2017. november 6. hétfő

nov. 6
9:57
Aki kimarad az ellenzéki összefogásból, az jól járhat (Gondola)
A Momentum és az LMP is felmérte, hogy, aki kimarad az ellenzéki összefogásból, az valójában jól jár - mondta Fodor Csaba, a Nézőpont Intézet ügyvezető igazgatója hétfő reggel az M1 aktuális csatornán
nov. 6
9:59
Feltételes szabadlábon a volt katalán elnök (Gondola)
Feltételesen szabadlábra helyezte egy belgiumi vizsgálóbíró Carles Puigdemont volt katalán elnököt és feloszlatott kabinetjének Belgiumban tartózkodó négy tagját, akik ellen európai elfogató parancsot adtak ki Spanyolországban
nov. 6
10:00
Arcok 1956-ból - Preszmajer Ágoston (Infostart)
Az InfoRádió – együttműködésben a Nemzeti Emlékezet Bizottságával – október 26-tól, 56 napon keresztül egy-egy portréval tiszteleg a hősök és mártírok emléke előtt. Most Preszmajer Ágostont mutatjuk be.
nov. 6
10:00
Ez a három biztosító népszerű most az autósok körében (Portfolio)
A K&H, az Allianz és az Union tűnik az első napok tapasztalatai alapján az év végi gépjármű-felelősségbiztosítási kampány győztesének, legalábbis a piacvezető online biztosításközvetítő adatai alapján. A kampány első napjaiban...
nov. 6
10:00
A nagyok halásszák el a legtöbb ügyfelet a biztosítási piacon (vg.hu)
A K&H, az Allianz és az Union viszi az új kötelező biztosítás kötések mintegy 60 százalékát – derült ki a vezető online biztosításközvetítő, a Netrisk.hu adataiból.
nov. 6
10:00
Egyre drágább a klímaváltozás - infografika (NRGreport)
A Statista.com infografikáján az elmúlt tíz évben regisztrált extrém időjárási eseményeket és az általuk okozott gazdasági károkat követheti nyomon.
nov. 6
10:03
Metrópótlás - Bírta a strapát a buszhálózat, de vannak kínos kérdések (Alternatív Energia)
Az első nap tapasztalata: nem volt káosz, ám valami nem stimmel, nem jön ki a matek.
nov. 6
10:05
"Tarlós kevesebb ideig lesz főpolgármester, mint amíg tart a metróberuházás" (Alternatív Energia)
Kérdés, hogy a buszok átcsoportosítása miatt a város más pontjain milyen "kohószökevények" közlekednek.
nov. 6
10:06
Hogyan érhető el az alkalmazottak bizalma? (HR Portál)
A bizalom kiépítésének legfontosabb eszköze a nyílt kommunikáció és az odafigyelés. A vezető által kialakított értékek határozzák meg a munkatársak lojalitását, együttműködését. De ez vajon hogyan érhető el- erről ír az mfor.hu oldal.
nov. 6
10:06
Gyengüléssel indítottak a vezető európai tőzsdemutatók (ProfitLine)
Mérsékelten csökkentek az indexek a nyitásban hétfőn a vezető európai értéktőzsdéken.
nov. 6
10:06
Sokkal nagyobbak a viharkárok, mint eddig gondoltuk (Portfolio)
A biztosítók hétvégi összesítése nyomán több mint a négyszerese, 1,2 milliárd forint feletti az október 29-i vihar által okozott kár annak az összegnek, mint amit az addigi bejelentések alapján az első napi gyorsbecslés állapított...
nov. 6
10:06
Alaposan rákészült a BKK, hármas metró nélkül is elindult a hétfő (444.hu)
Tömegnyomor nélkül indultak el a pótlóbuszok Újpest és Lehel tér közt.
nov. 6
10:09
Megnyitja a magánhirdetők előtt saját portálját a Duna House (Menedzsment Fórum)
A napokban a Duna House hálózat megnyitotta weboldalát a magánszemély hirdetők számára, így a dh.hu a jövőben a hálózat kínálata mellett teljes értékű ingatlanhirdetési portállá válik, közölte a cég hétfő reggel az mfor.hu-val.
nov. 6
10:09
Kitört a pánik, jön a rettegett péntek (Infostart)
Jön a fekete péntek: jelentős akciókkal készülnek az áruházak.
nov. 6
10:09
Texasi lövöldözés: megszólalt a külügyminisztérium (Privátbankár)
A helyi hatóságoktól kapott információk alapján nincs magyar áldozata a dél-texasi Sutherland Springsben vasárnap történt támadásnak - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM).
nov. 6
10:09
Carbonara spagetti (Mindmegette)
nov. 6
10:09
A hármasikreknek elege lett, hogy mindenki összekeveri őket. Életükben először új külsőre váltottak (videó) (Blikk)
Nem fogsz hinni a szemednek!
