Egyre biztosabb, hogy nem szerepel a venezuelai elnök stratégiájában a népszerűségi indexének növelése: Nicolás Maduro ugyanis élő adásban, egy harapással tüntette el az asztalának fiókjába rejtett szendvicse felét, miközben hazájában hónapok óta éheznek a polgárok – számolt be a 444.hu.
Erdélyi Politikai Iskola címen képzést indított a közügyekben aktív fiatalok számára a Mathias Corvinus Collegium (MCC), a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) és a szövetséggel együttműködő erdélyi ifjúsági szervezeteket tömörítő Magyar Ifjúsági Értekezlettel partnerségben
A franciák alig 35 százaléka elégedett Emmanuel Macron francia államfő első féléves tevékenységével, 59 százalékuk elégedetlen vele, hat százalékuknak pedig nincs véleménye – derül ki a Harris Interactive közvélemény-kutatóintézet felméréséből, amelyet a France2 közszolgálati televízió tett közzé vasárnap.
Hétfőtől kezdődően várhatóan hatalmas káosz uralkodik majd en: elkezdődött ugyanis a 3-as metró északi szakaszának rekonstrukciója. Ez azt jelenti, hogy a Lehel tér és Újpest-központ megállók között egy évig metró helyett pótlóbuszok járnak majd.
Hétfőn még az ország nagy részén sok lesz a napsütés, aztán viszont borúsabb idő várható. Többször várható kisebb eső, zápor is. Ezzel együtt továbbra sem kell jelentős lehűlésre számítani – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálatnak vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.
Sorozatos légicsapást mértek a szaúdi vezetésű szövetség erői vasárnapra virradóra a jemeni fővárosra, Szanaára, néhány órával azután, hogy a jemeni húszi lázadók ballisztikus rakétát lőttek ki a rijádi nemzetközi repülőtérre.
A tíznapos tanácskozás témája az éghajlatváltozás megfékezését célzó erőfeszítések nemzetközi összehangolásáról szóló, 2015-ös Párizsi Megállapodás végrehajtása
Pedig erre az Adatvédelmi Hatóság elnöke is kötelezte a monopolhelyzetben lévő állami energiacéget, ami még azt sem akarta elismerni, hogy közpénzzel támogatta a kormány kedvenc civil szervezetét.
Tavaly született meg Mick Jagger (74) nyolcadik gyermeke, a zenész mégsem képes leállni a csajozással. Úgy tűnik, a 74 éves sztár legkisebb gyermekének édesanyja, Melanie Hamrick (31) mellett sem tud megállapodni.
Hétfőn még az ország nagy részén sok lesz a napsütés, aztán viszont borúsabb idő várható. Többször várható kisebb eső, zápor is. Ezzel együtt továbbra sem kell jelentős lehűlésre számítani - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálatnak országos, középtávú előrejelzéséből.
Folytatja szélmalomharcát a Lehet Más a Politika (LMP): tizenhatodszor nyújtják be az átvilágítást, valamint az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát célzó törvényjavaslatukat.
A nők 40 éves nyugdíjazása melletti munkavégzés jövedelemkorláttal jár. A gazdasági társaságnál választott tisztségviselő részére fizetett tiszteletdíj, amennyiben meghaladja a minimálbér 30 százalékát, beleszámít-e a jövedelemkorlátba? Olvasói kérdésre Winkler Róbert nyugdíjszakértő válaszolt.
A franciák alig 35 százaléka elégedett Emmanuel Macron francia államfő első féléves tevékenységével, 59 százalékuk elégedetlen vele, hat százalékuknak pedig nincs véleménye - derül ki a Harris Interactive közvélemény-kutatóintézet felméréséből, amelyet a France2 közszolgálati televízió tett közzé vasárnap.
Karácsonyi ajándékokra költsék-e a nyereményt, vagy megtartsanak belőle tavaszra is, még nem jutott dűlőre Imre István, aki a Blikk Advent játékon 40 ezres Deichmann-utalványt kapart.
Sorozatos légicsapást mértek a szaúdi vezetésű szövetség erői vasárnapra virradóra a jemeni fővárosra, Szanaára néhány órával az után, hogy a jemeni húszi lázadók ballisztikus rakétát lőttek ki a rijádi nemzetközi repülőtérre
Az 1956-os forradalom leverése utáni kádári megtorlás rendszere kevéssé ismert az emberek előtt, az erről szóló dokumentumok és források kutatása jelenleg is tart - hangsúlyozta Mikó Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgató-helyettese, aki A terror hétköznapjai címmel tartott előadást.
Nyugati hírszerző ügynökségek figyelmeztették Szaad Haríri leköszönő libanoni miniszterelnököt a meggyilkolására szőtt összeesküvésről – írta vasárnap a szaúdi tulajdonban lévő pánarab Asark al-Avszat című napilap, Harírihoz közel álló, meg nem nevezett forrásokra hivatkozva.