A reggeli és délutáni csúcsidőszakban is nagyobb fennakadások nélkül indult az M3-as metróvonal északi szakasza felújításának első munkanapja - erősítette meg a tapasztaltakat a Magyar Nemzet keddi számában Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója
Egy 2009-es felmérésben a megkérdezettek 64%-a vallotta azt, hogy jelenleg is olyan munkakörnyezetben dolgozik, amelyet károsnak tart, de ennél is meglepőbb, hogy a résztvevők 94%-a nyilatkozott úgy, hogy már dolgozott mérgező munkatárssal a karrierje során.
Továbbra is kitart a jó hangulat a világ tőzsdéin, ma reggel a japán tőzsde 26 éves csúcsa közelébe emelkedett, míg Európában is új csúcsra emelkedtek a vezető részvényindexek. Nagy a verseny: sokba kerül a BMW-nek az elektromos autózás...
Kerítés bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás egy szegedi férfi és egy nő ellen. A páros két nőt kényszerített prostitúcióra, majd az abból származó bevételt elvették tőlük.
Ha eddig nem sikerült feltárni a hetek-hónapok óta fennálló orrdugulás okát, akkor érdemes a rendszeresen szedett gyógyszerek mellékhatásait is ellenőrizni. Egyes vérnyomáscsökkentők is okozhatnak orrdugulást, ha nem történik meg időben a gyógyszer cseréje, és az orrdugulás kezeletlen marad, akkor akár műtétet igénylő szövődmények is kialakulhatnak
Elkezdődnek a Paks beruházás keretében elvégzett munkálatok első kifizetései - jelentette be dr Aszódi Attila, Aszódi Attila, a Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős államtitkár a Portfolio Energy Investment Forum 2017...
Az NKM Nemzeti Közművek Zrt. tulajdonában lévő áram- és földgázszolgáltató társaságok, valamint leányvállalataik 2017. november 6-ával egységesen, Nemzeti Közművek márkanévvel és egységes arculati megjelenéssel folytatják tevékenységüket.
Magyarországon 70 százalékban a lakossági fűtés a felelős a téli szezon kezdetén megnövekvő szállópor-koncentrációért, mely növeli a szmog kialakulásának lehetőségét is. Ennek oka, hogy a családi házak többsége rosszul szigetelt.
Napról napra szaporodnak a karácsonyi ajándék reklámok, már novemberben záporoznak a webes akciós napok. Itt volt a Red Friday (már ilyen is van), jön a Black Friday, közben pedig a szinglik napja - a leleményes magyar vásárlók mindenhol turkálnak szerte a világ webáruházaiban.
Az InfoRádió – együttműködésben a Nemzeti Emlékezet Bizottságával – október 26-tól, 56 napon keresztül egy-egy portréval tiszteleg a hősök és mártírok emléke előtt. Most Panczer Ferencet mutatjuk be.
Az ATV Start vendége Czapáry Veronika volt, aki oknyomozó újságíróként vetette bele magát a Kerényi-ügybe. Állítása szerint 13 éves a legfiatalabb áldozat, és szerinte nem igaz hogy a színházi élet nem tudott ezekről a dolgokról. Egyetlen megoldás szerinte, ha névvel és arccal vállalják magukat azok, akik elszenvedték a bántalmazást.
Én a nők 40 éves munkaviszonyával mentem nyugdíjba a férjem 2010-ben elhunyt, nekem megvonták az özvegyi nyugdíjat. Kérdésem, hogy nÉn a nők 40 éves munkaviszonyával mentem nyugdíjba a férjem 2010-ben elhunyt, nekem megvonták az özvegyi nyugdíjat. Kérdésem, hogy nekem valóban nem jár-e az özvegyi nyugdíj?ekem valóban nem jár-e az özvegyi nyugdíj?
Októberben 333 millió euróval 22,559 milliárd euróra nőtt a nemzetközi tartalékok összege - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden megjelent előzetes adataiból.
Már volt egy teszt jelleg meccs, amikor az öregfiúk játszottak, a hivatalos nyitómérkőzést pedig csütörtökön este tartják az új 15,2 milliárdból megépült stadionban. A két esemény közé ékelődött egy másik rendezvény, ahol úgy tűnik, semmi keresnivalója a nyilvánosságnak.
Hamarosan teljessé válik a teljes Metár rendszer működtetéséhez szükséges szabályrendszer, Magyarországnak azonban további lépéseket kell tennie a megújuló energiaforrások terjedése terén; a Paks 2 beruházás újabb mérföldkőhöz...
A BMW a tavalyinál gyengébb harmadik negyedéves beszámolót tett közzé kedd reggel. Az egyre erősebb verseny az elektromos autózás és az önvezető technológia fejlesztésének terültén, valamint más futó projektek nagyon sok pénzt felemésztenek....
A következő fél év alkalmat teremthet az úgynevezett elsétálási jog magyarországi bevezetésére – mondta a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke, Schadl György a Magyar Időknek, amely úgy tudja, az elsétálási jog bevezetése már felmerült kormányzati berkekben is.
Örök kérdés és vitatéma, hogy vajon Budán vagy Pesten jobb-e lakni. Valóban indokolt az, hogy a lakásárak Budán magasabbak? És az, hogy a főváros legdrágább kerülete mégis Pesten van? Az alábbiakban a legfrissebb lakáspiaci adatok...
Kisdi Máté közölte: az ejtőernyős technikai okok miatt döntött úgy, hogy a földre ereszkedik az Erdőalja útnál.A sportolót a tűzoltók hozták le a hegyoldalból, majd a mentők kórházba vitték, mert megsérült a lába - ismertette.
Több mint 80 milliárd forintot költ évente égetett szeszre a lakosság, a gyomorkeserűk kiskereskedelmi forgalma a vodkáénál és a pálinkáénál is erősebb.