nov. 6
10:09
Egyre drágább a termőföld (Adózóna)
Tavaly megtört a termőföld-értékesítés volumenének 2013 óta tartó csökkenése, mégpedig a 2015 őszén meghirdetett Földet a gazdáknak! program hatására – írja a Központi Statisztikai Hivatal friss termőföldárakat tartalmazó kiadványára hivatkozva a Világgazdaság.
nov. 6
10:12
Egészségkárosodásomra jár pótszabadság? (HR Portál)
A 83/1987. (XII.27) MT rendelet alapján kaphatok-e pótszabadságot egészségkárosodásomra, mert a munkáltatóm rehabilitációra akar küldeni.
nov. 6
10:12
Így reagáltak a Fradi-ultrák a hétvégi verekedésre (ATV)
A Szurkolók Személyiségi Jogok Nélkül csoport Farcebook-oldalán közzétett posztban határolódtak el a történtektől.
nov. 6
10:12
Trump most tényleg túl messzire ment: túlzabáltatta a japán halakat (444.hu)
LOL TRÁMP DE HÜLYE VAGY.
nov. 6
10:12
A nők imádni fogják a profilod, ha megfogadod ezeket a képválasztási tippeket (Player)
Korábban már több alkalommal is adtunk tanácsokat annak érdekében, hogy könnyebben menjen az online ismerkedés. Felsoroltuk a 3 legalapvetőbb tippet, de azt is elárultuk, melyik az az 5 kifejezés, aminek mindenképpen szerepelnie kell a bemutatkozó szövegedben. Most további tanácsok jönnek a megfelelő képek kiválasztásához.
nov. 6
10:15
A szurkolók állítják: két késsel sebesítette meg társait a támadó a Fradi-Debrecen meccsen (Blikk)
A szurkolók közleményt adtak ki a Ferencváros-Debrecen meccsen történtekkel kapcsolatban.
nov. 6
10:15
Még novemberben bemutatkozik a Tesla elektromos kamionja (Auto Pult)
A Tesla kamionja már régóta terítéken van, sőt, mi több, tulajdonképpen már október 26-án be kellett volna mutatkoznia, azonban a gyáriak november 16-ára tolták a leleplezést – valószínűleg a Model 3 problémái miatt. Most azonban úgy tűnik, hogy 10 nap múlva valóban megláthatjuk majd, hogy mire képes az amerikaiak nagyvasa, amiről egy ízelítőt is megosztottak velünk.
nov. 6
10:18
Nem a disznóság a baj, hanem az, ha kiderül (444.hu)
Bácskai János őszintén hiszi, hogy a kerület zűrös ügyei csak a politikusokra tartoznak, és ahhoz a ferencvárosi polgároknak nincs közük.
nov. 6
10:18
Segélykérő cetliket találtak a vásárlók a Zara ruháinak zsebében (Femcafe)
Kétségbeesett dolgozók üzentek.
nov. 6
10:21
Torkunkon a kés (Infostart)
Szinte minden országot érint a globális táplálkozási válság.
nov. 6
10:24
Visszajött a tábor és a rendbontás (Azenpenzem)
Folytatódik a Ferencváros–Videoton versenyfutás a labdarúgó NB I-ben. A Vidi gond nélkül lelépte a Mezőkövesdet, a Fradit viszont a visszatért közönség hajszolta győzelembe a Debrecen ellen a 15. fordulóban. Magára talált, sőt, feltámadt a Honvéd – a Puskás Akadémia bánatára.
nov. 6
10:27
1,2 milliárd forintra nőtt az októberi viharkár (Menedzsment Fórum)
Ez több mint négyszerese az elsőre becsült összegnek.
nov. 6
10:27
17 éve nem látott dolog történt az eurózónában (Privátbankár)
Nagyon régóta nem volt ilyen jó a gazdasági klíma.
nov. 6
10:27
Élő adásban csattant el! A színpadon csapták meg a Sztárban sztár énekesét (Blikk)
Ez kemény volt!
nov. 6
10:30
Mit tegyünk Halloween után a tökökkel? (Édenkert)
A tököket nemcsak lámpásként lehet felhasználni! A tök 53% A-vitamint, 20% C-vitamint és 564 mg káliumot tartalmaz. Szóval, ha nem jutunk el odáig, hogy lámpást készítsünk belőlük, akkor meg is főzhetjük!
nov. 6
10:30
Bejelentették: 6 milliárdos alap indul, az OTP és a Mol már beszállt (Portfolio)
Szerdán kezdi meg működését az East West European Venture Capital Fund, amely zártkörű és piaci szabályok szerint működő tőkealapként Magyarországon és Portugáliában fog befektetni. A kockázati tőkealap befektetői - többek között...
nov. 6
10:30
Komolyabb veszély fenyegeti Grönlandot, mint azt gondolták (ATV)
Jóval több gleccsert fenyeget a gyors olvadás veszélye a NASA amerikai űrhivatal információi szerint, mint azt eddig hitték.
