Nem fél a lakásukban korábban elfogott betörőtől Dömsödi Gábor pásztói polgármester, akiről mint megírtuk, vécéje tartályában talált több mint ötmillió forintot.
Elegendőek a gáztartalékok a téli hónapokra, a tárolókban 4,3 milliárd köbméter, a biztonsági készletben 1,2 milliárd köbméter gáz áll az ország rendelkezésére - közölte Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter az Országgyűlés gazdasági bizottságának keddi ülésén.
Egy új, országos kutatás szerint a magyarok számára fontos az élelmiszerek összetétele, energiatartalma, azonban a vásárlási és fogyasztási döntéseket megalapozó, a tápanyag-bevitellel kapcsolatos tudás meglehetősen hiányos.
Lehullt a lepel, s kiderült, Borkai Petra (24) szervezte meg Jakabos Zsuzsanna (28) úszónő és a Győri ÚSE vezetője, Petrov Iván (34) álomesküvőjét. Győr polgármesterének, az olimpiai bajnok tornásznak és a Magyar Olimpiai Bizottság előző elnökének, Borkai Zsoltnak (52) a lánya közösségi oldalán ismerte el, ő volt a hangulatos lakodalom megálmodója.
Elkezdődnek a Paks beruházás keretében elvégzett munkálatok első kifizetései - jelentette be dr Aszódi Attila, Aszódi Attila, a Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős államtitkár a Portfolio Energy Investment Forum 2017 konferencián.
A Jászapáti Rendőrőrs járőrei 2017. november 7-én a délelőtti órákban a 31. számú főúton - Jászapáti és Jászberény között -, közlekedtek szolgálati gépjárművel, amikor az út mentén egy nagytestű madárra figyeltek fel, aki a közelében elhaladó autók ellenére sem repült el. A rendőrök megálltak az állat mellett és látták, hogy megsebesült, ezért bizt
Mintegy 36,5 millió embert fenyeget súlyos élelmiszerhiány a kelet-afrikai térségben - jelentette az ENSZ Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatala (OCHA).
Nem töltötte ki a nemzeti konzultációs kérdőívet, ezért fideszes önkéntesek meghúzták a fülét és megtépték a haját - ezt állítja Weszely Ernő, vak zongora- és harmonikaművész. A Fidesz közleményben reagált. Az aláírásra buzdító önkéntesekre hivatkozva azt írták, hogy hazugság a férfi állítása és csak békésen elbeszélgettek.
A nyugtalan láb szindróma (szakirodalomban RLS - restless legs) az alvászavarok egyik jellegzetes, gyakori formája. A lakosság 2-5 százalékának, az idősebb korosztály 10 százalékának az éjszakai nyugalmát teszi tönkre ez a tünetegyüttes.
A lakossági várakozások szerint a használt és az új lakások ára is emelkedik a következő egy évben - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb, negyedévente publikált ingatlanpiaci felmérésében.
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk a szülőknek, ha azt szeretnék, hogy a gyerekeik megkapják az összes, orvosok által ajánlott, ám nem kötelező, így nem térítésmentes védőoltást. Ez esetben ugyanis több mint 285 ezer forintot kell fizetniük. Jelenleg...
A Fővárosi Ítélőtábla május 19-én hozott jogerős ítéletében a két évtizeddel ezelőtti, négy halálos áldozatot követelő Aranykéz utcai robbantás és a Fenyő-gyilkosság ügyében Jozef Rohácot mint elsőrendű vádlottat életfogytiglani, Portik Tamás harmadrendű vádlottat 13 éves szabadságvesztésre ítélte.Az ítélőtábla keddi közleménye szerint "P.T." védőj
Rengeteg pénzből újították fel a Hajós Alfréd uszodát a vizes vb előtt, többek között a légtechnikai rendszert is, mely a fűtési szezon indulásával egyből el is romlott, ami miatt a tető is beázott.
Mindenki papírjaguárja betöltötte 60. születésnapját, a Trabant sokaknak jelentette a rendszerváltás előtt, hogy megérkezett, végre megvan, amiért dolgozott, hiszen 10-15
Soha nem látott magasságba emelkedett a munkaerőhiánnyal küzdő cégek aránya Magyarországon, ami már egyre inkább növekedési áldozatokat okoz. Az építőiparban a legsúlyosabb a helyzet, de már a többi ágazat is érintett. Új jelenség...
Hamarosan dönthetnek a 2015-ben megszüntetett korkedvezményes nyugdíj helyébe lépő új csomagról, a tervezet a versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fórumának holnapi ülésén is napirendre kerül – értesült a Magyar Idők. A tervezet célja, hogy egy speciális, az adott munkahelyre és munkakörre érvényes feltételrendszerrel állapítsák meg azok
A lakossági várakozások szerint a használt és az új lakások ára is emelkedik a következő egy évben - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb, negyedévente publikált ingatlanpiaci felmérésében.
Az orosz szabályozás tételesen kizárja és a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség sem ajánlja, hogy aktív törésvonalak fölé atomerőművet építsenek. Márpedig a Paks II. erőmű blokkjai ilyen területen épülnének fel - írja blogjában Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért európai parlamenti képviselője egy tanulmányra hivatkozva.
Az idei évben már hatodik alkalommal ünnepli a világ a radiológia nemzetközi napját november 8-án. A Bayer ennek alkalmából jelentette be, hogy ezentúl a Radiology európai vezetői által kialakított új szervezeti keret szerint a hazai radiológiai üzletág – a közép-európai klaszter részeként - az EU1 régiót erősíti. A változtatás célja, hogy a haso
Bár sokféle finanszírozási lehetőséget vizsgáltak a terjeszkedéshez, a legjobbnak a tőzsdei tőkebevonás tűnik az UBM Holding számára. Ez nagyjából három év múlva esedékes. A tőzsdevárományosokon kívül más hazai vállalkozásnak is szánt ELITE Program november végén újabb csoportot indít. Interjú Horváth Péterrel, az UBM Csoport igazgatósági tagjával
Százezer font óvadék ellenében szabadlábon védekezhet Ivica Todoric, Horvátország legnagyobb magántulajdonú cégcsoportja, a súlyos pénzügyi gondokkal küzdő Agrokor tulajdonosa, aki kedden reggel feladta magát a brit rendőrségnek - jelentette a Nova TV horvát kereskedelmi csatorna kiküldött tudósítója.
Mi az a KOBAK? Kinek, mikortól és milyen gyakorisággal kell adatot online adatot szolgáltatnia kibocsátott számláiról? Összefoglaltuk az áfatörvény ezekre vonatkozó, 2018-ban hatályba lépő legfontosabb szempontjait.