Már húsz embert gyanúsított meg a november elején, egy fővárosi futballmérkőzésen történt verekedéssel összefüggésben a rendőrség; az eddig körözött négy férfi önként feladta magát - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerda este a honlapján.
Romániát becsmérlő kijelentései miatt méltatlannak találta Kelemen Hunort, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökét a Románia Csillaga kitüntetésre az érdemrend becsületbírósága, és felkérte Klaus Iohannis államfőt, hogy bocsássa ki a kitüntetés visszavonásáról szóló rendeletet – közölte szerdán az Antena 3 hírtelevízió
Átadták szerdán Budapesten a Bethlen Gábor Alapítvány (BGA) idei kitüntetéseit: a Bethlen Gábor-díjat, a Márton Áron-emlékérmet, a Tamási Áron-díjat és a Bethlen Gábor kutatói ösztöndíjat
A magyar női kosárlabda-válogatott 89 ponttal legyőzte Albánia csapatát a 2019-es Európa-bajnokság selejtezőjének második fordulójában, szerdán Miskolcon.
Egyhangúlag elfogadta az orosz Állami Duma (a parlament alsóháza) szerdán azt a törvénymódosítást, amely lehetővé teszi a külföldi vagy a határon túlról finanszírozott sajtóorgánumok külföldi ügynökként történő bejegyzését.
Már húsz embert gyanúsított meg a november elején, egy fővárosi futballmérkőzésen történt verekedéssel összefüggésben a rendőrség; az eddig körözött négy férfi önként feladta magát - közölte a i Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerda este a honlapján.
Beata Szydlo visszautasította Verhofstadt durva kijelentéseit Az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén a többségi frakciók által megszavazott, a lengyel jogállamiságra vonatkozó határozat többek között arra hívja fel a lengyel kormányt, hogy ítélje el a szombati függetlenség napi menetet
Általános sztrájkot jelentett be jövő hétfőre Szpírosz Galinosz leszboszi polgármester szerdán a szigeten lévő menekülttáborokban uralkodó drámai helyzet miatt
Szerdán sem kímélték az amerikai részvényeket, mindhárom vezető tőzsdeindex a negatív tartományban zárt. A befektetőket ezúttal az olaj árfolyama és az amerikai adóreform sorsa aggasztotta.Itt a vége 2017.11.15 22:09Zárásig kitartott...
Egy rendőr meghalt, kettő megsérült Donyeck megye ukrán ellenőrzésű részében szerdán, miután autójuk aknára hajtott és felrobbant - hozta nyilvánosságra Vjacseszlav Abroszkin, az országos rendőrfőkapitány első helyettese a Facebookon
Egy rendőr meghalt, kettő megsérült Donyeck megye ukrán ellenőrzésű részében szerdán, miután autójuk aknára hajtott és felrobbant - hozta nyilvánosságra Vjacseszlav Abroszkin, az országos rendőrfőkapitány első helyettese a Facebookon
Már húsz embert gyanúsított meg a november elején, egy fővárosi futballmérkőzésen történt verekedéssel összefüggésben a rendőrség; az eddig körözött négy férfi önként feladta magát - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerda este a honlapján
A Fidesz szerint ha az ellenzéki pártokon múlna, Erzsébet-utalvány sem lenne a nyugdíjasoknak, mivel kezdettől ellenzik a kormány gazdaságpolitikáját, amelynek köszönhetően tartósan nő a gazdaság, és így több támogatást tudnak adni a nyugdíjasoknak
Fiktív számlákkal több mint négyszázmillió forint áfát akart visszaigényelni egy dél-alföldi férfi – közölte Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága szerdán az MTI-vel.
Sírt ásott, állatbőrökkel seftelt, majd hokizni kezdett, elegendő pénzt azonban egyikkel sem keresett a Viszkis, aki 29 bankot, takarékpénztárat és postát rámolt ki.
