem igazán örülnek, ugyanis nem elég, hogy kivágnak egy teljes fasort, de előzetes értesítés nélkül kezdtek a forgalom átszervezésébe.
Az Észak-Koreáról szóló hírekben jószerével csak a nukleáris és rakétakísérletek, illetve a kommunista dinasztia éppen uralkodó diktátorának megdöbbentő kinyilatkoztatásai, fenyegetései szerepelnek. Az emberekről, akik ebben a totalitárius rezsimben kénytelenek élni, szinte semmit nem tudunk.
A világ egyik legnagyobb autóipari beszállítója, a német Continental azt tervezi, hogy beszáll az elektromos autók akkumulátorainak gyártásába - mondta el Elmar Degenhart vezérigazgató az Atomobilwoche című lapnak. A társaság egyik akkumulátorgyártó...
Az "Igazi Vasemberként" is emlegetett Richard Browningnak harmadik nekifutásra sikerült rekordsebességre gyorsulnia az angliai Readingben lévő Lagoona Parkban tartott rekordkísérlet során. A Vasember-ruha hat darab kerozin hajtotta mikrogázturbinából áll. Az öltözéket kizárólag a test mozgatásával lehet irányítani, ezért Browningnak komoly izomerő
Minden idők egyik legnagyobb felvásárlási harca kezdődhet a technológia szektorban, a Qualcomm ugyanis azt tervezi, hogy visszautasítja a nagy versenytárs, a Broadcom 103 milliárd dolláros ajánlatát. A Reuters értesülései szerint a Qualcomm...
Hétvégi brit sajtójelentés szerint már csaknem összejönne annyi kormánypárti képviselő aláírása, ami a kormányfő eltávolításához szükséges, ez pedig az angol font egyhónapos mélypontra esését okozta hétfő reggel. Theresa May...
Jelentősen megemelte Európa gazdasági növekedési előrejelzését a Nemzetközi Valutaalap (IMF) őszi regionális áttekintésében, megjegyezve, hogy az európai növekedés nagyban hozzájárul a globális gazdasági növekedés lendületének erősödéséhez is.
Hétvégi brit sajtójelentés szerint már csaknem összejönne annyi kormánypárti képviselő aláírása, ami a kormányfő eltávolításához szükséges, ez pedig az angol font esését okozta hétfő reggel. Theresa May leváltásával elképzelhető...
Az eddigi 140 milliárd eurónak a duplájára, 280 milliárd euróra (87 ezer milliárd forint) kell emelni az Európai Unió (EU) éves költségvetését – véli Antonio Tajani, az Európai Parlament (EP) elnöke.
Egy élő műsor mindig rejteget meglepetést. A Heti Napló Sváby Andrással adása közben előfordult már, hogy Sváby kínos helyzetbe került. Karcsi nevű kutyája ugyanis a műsor felkonferálása közben élő egyenes adásban elkezdett ugatni. Ebből szerencsére a mikrofonok miatt szinte semmit nem hallhattak a nézők.