Többen megsérültek, amikor kilenc jármű összeütközött az M43-as autópálya Románia felé vezető oldalán Csanádpalota közelében a szombat reggeli ködben – tájékoztatott a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Csete Örs 1993 óta fotózza és interjúvolja a forradalom résztvevőit, főként a fegyvereseket és a börtönbüntetést elszenvedőket. E magánemberként végzett, konok kutatás eredményeként ő a legnagyobb ötvenhatos életút-interjú magángyűjtemény létrehozója és gazdája. Hogy gyűjteményét közkinccsé tegye, nemcsak könyveket és kiállításokat állított össze,
A Rajnán Franciaországból Németországba átúszva próbált meg elmenekülni a rendőri ellenőrzés elől egy férfi - tudatta szombat hajnalban a német rendőrség.
Mintegy 1,8 millió tonna, fejenként mintegy 68 kilogramm élelmiszerhulladék keletkezik évente Magyarországon, amely 400-450 ezer rászoruló étkeztetésére lenne elegendő - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI-vel.
Ázsiai hivatalos útja előtt Hawaiira látogatott pénteken Donald Trump amerikai elnök, ahol fejet hajtott az 1941. december 7-én végrehajtott japán támadás áldozatainak emléke előtt az Arizona hadihajó Pearl Harbornál elsüllyedt roncsainál.
Moszkva megtiltotta több tucat kanadai személy oroszországi beutazását, válaszul az Ottawa által 30 orosz állampolgár ellen, az emberi jogok megsértői elleni törvényre való hivatkozással bevezetett szankciókra - közölte pénteken Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő a diplomáciai tárca honlapján.
Felpörögtek az események a kézilabda világában, hírözönnel jelentkezett a sportág, amelynek legjobb magyar szereplői mától egészen hétfő estig érdekeltek a Bajnokok Ligájában.
Lázonganak a tescós dolgozók: úgy tűnik, papíron maradnak a vállalat sztrájktárgyalásokon tett korábbi ígéretei, egyelőre ugyanis nemhogy nőne az áruházlánc alkalmazottainak száma, hanem tovább csökkent az állomány
Immár kétség kívül kijelenthető, hogy 2017 a magyar tenisz nagy éve. Mindkét szakágban jelentős nemzetközi sikereket arattunk, Fucsovics Márton mellett Babos Tímea is nevet szerzett magának.
Kiszőrösödtél? Nincs azzal semmi baj, mert az idén mindent beborít a bunda. Ha igazán divatos akarsz lenni, akkor most már a cipődet is szőrpomponnal vagy szőrmerátéttel viseled.
Soros György "jobbkezeként", a spekuláns bizalmas barátjaként ismerik azt a híres bankárt, akit most elképesztő bűncselekménnyel vádolnak. Több nőt megerőszakolt, megvert és megkínzott.
Adósságrendezésre, hatékonyságnövelő programokra és beruházásokra, valamint gyógyszerbeszerzésekre fordíthatják a kórházak azt az összesen 56 milliárd forintot, amit a múlt héten hagyott jóvá a kormány – értesült a Magyar Idők. A pénzt várhatóan még ebben az évben megkapják az intézmények.
Sokkal többet dolgoznak az emberek Európa keleti felében, mint Nyugaton. Egy térképész felrajzolta, hol hány órából áll egy munkahét, így derült ki, hogy akár másfélszeres is lehet a különbség a munkaórák számában a kontinens különböző régiói között.
Az UNESCO alapszabályát is teljes mértékben sérti az új ukrán nyelvtörvény, hiszen az ENSZ oktatási szervezete szerint is mindenki számára biztosítani kell az anyanyelven történő tanulás lehetőségét - mondta pénteken Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára Párizsban az MTI-nek, miután felszólalt az ENSZ Nevelés
Többen megsérültek, amikor kilenc jármű összeütközött az M43-as autópálya Románia felé vezető oldalán Csanádpalota közelében a szombat reggeli ködben - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t
Mintegy 1,8 millió tonna, fejenként mintegy 68 kilogramm élelmiszerhulladék keletkezik évente Magyarországon, amely 400-450 ezer rászoruló étkeztetésére lenne elegendő - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI-vel.
A nagyobb városfejlesztési programok kapcsán, akárcsak a nagyobb lakóparkfejlesztéseknél egyre gyakrabban találkozunk különböző újfajta kifejezésekkel, amelyek között különösen gyakori a rekreáció szó említése. A szó eredetileg...
A belga kormány nem fog beavatkozni Carles Puigdemont volt katalán elnök esetleges kiadatási ügyébe, ez tisztán jogi ügy - szögezte le szombaton Koen Geens belga igazságügyi miniszter.
Az évtized végére a Volkswagen konszernen belül is beköszönt az elektromos korszak, ám az erőteljes villanyautós felállás mellett azért a benzinmotoroktól sem feledkeznek meg a németek. Az izmosabb példányokban – mint például a Volkswagen Golf GTI – viszont elektromos segítséget is kapnak majd a négyhengeres turbómotorok.
Összetett folyamat a rák gyógyítása, és nem csak az egyes gyógyszerek hatékonyságától függ a gyógyulás - mondta Mangel László, a Magyar Onkológusok Társaságának (MOT) elnöke. Összetett folyamat a rák gyógyítása,...