nov. 6
10:30
Elmaradt a nagy összeomlás (HírTV)
Noha többen is káoszt vizionáltak a felújítás megkezdése előtt, a Hír TV nem tapasztalt nagy felfordulást, simán ment a pótlás.
nov. 6
10:30
Ilyen szép Dukai Regina édesanyja, közös fotót posztolt a sztár (Femcafe)
Már értjük, honnan a jó gének.
nov. 6
10:33
Észak-Korea - Trump összefogást jelentett be (Gondola)
Az Egyesült Államok összefog japán szövetségesével az észak-koreai fenyegetéssel szemben – közölte a tokiói látogatáson tartózkodó Donald Trump amerikai elnök hétfőn, Abe Sindzó japán miniszterelnökkel közös sajtóértekezletén
nov. 6
10:33
A nyersanyagárak hátráltatták a nálunk is termelő abroncsgyártót (vg.hu)
A nyersanyagárak emelkedése miatt csökkent a Hankook Tire Manufacturing nyeresége a harmadik negyedévben.
nov. 6
10:35
Földi: A migráció nem személyes ügy (Gondola)
Az egykori hírszerző úgy döntött, megtöri a hallgatást és interjút ad a Magyar Időknek.
nov. 6
10:35
Magyar-portugál kockázati tőkealap alakult (vg.hu)
Maximum 2 millió eurós forráshoz juthatnak a szerencsés startupok, valamint kis- és középvállalkozások.
nov. 6
10:36
Sírva hívta fel férjét Szabó Zsófi. Nem titkolózott, elmondta neki az igazat (Blikk)
Így történt!
nov. 6
10:36
Csalással vádolták meg a Manchester Cityt (Infostart)
A Manchester City az első tizenegy forduló után példátlanul nagy, nyolcpontos előnnyel vezeti a Premier League tabelláját. Miután Pep Guardiola együttese legyőzte 3-1-re az Arsenalt, Arsène Wenger azt mondta, a City megállíthatatlan. Igaz, hozzátett még egy fél mondatot…
nov. 6
10:36
Vakvágányon a vaklicit - A gyógyszerészeti szakhatóság véleménye (Alternatív Energia)
A legolcsóbb készítményt nem lehet generálisan alkalmazni.
nov. 6
10:36
5+1 tuti sörgyári munkakör, amiről még nem hallottál (HR Portál)
Gyárban dolgozni talán nem tűnik olyan nagy kihívásnak, de más a helyzet, ha sörgyárról van szó. Nem is hinnéd, hogy az arany nedű kedvelői milyen meglepő állásokra bukkanhatnak itt!
nov. 6
10:36
Lendületben a lakáspiac (ProfitLine)
Nagy lendületet vett a lakáspiac, amihez szükség volt közvetlen és közvetett kormányzati intézkedésekre - mondta Hornung Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügyekért felelős államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.
nov. 6
10:37
Milliárdos károkat okozott az októberi vihar (vg.hu)
A biztosítók hétvégi összesítése nyomán több mint a négyszerese, 1,2 milliárd forint feletti az október 29-i vihar által okozott kár annak az összegnek, mint amit az addigi bejelentések alapján az első napi gyorsbecslés állapított meg. Az első napi 3200 kárbejelentés közel megötszöröződött a hét folyamán, tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége
nov. 6
10:38
Hol végezzek iskolát, hogy HR-es lehessek? (HR Portál)
Gyógytornász vagyok, Budapesten élek de sajnos szakmán belül nem sikerül állást találnom. Szeretnék másképp érvényesülni, és a HR-esként dolgozni a jövőben. Azonban nem tudok a képzések között választani. Olyan képzést szeretnék, aminek rövid képzési ideje, nemzetközileg elfogadott;nem kamu végzettséget vásárolok meg, versenyképes a mai elvárásokk
nov. 6
10:39
Csak a szárazföldön fékezhető meg Észak-Korea (vg.hu)
A Pentagon értékelése szerint csak szárazföldi invázióval lehet biztosan megsemmisíteni az észak-koreai nukleáris programot – derült ki hétfőn a védelmi tárcának az amerikai kongresszusi képviselőkhöz küldött leveléből.
nov. 6
10:42
A Pentagon szerint csak szárazföldi invázióval lehet csapást mérni Észak-Koreára (ATV)
A Pentagon értékelése szerint csak szárazföldi invázióval lehet biztosan megsemmisíteni az észak-koreai nukleáris programot - derült ki hétfőn a védelmi tárcának amerikai kongresszusi képviselőkhöz küldött leveléből.
nov. 6
10:42
Bundás sajtos virslifalatok - Minden alkalomra tökéletes (Femcafe)
Az angolosan csak 'disznó a takaróban' elnevezésű étel receptje olyan, amit bármilyen helyzetben érdemes előhúznunk. Vendégek jönnek, meccs lesz este vagy csak egy gyors, de különleges vacsit szeretnél? Ezek a bundás virslifalatok szinte maguktól elkészülnek és még az ízük is isteni.

Keresés