Szerdán közzétette harmadik negyedéves beszámolóját a Rába a Budapesti Értéktőzsde zárását követően. A vállalat árbevétele növekedni tudott a Futómű és a Jármű üzletág jó teljesítményének köszönhetően, amelyben fontos...
Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsának tagjává nevezte ki a köztársasági elnök Grimm Krisztinát december 1-jei hatállyal, a kinevezés hat évre szól - közölte a GVH szerdán az MTI-vel.
"A Soros-terv akadálya mi vagyunk", semmi mást nem kell tenni, csak amit vállalt Magyarország a schengeni egyezményben: meg kell védeni a határokat - hangoztatta a Fidesz pártigazgatója szerda este Solymáron
Átadták az első Távhő ökocímkéket, a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége (Matászsz) által létrehozott minőségi védjegyet hat távhőszolgáltató társaság vette át kedden Budapesten.
Nagyszerű hírek érkeznek Ausztriából a mostani hétvége előtt. Az eddig is üzemelő gleccser és nem gleccser síterepek után újabb síterepeken kezdik meg a szezont. A már üzemelő síterepeken is bővül a kínálat, a hóágyúk pedig nagyon dolgoznak, a november 25-i hétvégére egy sor síterep kinyithat.
"Amerika megítélése a világban soha nem volt jobb, mint most" - fogalmazott Donald Trump amerikai elnök szerdán délután a Fehér Házban mondott beszédében, amelyben főként ázsiai körútjának eredményeit összegezte.
"Amerika megítélése a világban soha nem volt jobb, mint most" - fogalmazott Donald Trump amerikai elnök szerdán délután a Fehér Házban mondott beszédében, amelyben főként ázsiai körútjának eredményeit összegezte
Országos akciót hajtottak végre a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Vagyonvisszaszerzési Hivatalával együttműködve, hogy felszámoljanak egy webáruház alá szervezett, cégláncolatokat működtető bűnszervezetet, amely 4,5 milliárd forint adót igényelt vissza jogtalanul. Az akció során, melyben több százan
A Hyundai az elmúlt években kivétel nélkül kiváló érzékkel álmodta meg új modelljeit, komoly mértékben megerősítve a koreai márka piaci megítélését és szereplését. És a gyártó természetesen a trendekkel is tartja a lépést, így nem meglepő, hogy több elektromos illetve hibrid típussal előrukkolt. A legnagyobb durranásnak az Ioniq család tekinthető, ami tavaly márciusban, a Genfi Autószalonon…
Mintegy 500 millió forint állami és uniós forrásból fejlesztik az egri Markhot Ferenc kórházat: a beruházások egy része már befejeződött, több projekt most zajlik vagy hamarosan megkezdődik - mondta az intézmény főigazgatója szerdán sajtótájékoztatón.
Lassan luxuscsemegévé válik a tyúktojás. Fél év alatt a másfélszeresére drágult, nem egy boltban már 67 forintért adják darabját, de a piacon sem találunk 45 forintnál olcsóbban.
Földön kiterített kötegnyi pénzekről és a „nagy lóvé” felett, egy forgótáras fegyverrel hadonászó kelet-magyarországi családról készült videó terjed az interneten. A felvétel egyik főszereplője hosszú percekig igazgatja az eurókat és a forintokat, amelyeket – a videón elhanghangzó állításuk szerint – úgy szereztek, hogy direkt nem fékeztek az Audij
November 15-én mutatkozott be Magyarországon az LG legújabb monitorja, mely kifejezetten játékosoknak, gamereknek készült, közülük is a profikat célozza meg.
A Rába Csoport 6,4 százalékos forgalombővülést realizálva közel 31 milliárd forintos konszolidált árbevétellel zárta 2017. harmadik negyedévét. A társaság folytatódóan kiváló gazdálkodási mutatóihoz élénkülő kulcspiacok járultak hozzá az idei év első kilenc hónapjában.